Milyen hatása lehet egy kis ország szakembereinek egy távoli kontinensen élő milliók életére? Sokan legyinthetnek pesszimistán erre a kérdésre… Büszkén jelentjük, hogy többéves tárgyalássorozat és kitartó munka után nagy kihívóit legyőzve magyar vállalkozás nyerte el Ghána három településén a szennyvíztisztító telepek építési jogát. Horváth Bálint, a Pureco ügyvezetője adott interjút a Greendexnek.

Mesélj pár szót magadról és a cégről, és hogy hogyan kerültetek ki Afrikába!

Veszprémben végeztem környezetmérnökként. Az egyetem után egy osztrák cégnél dolgoztunk Kovács Károllyal, az akkori főnökömmel. Ott kezdtünk el arról beszélgetni, hogy jó lenne csinálni egy magyar céget, magyar mérnökökkel, magyar tudással. A kinti cég ugyanúgy szennyvíz- és  ivóvíztisztítással, vizes technológiákkal, vállalkozási és kereskedelmi tevékenységgel foglalkozott, ahogy később mi is.

A Pureco 2006-ban indult útjára. Magyarországon kezdtünk dolgozni, majd hamar eljutottunk Szlovákiába, Csehországba, Romániába is, ezekben az országokban leányvállalatokat alapítottunk. Két fő irányvonalunk van. Az egyik a kereskedelmi tevékenység: mind a magán-, mind az ipari beruházásokhoz saját fejlesztésű vagy bérgyártásban készített termékeket kínálunk, illetve importálunk. Ez a tevékenység egy mindennapi, egészséges cash-flow-t ad a cégnek.

A másik tevékenységünk a vállalkozási tevékenység: itthon és külföldön építünk ivóvíztisztító- és szennyvíztisztító telepeket. A környező országok után elkezdtünk kikacsintgatni távolabbra is. Láttuk, hogy vannak lehetőségek. Részt vettünk a Magyar Vízipari Klaszter (mostani nevén Hungarian Water Partnership) felépítésében. Ez arra szolgált, hogy a behívott, többségi magyar tulajdonban lévő vízipari cégekkel egymást erősítve nagyobb hatékonysággal tudjunk külföldre menni. Sikerült is egy vietnámi ivóvíztisztító telep építésében szerepet vállalunk, ahol egy magyar cég volt a fővállalkozó, mi pedig a szakmai alvállalkozók.

2015-től komolyan elkezdtünk az export irányon dolgozni, szervezetet építettünk, embereket vettünk fel annak érdekében, hogy további projekteket tudjunk megvalósítani külföldön. Ehhez kellett a kormányzati akarat is: déli nyitás, keleti nyitás, számos nagykövetség nyitott ekkor újra, mentek az üzleti delegációk a világ minden tájára. Ezekbe mi is be tudtunk kerülni, így jutottunk el Ghánába. Három évig tartó tárgyalás után szerződést kötöttünk az első szennyvíztelepre, aztán nem sokkal később még kettőt sikerült elnyernünk.

Hogy az olvasók is el tudják képzelni: milyen, amikor egy magyar cég megérkezik Ghánába? Milyen állapotokat találtatok ott?

Bár voltunk már Afrikában, de a szubszaharai régióban még soha. Észak-Afrikában már jártunk, én éltem a Közel-Keleten is kiskoromban, tehát volt elképzelésem, hogy mi várható, de annál is nagyobb meglepetés ért minket – sajnos negatív értelemben. Nagyon elmaradott infrastruktúrával rendelkeznek ezek az országok.

Ez mit jelent? Mit tapasztaltál az ivóvíz, a szennyvíz kezelését illetően?

A társég más országaihoz képest itt vannak burkolt utak, illetve a vezetékes ivóvíz-szolgáltatást a nagyobb városokban rendszerszinten üzemeltetik, valamilyen szinten karban is tartják. A vízszolgáltatás szempontjából a környező államokhoz képest Ghána tényleg a legfejlettebb nyugat-afrikai ország.

Viszont a vidéki településeken hiánycikk az ivóvíz. Vízforrásuk van bőven, hiszen ez az ország az Egyenlítőhöz közel fekszik, trópusi éghajlata van. Eső esik, tavak vannak, víz alatti vízbázisok vannak, csak nem tudják megfelelőképpen megtisztítani a vizet. Az sem mellékes, hogy ezeket a vízforrásokat különféle bányászati tevékenységekkel nagyon elszennyezték.

A szennyvízkezelés és -tisztítás viszont teljesen hiányzik. Úgy kell elképzelni, hogy az utca szélén van egy nyílt vályúrendszer, egy kanális. Itt folyik a csapadékvíz, a mosóvíz és a szennyvíz is egyben, és ide kerül a szemét is az utcáról. Amikor jön egy nagy eső, akkor a feltorlódó szemét azonnal elzárja a víz útját, és kiönt a kanális. Vannak új városrészek, üzleti negyedek, amelyeket már tudatosan építenek, ezért itt zárt csatorna van. Egyes új negyedekhez külön szennyvíztelep is tartozik. Ám a régi városrészekkel hatalmas probléma van, a megoldás pedig nagy kihívás mindenki számára. A mi telepeink lesznek itt az első működő szennyvíztisztítók. Korábban kínaiak próbálkoztak ezzel az ország más táján.

