Jane Goodall: „Mindenre van megoldás, és ezt makacsul keresem is!”
Jane Goodall: „Mindenre van megoldás, és ezt makacsul keresem is!”

Négy év után látogatott ismét hazánkba a csimpánzok legismertebb kutatója, Dr. Jane Goodall. A világ egyik legnagyobb hatású környezetvédelmi „influenszere” az ELTE Gömb Aulájában tartotta előadását kedd este, mely az eseményre zsúfolásig megtelt. Az előadást felvezető beszélgetésen Orvos Tóth Noémi, az est házigazdája mellett Máté Bence természetfotós és Takács-Sánta András, az ELTE docense vett részt. Ezt követte a 89 évesen is fiatalos és eltökélt Jane Goodall előadása, aki nemcsak a világunkat fenyegető veszélyekre kínált megoldási lehetőségeket, de reményteli gondolataival és lényével a hallgatóság szívébe is belopta magát.

Orvos-Tóth Noémi felvezetőjében arról beszélt, hogy az emberi tevékenység nyomán odáig jutottunk, hogy lassan már múlt időben beszélünk Földünkről, a minket körülvevő világról. Azért viszont, hogy ez ne így legyen, mindannyian felelősek vagyunk, így a cselekvés is mindannyiunk feladata. De vajon marad még okunk reménykedni, amikor minden felől ostromolnak a vészjósló hírek? – teszi fel a kérdést a klinikai szakpszichológus.

A 2010-ben a világ legjobb természetfotósának választott Máté Bence szerint pánikra nincs okunk, mert a természet folyamatai hullámzóan működnek, és nem biztos, hogy amit éppen most tapasztalunk, abból egyértelműen következik a jövő. Másfelől viszont mindenképp szükségünk van a változtatásra. Máté szerint a fenntartható fejlődés mellett vagy helyett már inkább a fenntartható visszafejlődésről kellene beszélnünk. Ebből következően azt is fel kell ismernünk, hogy a boldogságot nem csak a fogyasztásban találhatjuk meg.

Természetfotósként mindig azt tapasztalom, hogy minden élőlény önző, nem csak az ember. De mi ezt annyira hatékonyan csináljuk, hogy minden másra negatív hatással vagyunk.

– mondja Máté

Takács-Sánta András humánökológusként úgy látja, hogy az ökológiai válság mára tagadhatatlanná vált, de ahogy Jane Goodall és szerzőtársának tavaly megjelent műve, „A remény könyve” is sugallja, egyikünk sem lát a jövőbe. A trendek ugyan vészjóslóak, de a jövőhöz nem a jelen tengelyének egyenes vonalú meghosszabbításával érünk el, hiszen a történelem folyása mindig nagy kanyarokat ír le. A szakember szerint mindkét irányba „elsülhet” a dolog, ezért fontos, hogy azzal foglalkozzunk, ami még menthető, ahelyett, hogy az elveszett dolgok felett keseregnénk. Persze – ahogy Orvos-Tóth kérdésére válaszul elhangzik – a kihalt fajok vagy épp az elolvadó gleccserek felett érzett gyásznak van helye, de ebbe beleragadni nem szabad. Főleg hiba lenne azt gyászolni, ami bizonyos forgatókönyvek szerint elveszhet, pedig még nagyon is menthető lenne! A megmentéshez viszont a remény önmagában nem elég, ha nem kapcsolódik hozzá cselekvés. Ebben szerencsére nem vagyunk egyedül, hiszen ahogy Takács-Sánta mondja, „világszerte milliók dolgoznak azon, hogy egy új ökologikus világot alakítsunk ki”.

Az új világ receptjének első összetevője mi vagyunk

A fogyasztói társadalom valóságában a boldogság és a siker a szerzéshez kapcsolódik. Ahogy Máté Bence mondta, egyenesen elszégyellte magát, amikor összegezte magában, hogy mennyi – gyakran felesleges – „cuccot” vásárol, illetve mennyit utazik. Azóta tudatosan törekszik arra, hogy fenntarthatóbban éljen. Az utazásokat például nem hagyta el, de már nem „ugrik ki” évente 5-ször Afrikába, hanem törekszik arra, hogy ritkábban, de hosszabb időre utazzon el, vagy épp arra, hogy étrendjében a helyi és a szezonális élelmiszerek domináljanak. Máté szerint hozzá hasonlóan mindenki el tud gondolkozni azon, hogy a saját életében hol tud „visszavenni a gázból”.

