Ezeket a növényeket ültesd egy gyerekbarát kertbe!
Ezeket a növényeket ültesd egy gyerekbarát kertbe!

Kisgyermekek mellé egyáltalán nem mindegy, milyen növényeket ültetünk a kertbe. Hiszen hiába szépek, ha veszélyesek, ugyanis egy pillanat alatt megtörténhet a baj.

A kicsik előszeretettel kóstolják meg a színes bogyókat, a különleges virágokat vagy akár a nekik tetsző leveleket. Ha ezt egy citromfű- vagy mentalevéllel teszik meg, senki sem fog frászt kapni, ha azonban egy mérgező növény kerül a kezükbe, máris megvan a baj.

A kisgyermekeket persze meg lehet tanítani, hogy mi mérgező és mi nem az, de ehhez el kell érniük az iskoláskort, és még akkor is felügyeletet igényelnek. Sokkal biztonságosabb tehát eleve olyan növényeket ültetni, amelyek ártalmatlanok.

Alakítsuk át a kertet

Ha vannak olyan növényeink, amelyek már rég megtelepedtek (mint például a borostyán, a lilaakác vagy a gyöngyvirág), ám nem tudjuk szemmel tartani a gyerekeket, érdemes ezeket inkább eltávolítani. A helyüket pucoljuk ki, termőfölddel frissítsük és telepítsünk új, nem mérgező növényeket, hogy minden lehetséges veszélyforrást megszüntessünk.

A következő növények biztonsággal ültethetők gyermekbarát kertekbe – ráadásul meseszépek is, így kicsiknek, nagyoknak, idősebbeknek és fiataloknak egyaránt örömet jelentenek majd:

Sarkantyúka: Ezek a bájos kis virágok olyannyira biztonságosak a gyermekek számára, hogy valójában ehetőek is. Termeszthetjük őket cserepekben, balkonládákban nagy dézsákban, de szegélynövényként is. A sarkantyúka kedveli a jó vízelvezetésű talajt és a napos helyeket. Ez egy roppant mutatós és nagyon hálás virág, amelyet könnyű magról nevelni, és meseszépen mutat, ráadásul a gyermekek is imádják.

Sarkantyúka
Fotó: Canva

Bársonyvirág vagy büdöske: A büdöske látványos narancssárga virágai remekül mutatnak balkonládákban, cserepekben, virágágyásokban, sőt, még a veteményesben is, ráadásul ehetőek. Rendkívül élénk színűek, ezért a kert bármely szegletében szépen festenek, és könnyen termeszthetők magról is. A büdöske kedveli a jó vízelvezetésű talajt, és egész nyáron, valamint ősszel is virágzik.

Metélőhagyma vagy snidling: A snidling nem csak a fűszerkertben termeszthető, hanem a virágágyásokban is jól mutat. Könnyen nevelhető, és szépséges, lila, gömb alakú virágokat hoz. A méhek imádják és sokrétűen felhasználható.

Citromfű: A citromfű küllemét tekintve, nagyon hasonlít a mentára. Azonban ha letépünk egy szárat vagy egy zsenge levelet és megszagoljuk, érezni fogjuk a növény friss, citrusos, semmihez sem fogható illatát. Gyorsan nő, szépen mutat és isteni teát lehet belőle főzni, de fagylaltot és desszerteket is ízesíthetünk vele. Sőt kiszárítva el is tehetjük télire gyógyteának.

Citromfű
Fotó: Canva

Napraforgó: A napraforgó az egyik olyan „ikonikus” növény, amelyet a legtöbb gyermekbarát kertben megtalálhatunk. Kedves külleme, szépséges virága miatt imádják a gyerekek, ráadásul néhány fajtája rendkívül magasra nő, és lenyűgöző virágot hoz, ezért elképesztően szép látványt nyújt a kertben. Télen a magjait is felhasználhatjuk a vadon élő madarak etetésére.

Dália: A dália gyönyörű virágokat hoz, ráadásul szép magasra nő. Sokféle színben pompázik, mesés színűre varázsolja az őszi kertet. Magról nevelhető februártól, és májusban – június elején ültethetjük ki, amikor már elmúlt a fagyveszély.

Pillangóvirág: A pillangóvirág az egyik legszebb nyári virág, amely tökéletesen illik a gyermekbarát kertekbe. Mutatós, színpompás, magasra nő és egyáltalán nem mérgező növény. Általában körülbelül 12 hét alatt borul virágba onnan számítva, hogy elvetettük a magját. A kicsik nagyon szeretik ezt a növényt, amely gyönyörű látványt nyújt a kertben. Beporzóbarát, így jót teszünk a környezetünkkel is, ha ilyen virágokat ültetünk.

Pillangóvirág
Fotó: Canva

Százszorszép: Ez a virág rengeteg mesében szerepel. A gyermekek imádják a százszorszépeket: koszorúkat, kis karkötőt fonnak belőle, a hajukba tűzik, apró vázákba teszik, lepréselik, az édesanyjuknak adják. A százszorszépet rendkívül könnyű nevelni, és még a fűnyírás sem árt neki: minél többször vágjuk le, annál több nő belőle, mesés virágos mezővé varázsolva a kertünket.

Minden évben próbáljunk meg minél több gyermekbarát növényt ültetni a kertünkbe, így minden évszaknak meglesznek a maga színei, a maga különleges hangulata. A gyerekek pedig hamar megtanulják a kedvenc virágaik nevét és örömmel gyönyörködnek majd bennük – velünk együtt.

(forrás: agroforum.hu)
Kiemelt kép: Canva

search icon