Matuzsálem fekete gólya a Hortobágyon
Matuzsálem fekete gólya a Hortobágyon

Lencsevégre kapták a világ legidősebb fekete gólyáját! Nehéz elhinni, de a madár már 21 éves, ezzel pedig ő a korelnök fajában, nincs információ másik ilyen idős, gyűrűzött fekete gólyáról.

Pedig a madárnak évről évre számtalan nehézséggel kell szembenéznie. Viharok, aszály, a vonulás megpróbáltatásai, az afrikai tartózkodás, ahol még a vadászokat is el kell kerülnie. De itt van, ráadásul a szokott helyén pillantotta meg Hajdú Tamás civil természetvédő és Nagy Gábor természetvédelmi őr.

Kissé viharvert már. Látszik, hogy megviselték az évek a matuzsálemi korú, fokozottan védett madarat. Tollai kopottak, néhány lábujját is elvesztette már, gyűrűje is törött. Hogy hogyan, az örök rejtély marad…” – olvasható a park honlapján.

Honnan ismerték meg a szakemberek? A színes gyűrűjéről. A madár 2003-ban, még fiókaként kapott jelölést Kalocsa Bélától Hercegszántón és a messziről leolvasható műanyag jelzés rengeteg adatot szolgáltatott azóta a gólyáról.

Azóta már 11-szer olvasták le az 5082-es számot, volt, hogy Izraelben. Ez is mutatja, milyen hasznos a színes gyűrű. Persze, arra senki sem gondolhatott, hogy ilyen sokáig ki kell bírnia a jelölésnek. A matuzsálem korú madár lábán már igen viseltes a gyűrű, hiányzik is belőle egy darab, de remélhetőleg élete végéig kitart, és a viselője is visszatér, így jövőre is le lehet majd olvasni.

Az, hogy ennyi ideje visszajár, a gyakorlati természetvédelem sikere is, hiszen ez a fekete gólya sok éve tér vissza kedvelt fészkelőhelyére, a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetbe, ahol a fészkelő- és táplálkozóhelyek védelme eredményeként megfelelő életfeltételek várják. Ezért is fontos élő-, költőhelyének védelme, ami közös felelősségünk, sőt kötelességünk!

Ha pedig jövőre is visszatér, akkor a megszokottól eltérő módon rendes nevet is kap az ikonikus idős madár. Új nevének kiválasztására a park tavasszal szavazást is indít majd.

A fekete gólya fokozottan védett madárfajunk. Természetvédelmi értéke 500 000 Ft.

(forrás: hnp.hu)
Kiemelt kép: Canva

search icon