Csábító a techno-megváltás ígérete, hangzatosak a globális problémákat látszólag egy csapásra megoldó műszaki és biotechnológiai megoldások. Mi okunk van mégis kételkedni a technológia mindenhatóságában? Mi lehet a technológia szerepe a környezeti problémák enyhítésében, és mi az, amit hiába várunk tőle?
Várakozások és a valóság
Jellemző, hogy a főáramú megközelítésekben a technológiai fejlesztéseket emelik ki leginkább mint potenciális megoldási lehetőségeket a környezeti problémákra [1], és gyakran találkozhatunk olyan hírekkel, amelyek egy-egy technológiát világmegváltóként mutatnak be. A technológiát övező reményt és várakozásokat több szerző is egyfajta vallásos vakhithez, illetve varázslathoz hasonlítja [2], olyan kifejezésekkel is illetik, mint a techno-megváltás (”techno-salvation” [3]), utalva az ilyen elképzések és a realitás közötti szakadékra is. Annak, hogy a technológiák megoldják a környezeti problémákat, több komoly akadálya is van. Előfordulhat, hogy a hatékonyság növelése a vártnál kisebb csökkenést eredményez az erőforrások felhasználásában például amiatt, hogy a megtakarításokat további termelésre fordítják (visszapattanó-hatás [4, 5]). Az is lehetséges, hogy az új technológiák nem lecserélik a korábbiakat, hanem rájuk épülnek, megerősítik őket.
fotó: Pribéli Levente
A technológia mindent megold?
Az úgynevezett techno-optimista hozzáállás lényege abban ragadható meg, hogy az ezt vallók úgy vélik, a technológiai fejlesztések önmagukban, a társadalmi-gazdasági rendszer, a fogyasztási mintázataink, a hatalmi viszonyok újragondolása nélkül is megoldják a gondjainkat. Élhetünk úgy, ahogy eddig; a célokat nem kérdőjelezik meg [1, 6]. A techno-optimizmus vonzereje talán éppen abban rejlik, hogy az egyébként rendkívül összetett és mély meggyőződéseinkkel is összefüggő problémákra egyszerű megoldást ígér, rajtunk nem múlik túl sok, a feladat megoldása a szakértők kezébe kerül.
A fenntarthatóság problémakörének atomizált problémákra való felosztása teret nyit a techno-optimizmus számára [7]. Ha a klímaválságot tekintjük az egyetlen igazán súlyos problémának, és azt mondjuk, hogy a fosszilis energiahordozók használata jelenti a probléma gyökerét, akkor könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy a technológiák lecserélésével megoldottuk a problémát. Az ökológiai válság azonban nem egy technológiai probléma. Ennek felismerését éppen az segíti, ha a problémák összességére, a termőtalajok pusztulására, az élővilág elszegényedésére, a globális éghajlatváltozásra, a vízkészletek elszennyeződésére mint egymással szorosan összefüggő jelenségekre tekintünk. Az ökológiai gondolkodás szemszögéből a válság hátterében álló igazi okok nem a szabályozások elégtelensége és a technológiáink, hanem azok a meggyőződések és struktúrák, amelyek az előbbieket létrehozzák (lásd például [8]). Ha ezeket és az emberi bioszféra-átalakítás más jelentős tényezőit érintetlenül hagyjuk, akkor csak egyik helyről a másikra tologatjuk a problémát, vagy újakat hozunk létre, de nem oldjuk meg az ökológiai válságot [5].
fotó: Pribéli Levente
Ha például szűk szempontokra összpontosítva olyan technológiákat fejlesztünk, amelyek üvegházgáz-kibocsátása kedvezőbb, lehet, hogy ezek más téren súlyos károkat okoznak. Erre példa a megújulóenergia-termeléshez szükséges nyersanyagok bányászata, vagy a megújuló erőművek élőhely-átalakító hatása. Az energiafelhasználás csökkentése nélkül nem jutunk igazán ökologikus megoldáshoz. Hasonló a műanyag kérdése is. A drámai mértékű műanyagszennyezéssel kapcsolatban sokféle varázsütésszerű megoldásról hallhatunk a lebomló műanyagoktól kezdve az óceáni műanyag hulladékok kihalászásáig. Bár a hasonló megoldások bizonyos keretek között tényleg segíthetnek, önmagukban nem oldják meg a problémát. Sokszor tüneti kezelésről van szó, és ezeknek is lehet számos hátulütője – köztük az a hamis reménykeltés, hogy minden mehet tovább úgy, ahogyan eddig.