Hogyan sikerült ebben a kínai cégeket megelőzni?

Itt most konkrétan velük nem versenyeztünk, ellenben nagy francia építőipari cégekkel igen, és mi nyertük el a munkát. Ez nagy büszkeség számunkra!

Gratulálunk! Mi lett a győztes megoldás?

Mivel nincs csatornahálózat, szippantós autókkal szállítják el a szennyvizet onnan, ahol legalább összegyűjtik. Ezek főleg a modernebb házak, irodák, kórházak, közintézmények, nyilvános vécék.

Igen ám, de a szennyvizet nem a megfelelő helyre szállították. Volt, hogy egy tóba öntötték, mondván, lesz, ami lesz. De sokszor el sem jutottak a gyűjtőtavakhoz, hanem a szippantósok a város szélén engedték ki a tartályukból a tartalmát.

Ghánai partnerünkkel közösen az volt a gondolatunk, hogy létesítsünk egy olyan szennyvíztisztító telepet, amely tudja kezelni ezt az úgynevezett behordott szennyvizet. Hozzáteszem, ilyen telepek Magyarországon is vannak. Ezekbe csatornán is érkezik szennyvíz, illetve szippantós autókkal is hoznak be szennyvizet, például csatornázás nélküli nyaralóövezetekből. De itthon ez az arány nagyjából 90–10 százalék, tehát 90 százalékban csatornán, 10 százalékban szippantós autóval érkezik a szennyvíz. A ghánai projektben viszont 100 százalékban szippantott szennyvízről beszélünk, amelynek a minősége elég messze áll a csatornán érkező szennyvízétől. Sokkal sűrűbb, számos olyan elemet tartalmaz, amit a hagyományos szennyvíz nem. Nagyon összetett technológiára volt szükség, hogy ezt a szennyvizet meg tudjuk tisztítani.

Ezt végül is képesek voltunk megalkotni, a próbaüzemet is le tudtuk zárni, úgyhogy mondhatom: sikerült egy egyedi magyar technológiát kifejleszteni.

Három ghánai városban: Kumasiban, Takoradiban és Tamaléban létesül szennyvíztisztítótok. Pont a fővárosban, Accrában viszont nem. Hogyan esett a választás ezekre a helyekre?

Accrában működik a már említett, kínaiak által épített szennyvíztisztító, amely igazából elég kezdetleges és kicsi. Viszont Accra az óceán mellett van. A fejlődő országokban az óceán menti településeken és szigetvilágokban, például a Maldív-szigeteken is látható az a sajnálatos gyakorlat, hogy a szennyvizet bármiféle kezelés nélkül egyszerűen beleengedik az óceánba. Van, ahol csatornán vezetik el a part közelébe, tőle egy-két kilométernyi távolságig, de itt, és sok más fejlődő országban még ezt sem teszik meg, hanem a szennyvizet beleengedik a felszíni vízfolyásokba, ami így közvetlenül a parton tisztítatlanul beleömlik az óceánba. Az óceán sós vizének van fertőtlenítő hatása, de ez nem mindenható. Komoly közegészségügyi problémákat tud okozni ez a fajta szennyezés. 

A fentiek miatt Accra nem érzi ezt a problémát annyira fenyegetőnek, mint a szárazföldi területek, ahol nincs lehetőség az óceánba engedni a szennyvizet. Így került előtérbe Kumasi, amely Ghána második legnagyobb városa, 3 millió körüli lakossal. Rá egy fél évre pedig Tamale és Takoradi.

A ghánai partnerünk, aki magáncégével az állami hulladékkezelést végzi, a szennyvíztisztítást a hulladékgyűjtéssel is össze akarja hangolni. Így a szennyvíztelepek, szennyvíztisztítók mellé hulladéklerakókat és hulladékválogató rendszereket is építenek, ezzel gyakorlatilag kész városi környezetvédelmi központot hoznak majd létre.

Milyen a helyiekkel együtt dolgozni? Ők mennyire látják súlyosnak a problémáikat?

Európai szemmel első pillantásra szinte élhetetlennek tűnik az ottani helyzet. Ám sokan vannak Ghánában, akik nagyon elkötelezettek a helyzet jobbá tételéért. A partnerünk és cégének munkatársai is ilyen emberek. Amit meg lehet tenni, azt ők meg akarják tenni. Talán néha kicsit túl gyorsan is haladnának, mindennel foglalkozni szeretnének. Most az erőnkből arra telik, hogy az első szennyvíztelepeket megépítsük, és ezzel utat nyissunk annak irányába, hogy a szennyvizet megtisztítsák, ne pedig kiengedjék a város szélén.

