



A megújuló erőforrások globális terjedésében bekövetkezett változásokról szóló jelentéseket mutatott be az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ).
A világszervezet több intézményének együttműködésével létrejött „Megragadni a lehetőség pillanatát” című elemzés azt hangsúlyozza, hogy a világ elektromosáram-előállításának 2024-es növekedése csaknem háromnegyed részben (74 százalékban) szél- és napenergia, valamint egyéb zöldforrások rendszerbe állítása révén történt. A jelentés azt is megállapítja, hogy tavaly világszerte 17 millió elektromos jármű talált gazdára, míg 2015-ben ez a szám csupán 500 ezer volt.
A másik jelentés a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség gondozásában jelent meg, ebben az áll, hogy globális szinten a napenergia előállításának költsége 41 százalékkal, míg a szélenergiáé 53 százalékkal alacsonyabb, mint a legolcsóbb fosszilis erőforrásból származó energiáé.
Egy új energiakorszak hajnalán vagyunk!
– hangoztatta Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára New Yorkban, a jelentések bemutatóján.
A diplomata szerint a változás irányát jól jelzi a pénz útvonala. Ezzel arra utalt, hogy a jelentések szerint 2024-ben a zöldenergia-beruházások értéke elérte a 2000 milliárd dollárt, ami 880 milliárddal meghaladja a fosszilis energiaforrásokba történt befektetések értékét.
Az adatok szerint a zöldenergia-kapacitások térnyerése elsősorban Kínában, Indiában és Brazíliában volt megfigyelhető, míg az elektromos kapacitások fejlesztésére leginkább rászoruló Afrika csupán 2 százalékkal vette ki részét a megújuló erőforrások növekedéséből. A világ élvonalába tartozó Kínában pedig a gazdaság tizede kapcsolódik a megújuló energiához.
(MTI)
Fotó: Canva