fotó: canva
Társadalom és technológia
Az, hogy a pusztán technológiai megoldások keresése kevés, egyáltalán nem meglepő, ha az ökológiai válságra társadalmunk válságának tüneteként tekintünk [8]. Technológiáink azért is problémásak sokszor, mert nem függetlenek attól a társadalmi közegtől, amelyben létrehozzuk és alkalmazzuk őket. Nem légüres térben, mindentől függetlenül léteznek, hanem társadalmi-gazdasági környezetükbe ágyazva [6]. Ez a közeg formálja őket, és a technológiák is visszahatnak rá, ránk [9].
A fentiekből viszont nem következik, hogy egy ökológiai fordulatban ne lenne nagyon fontos szerepe technológiáink átformálásának. A technológia kérdésköre nem egyszerű vagy-vagy kérdés: nem a technológiák teljes elutasítása vagy fenntartások nélküli elfogadása a két lehetséges út [6]. A kérdés az, hogy a technológiát a megoldás egy részének vagy a teljes megoldásnak tekintjük. Lányi András [8] úgy fogalmaz, hogy szabad technológiaválasztásra van szükség: arra, hogy ne mindig a hatékonyság legyen a döntő, hanem választhassunk természetkímélőbb, értelmes emberi munkát segítő vagy más, hasonló célok eléréséhez hozzájáruló technológiákat. Ennek megvalósulásához azonban meg kell teremteni a feltételeket. A korábban említett tényezők, mint a társadalmi-gazdasági rendszer, a fogyasztási mintázataink, a hatalmi viszonyok és az emberi népesség trendjei mind hatalmas szerepet játszanak az ökológiai válságban, így a kezelésében is.
Ha szívesen hallgatnál podkasztokat a témában, ajánljuk a Zöld Egyenlőség Technológia: a fenntarthatóság üdvöskéje vagy motorja? és Technológia a környezeti fenntarthatóság szolgálatában című adásait.
Irodalomjegyzék
[1] Bánkuty-Balogh, L. S. (2021). The role of techno-optimism in environmental sustainability narratives. In Zs. Szerényi, G. Salamin & Zs. Nemes (Eds.), Environmental, social and economic sustainability in the light of the geopolitical challenges of our age (pp.77–89). Budapest, Corvinus University of Budapest: Doctoral School of International Relations and Political Science.
[2] Bergyajev, Ny. (2004). Az ember és a technika In: Tillman J. A. (szerk.): A későújkor józansága II (pp. 40–66). Budapest: Göncöl
[3] Gifford, R. (2011). The dragons of inaction: psychological barriers that limit climate change mitigation and adaptation. American psychologist, 66(4), 290.
[4] Alexander, S. (2014). A critique of techno-optimism: Efficiency without sufficiency is lost. Melbourne Sustainable Society Institute, Working Paper (WP), 1, 14.
[5] Takács-Sánta, A. (2008). Miért nem elégségesek a technológiai megoldások? In. Bioszféra-átalakításunk nagy ugrásai (pp. 94–96). Budapest: L’Harmattan.
[6] Barry, J. (2016). Bio-fuelling the Hummer?: transdisciplinary thoughts on techno-optimism and innovation in the transition from unsustainability. In Transdisciplinary perspectives on transitions to sustainability (pp. 106–123). Routledge.
[7] Abson, D. J., Fischer, J., Leventon, J., Newig, J., Schomerus, T., Vilsmaier, U., … & Lang, D. J. (2017). Leverage points for sustainability transformation. Ambio, 46(1), 30–39.
[8] Lányi, A. (2020). Bevezetés az ökofilozófiába. Budapest: L’Harmattan.
[9] Coad, A., Nightingale, P., Stilgoe, J., & Vezzani, A. (2021). The dark side of innovation. Industry and Innovation, 28(1), 102–112.
borító: canva