Nekem tehát pozitív tapasztalataim vannak a partnerünkkel kapcsolatban, és az állami cégeknél is azt látom, hogy vannak már tanult, hozzáértő, elkötelezett emberek. Sokan európai egyetemeken, Hollandiában, Németországban, Franciaországban végeztek. Már létezik egy helyi képzett réteg.

Különleges elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot, hogy a magyar Pureco-Unit Konzorcium a konkrét vízipari szakmai kihívások mellett a társadalmi hatásokra és az edukációra is energiát fordít. Magyar játéktervezővel készíttettek társasjátékot a ghánai gyerekeknek, akik országuk nagyvárosai között építhetnek tiszta vizet szállító csővezeték-hálózatot, miközben játékos formában bővíthetik tudásukat a vízzel kapcsolatos higiéniai és fenntarthatósági alapelvekről. A nem mindennapi játékot a tervek szerint hamarosan más afrikai országokra is adaptálni fogják.

Ez a három szennyvíztisztító-beruházás 30 millió euróba kerül. Szó volt már ghánai cégről, a ghánai államról, esetleg a magyar állam szerepvállalásáról is tudunk beszélni? Ki fizeti ezt?

A ghánai ügyfél fizeti, aki a magyar Exim bankhoz fordult hitelért. Az Exim banknak létezik egy vevőhitel-konstrukciója pont az ilyen projektek finanszírozására. Szabályozott uniós, illetve OECD-szabályrendszerbe rögzített kamatfeltételekkel juthat hozzá cég, illetve állam is ilyen fajta hitelekhez. Fontos kritérium, hogy magyar technológiának kell megvalósulnia. Így lesz kerek a történet: van egy magyar technológia, egy magyar finanszírozó bank és a megállapodás a ghánai féllel.

Az elmúlt 40–50 éveben a nyugat-európai országok is ilyen konstrukciókkal működtetik az exporttevékenységüket. Idehaza 2010 körül eszméltünk, hogy van erre lehetőség, csak ugye kevés volt a tőkeerős magyar cég. Szükség volt a hazai cégek feltérképezésére, a Magyarországról külföldre lépés ösztönzésére, egyszerűen önbizalmat kellett lehelni a cégekbe, mert azért ebből elég rendesen a hiány jellemez bennünket. Azt gondoljuk, hogy a franciák meg a németek milyen jók, és mi a nyomukba sem érünk. Ez nem igaz. Versenyhátrányban vagyunk a nyugat-európai cégekkel szemben. Ezt kell behozni.

Hogyan látod, helyben meg tudják majd oldani ezeket a problémákat, vagy a külföldi szerepvállalás elengedhetetlen lesz a jövőben is?

Elkél a segítségünk. Elsősorban szervezésben, projektmenedzsmentben, technológiákban, finanszírozásban.

Mondok egy példát. Ghánában egy az egyben átvették a számukra szimpatikus amerikai vízvédelmi előírásokat, illetve azt, hogy milyen tisztaságúvá kellene tenni a szennyvizeket, hogy beengedhetők legyenek a felszíni befogadóba. Ezeket a határértékeket még Európában is nehéz betartani, Ghánában pedig jelenleg lehetetlen. De ők egyből mindent tisztának akarnak tudni. Ilyen nincs, erre fel kell hívni a figyelmüket.

Mennyi időbe telik, míg a ti munkátok és a víztisztasággal kapcsolatos folyamatok megnyugtató szintre érhetnek Ghánában?

Évtizedekbe. És ehhez szükség van a meglévő technológiákra, a meglévő tapasztalatokra, amelyekre mi már Európában szert tettünk: látjuk, hogy mibe érdemes vagy mibe nem érdemes invesztálni. Mindenképpen kötelességünk átadni a birtokunkban lévő tudást, hogy a korábbi hibákat ne kövessék el újra.

Milyen terveitek vannak még itthon és külföldön?

Magyarországon és Közép-Kelet-Európában látunk lehetőségeket. De ami a vízhez és a szennyvízhez kapcsolódó új építésű beruházásokat illeti, ezek nagyjából a mostani uniós ciklus végére, 2027-re véget fognak érni. Lesznek rekonstrukciók, átalakítások, de ezek már más üzletpolitikát igényelnek. Azzal a szakembergárdával, ami nekünk van, Magyarország kis piac, tehát nekünk külföldre kell mennünk.

Afrika mindenképpen abszolút prioritást élvez. Ott vannak a legkomolyabb problémák, de közben nincs időeltolódás, viszonylag közel van, a Távol-Kelethez vagy Dél-Amerikához képest legalábbis. Úgyhogy Afrikában szeretnénk a következő évtizedekben is jelen lenni. Ghána mellett Sierra Leonéban, Egyiptomban, Ruandában és Tanzániában is vannak lehetőségeink.

Azokat az országokat keressük, ahol politikailag viszonylagos rend és kiegyensúlyozottság van. Nem mindegy, hogy milyen helyekre küldjük ki a kollégákat, az ő biztonságuk mindenek felett áll.

Fotók: Pureco