Az ELTE docense szerint itt az ideje átgondolni a jó élet definícióját. „Egy kapcsolót állítsunk át a fejünkben”, és ne higgyük el, amit a reklámok állítanak. Számos kutatás bizonyítja, hogy meglepően alacsonyan van az a fogyasztási szint, mely felett a többletfogyasztás már nem növeli a boldogságunkat. Mint mondja, sokszor hallani az ökológiai válság kapcsán, hogy erről vagy arról le kell mondanunk, de akik ezt mondják, sosem teszik hozzá, hogy ez csak az igazság egyik fele. A másik oldalon ott van az, amit nyerünk vele. Takács-Sánta több mint 10 éve vezeti a Kisközösségi Programot, és abban hisz, hogy a szükséges változást a közösségek hozhatják el. Az ökológiai válság legyőzésének feladatában a helyes kérdés nem az, hogy „én mit tehetek, hanem az, hogy mi mit tehetünk”.

Újrakapcsolódásra van szükségünk

A beszélgetés második felébe – vastapssal kísérve – Jane Goodall is bekapcsolódott. Néhány személyes kérdés után komolyabb vizekre evezve arról beszélt, hogy – miként új könyve első sorában is írja – [sötét időket élünk], mindent áthat a kétségbeesettség, de egyáltalán nem vagyunk elveszve. Még ha reményvesztettnek is érezzük magunkat, tehetetlenek nem vagyunk.

Nézzünk körbe a környezetünkben, és keressük meg, melyik probléma fontos a számunkra! Válasszunk egyet, keressük meg a társainkat, és dolgozzunk együtt érte! Jobban fogjuk érezni magunkat, boldogabbak leszünk, és inspirálni fogjuk a körülöttünk lévőket!

– mondja Jane Goodall
Fotó: Jane Goodall Intézet – facebook.com/jane.goodall.intezet
Zsúfolásig megtelt a nézőtér Jane Goodall előadására – Fotó: Jane Goodall Intézet – facebook.com/jane.goodall.intezet

A 89 évesen is fiatalos kutatónő szerint az optimizmus tartja formában. Mint mondja, az élete folyamán rengeteg stresszhelyzetben volt része: a második világháború alatt nőtt fel, rengetegen meghaltak körülötte, Gombe-ban (a tanzániai nemzeti parkban, ahol kutatásait folytatta) több munkatársát elrabolták, néha kifutottak a költségvetésükből is, de az optimizmus segített:

Mindig úgy érzem, hogy mindenre van megoldás, és ezt makacsul keresem is, és nem akarom feladni. Úgy kezelem a stresszt, hogy a mostban élek: felgyűröm az ingujjam, és megpróbálok mindennel megküzdeni ott és akkor, ahol és amikor történik. Ha a szituáció nem megoldható, akkor pedig megpróbálok továbblépni.

– mondja az est főszereplője

Az est egyik meghatározó üzenete az, hogy újra fel kell fedeznünk a közösségeinket, újra kell kapcsolódnunk egymáshoz és a természethez is. Takács-Sánta András szerint viszont a transzcendenshez való kapcsolatunkat is újra meg kell találni. Mint mondja, az elmúlt háromszáz év az emberiség első olyan időszaka volt, amikor össztársadalmi szinten próbáltunk meg transzcendens nélkül élni. Ma viszont, amikor az ökológiai krízis túlnő rajtunk, újra szükség lehet valamilyen spirituális kapaszkodóra. Jane Goodall, ha magát vallásosnak nem is tartja (Takács-Sánta sem az intézményesített vallásokról beszélt elsősorban), mint mondja, amikor a természetben van, érzi a kapcsolatot egy nála nagyobb spirituális erővel, melyből erőt tud meríteni. Jane szerint az emberiség fejlődésének következő lépcsőjéhez a spirituális evolúció is elengedhetetlen. Ennek pedig legfőbb ideje lenne túlzottan materialista világunkban, ahol mindent a hatalom és a pénz irányít.

Together we can, we will, we must!

A beszélgetés végeztével – az est fénypontjaként – Jane a pulpitushoz lépett, hogy megtartsa előadását. De mielőtt belekezdett volna, az odakészített székre pakolta plüssállatokból álló népes kíséretét: mint később kiderült, nem ok nélkül. Az előadás kezdetén arról beszélt, hogy már egészen fiatal korától kezdve rajongott az állatokért. Rengeteget köszönhet az édesanyjának, aki még akkor sem rótta meg, amikor telepakolta az ágyát földdel, hogy megfigyelhesse a csúszómászók életét. Helyette könyveket vitt neki, és támogatta az érdeklődését. Erre szüksége is volt, mert amikor a fejébe vette, hogy Afrikában, az állatok közt fog élni, az anyja kivételével mindenki kinevette. Egyik kedvenc hőse Edgar Rice Burroughs regényeinek Tarzanja volt, akibe titkon szerelmes volt. Viccesen megjegyezte, hogy Tarzan rossz Jane-t vett feleségül. Mindenesetre a dzsungelben nevelkedett mesehős volt afrikai álmainak fő ihletője. Történetével Goodall azt is aláhúzta, hogy álmainkat és terveinket nem szabad feladnunk.

