



205 kilométeres óránkénti szélsebességgel csapott le Kuba déli partvidékére a Melissa hurrikán. Az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ által „extrém veszélyesnek” nevezett, jelenleg a Saffir–Simpson-féle hurrikánskála szerint 3-as erősségű trópusi ciklon útjából a kubai hatóságok 735 ezer embert telepítettek ki.
A Melissa, amely a valaha a Karib-térségben megfigyelt harmadik legerősebb hurrikán, kedd este még 295 km/h-s szélsebességgel ért partot Jamaica New Hope települése közelében. A 2,8 milliós szigetországban az 5-ös erősségű hurrikán következményeképpen több mint félmillióan maradtak áram nélkül.
„Az eddigi jelentések kórházakban keletkezett károkról, valamint lakóházak, kereskedelmi ingatlanok és az úthálózat által elszenvedett jelentős károkról szólnak” – idézte a Reuters hírügynökség Jamaica miniszterelnökének, Andrew Holness-nek a CNN számára adott nyilatkozatát. A jamaicai hatóságoknak egyelőre nincs információjuk a trópusi ciklonhoz köthető halálesetekről, de az erejét és a károk mértékét figyelembe véve Holness szerint többen is életüket veszthették a természeti katasztrófában.
A Melissa volt az eddigi legerősebb hurrikán, amely valaha közvetlenül áthaladt Jamaica fölött. „Ez egy katasztrofális szituáció” – mondta a hírügynökségnek a Meteorológiai Világszervezet trópusiciklon-szakértője, Anne-Claire Fontan. – „Jamaicának ez lesz egyértelműen az évszázad vihara”.
Ahogy a Melissa áthaladt a hegységekkel borított szigetország felett, szélsebessége mérséklődni kezdett. Ahogy azonban ismét a Karib-tenger fölé ért, visszaerősödött, és 4-es kategóriájú hurrikánként haladt tovább, aztán Kubát elérve ismét legyengült. A Nemzeti Hurrikán Központ legfrissebb riasztásában azt írta, hogy Kuba keleti részén életveszélyes vihardagályra, villámárvizekre és földcsuszamlásokra kell számítani a 3-as erősségű hurrikán következtében.
De hogy lett a Melissából 295 km/h szélsebességű hurrikán? A New Scientist szerint nincs kétség afelől, hogy a globális felmelegedés hozzájárult a Melissa erejéhez. Daniel Gilfordnak, a Climate Central nonprofit szervezet szakértőjének és munkatársainak elemzése szerint a térségben tapasztalható magas tengerfelszíni hőmérséklet, ami a trópusi ciklon erősödését táplálta, 500–700-szor vált valószínűbbé a klímaváltozás következtében.
(Qubit)
Fotó: Canva