Mi jár a pásztor fejében? – az ősi tudást kutatják Magyarországon
Mi jár a pásztor fejében? – az ősi tudást kutatják Magyarországon

Miért nem tudjuk ugyanolyan finomra elkészíteni a nagyi sütijét? Hogy járt az agronómus a parasztemberrel, és mi jár a botjára támaszkodó pásztor fejében? Ahogy az orvoslásban, úgy a természet gyógyításában is eredményes a modern tudomány és az ősi tudás összekapcsolása – magyar kutatók élen járnak e területen, Molnár Zsolt etnoökológussal beszélgetett a 24.hu újságírója.

A címben feltett kérdés egyszerűnek hangzik, de a legkevésbé sem az. Dr. Molnár Zsolt botanikus, etnoökológus, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója több mint 20 éve foglalkozik a kérdéssel.

A téma egyre inkább a tudományos érdeklődés középpontjába kerül, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy legfrissebb eredményeit a világ legrangosabb ökológiai szaklapjában, a Trends in Ecology & Evolutionben publikálták. Ember és természet kapcsolatáról lévén szó, kutatócsoportja interdiszciplináris, a most megjelent cikk mellett számos, közelmúltbeli tanulmányuk közösen született az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont egyik kutatócsoportjával.

A “gyors” és a “lassú” tudás

A mindent mérő, definiáló, eredményeit azonnal a gyakorlatba ültető modern természettudomány „alig” néhány száz éves, ha így nézzük, elképesztő sebességgel halmozott fel hihetetlen mennyiségű ismeretet, az alkalmazások jó és rossz hatásait pedig próbálja mielőbb tesztelni. Ezért nevezzük gyors tudásnak. A természetben élő ember tapasztalata azonban generációról generációra halmozódva, évezredek során, próbák, tesztelések sorozatán keresztül alakult annak érdekében, hogy hosszú távon használhassa a természeti erőforrásokat. Ezt nevezzük lassú tudásnak.

Ezt a kétfajta tudást kell ötvözni a fenntarthatóság érdekében, vagy másként fogalmazva: ezt az ősi tudást a »tudomány nyelvére« fordítani és alkalmazni.

Az ökológus áll a puszta közepén, megvédené a gyepet az inváziós fajoktól, cserjék terjedésétől, a mocsarat az elhatalmasodó gyékénytől, kákától, a ritka fajokat a kipusztulástól. Jön a pásztor a nyájjal. Tudja, milyen évszakban, milyen időjárási körülmények között érkezzen, befolyásolja a jószágot, hogy az válogasson vagy rövidre rágjon, az eredmény pedig: nincsenek cserjék, idegenhonos növények, káka vagy gyékény, és emellett rengeteg madár és különleges növény talál magának élőhelyet. A pásztor azért teszi ezt, mert holnap meg jövőre is ki akarja hajtani az állatokat, sőt azt szeretné, ha még hosszú generációk sora megtehetné ugyanezt.

Az érdekek és az értékek mások, de a megvalósult eredménynek az ökológus és a pásztor is örül.

Küzdelem a feledés ellen

A lassú tudás vagy régi tudás elvesztése már az ókori egyiptomiakat is aggasztotta, pedig akkor az újdonságok még sokkal inkább a régiek bölcsességének szerves folytatását jelentették. Napjainkban sem azzal van a legfőbb baj, hogy erodálódik, hanem azzal, hogy megszakad az új környezethez való adaptálódása, és ezzel értékek mennek veszendőbe. Néhány generáció elég hozzá, és már nincs is velünk őseink tudása.

Soha nem tudhatjuk, mikor lesz szükségünk a hagyományos tudásra akár megújított formában: a biciklizést sem szorította ki a repülőgép, sőt most épp újabb reneszánszát éli – jegyzi meg a szakember. Sajnos sokszor gondolunk elavultnak olyan tudást, ami valójában egyáltalán nem az, mint ahogy a nagyi sütije és a bicikli sem.

Az etnoökológiai kutatásokra az ezredfordulón még igencsak furcsán nézett a tudományos közösség, ám – amint Molnár Zsolt fogalmaz – mára, főleg nyugaton egyre többen ismerik fel és ismerik el, hogy a XXI. századi ökológia és természetvédelem egyik fontos kérdése a lassú és a gyors ökológiai tudás egészséges ötvözése.

(Forrás: 24.hu Kép: pexels.com)

search icon