Azért kerültem erre a világra, mert küldetésem van. Az a feladatom, hogy az embereknek reményt adjak.

– mondja Goodall

Ezután imádott csimpánzairól beszélt, akikről ma már tudjuk, hogy genetikailag nagyon hasonlóak hozzánk, DNS-ünk 98,6%-ban megegyezik. Ezt csupán néhány évtizede tudjuk, Goodall kutatásai kezdetén ezzel még nem volt tisztában. Az viszont lenyűgözte, hogy a csimpánzok mennyire hasonlóan viselkedtek az emberhez: nyújtották kezüket az élelemért, csókolóztak, az öklüket rázták, vagy épp fenyegették egymást. Akkoriban (1961-ben járunk) a neves tudósok elvetették Jane módszereit. Eleve hibát követett el, amikor a vizsgált állatoknak nevet adott, ahelyett, hogy számokat kaptak volna. Az pedig végképp kilógott a tudományos kánonból, hogy az állatok érzelmeiről beszélt. A tudósok szerint ezek az emberek jellemzői, az állatok ilyesmivel nem rendelkeznek. Goodall kutatásai aztán bebizonyították ennek ellenkezőjét, a tudományos világ pedig elfogadta, hogy az ember nem kívülálló, hanem bizony az állatok birodalmának része.

Jane Goodall
Jane Goodall és plüss barátja az ELTE Gömb Aulájában tartott előadásán

Mára a tudomány egyik fontos vonulatát adják az állatok intelligenciájával kapcsolatos kutatások. Jane plüss barátai bemutatásával folytatja, akiken keresztül bemutatja néhány faj fejlett intelligenciáját. Mint mondja, egy afrikai patkányfaj például képes megtalálni a földbe ásott taposóaknákat, így nagy segítséget jelent az aknamentesítést végző szakembereknek. Plüss polip barátjáról szintén egy érdekes történet jutott eszébe, melyben egy fogságban tartott polip rendszeresen átmászott a szomszédos akváriumba halat csenni. Még a nem túl értelmesnek tartott tehenekről is kiderült, hogy van egyéniségük, vannak érzéseik, érzik a fájdalmat, és képesek félni.

Már csak utóbbi miatt is érdemes lenne mindenkinek átgondolnia az étkezési szokásait. Mint mondja, a növényi táplálkozás a lehető legjobb dolog, amit a klímaváltozás ellen tehetünk, hiszen a termőföldek legnagyobb részén (melyet a természettől raboltunk el) a haszonállatok takarmányát termeljük meg, rengeteg fosszilis energia felhasználásával.

Az előadás végén a 68 országban, így Magyarországon is működő Jane Goodall Intézetről beszélt, mely komoly szerepet játszik az emberek gondolkodásának megváltoztatásában. A Roots & Shoots program fogja össze azokat a projekteket és ösztöndíjakat, melyek a fiatalokat célozzák, egészen óvodás kortól. Nekik ugyanis óriási szerepük lesz abban, hogy a jövő reménytelibb lehessen. Reményre adhat okot a fiatalok mellett az intellektusunk is: képesek vagyunk megérteni, hogy az ökoszisztéma megvédése a mi érdekünk, és vívmányainkat a pusztítás visszafordítására tudjuk használni. Ebben a természet is segítségünkre lesz, hiszen rendkívül ellenálló, és gyorsan helyre tudja hozni magát, ha erre esélyt kap.

Az előadás végén Jane felállította a közönséget, és kérte, hogy együtt mondjuk el: „Together we can, we will, we must!” (Együtt meg tudjuk, meg fogjuk, meg kell tennünk!) Ezzel húzva alá az egész este legfőbb mondandóját, hogy a reményt nem vesztettük el, de mindannyiunknak tennünk kell érte. A világhírű kutatónő ezt követően egy megható videóval búcsúzott, melyet hosszan tartó vastaps kísért.

Borítókép: Jane Goodall Intézet – facebook.com/jane.goodall.intezet

search icon