Az öszvér a haszonállatok tökéletes mixe, hiszen mindkét szülője, vagyis a ló és a szamár pozitív tulajdonságait egyesíti magában. A köztudat mégis tulajdonít neki egy gyenge pontot, mégpedig azt, hogy képtelen a szaporodásra. Cikkünkből kiderül, milyen mértékben tartalmaz igazságot ez az ismeretünk.
Léteznek bizonyos állati sztereotípiák, vagyis olyan pozitív és negatív jelzőhasználatok egy-egy állattal kapcsolatban, amelyek azért kerültek be a globális kultúrába, hogy emberi tulajdonságokat, személyiségtípusokat tudjunk hatásosabban érzékeltetni általuk. A társadalom számára erkölcsi tanulsággal szolgáló állatmesékből ránk maradt előítéletes gondolattársítások a lóféléket is utolérték, így lehet, hogy a lovakra erős, a szamarakra ostoba, buta jószágokként, a kettejük kereszteződéséből világra jövő öszvérekre pedig csökönyös, makacs állatokként tekintünk. Egyiküket sem túl szép dolog elintézni ennyivel, hiszen hosszú ideje állnak az emberek szolgálatában, az öszvért ráadásul mi hoztuk létre azért, hogy a munkánk hatékonyságát, a kényelmünket fokozhassuk általa.
Kapcsolódó bejegyzések
Állati sztereotípiák – Jogosak-e az előítéleteink?
Az ember ősidők óta bélyegez meg bizonyos állatfajokat nem éppen pozitív jelzőkkel.
De mi is az az öszvér?
Ahogy ez már fentebb is szóba került, az öszvér nem más, mint a ló és a szamár párosításából született hibrid állat. Két típusát ismerjük: az egyik a lóöszvér, amely akkor jön létre, ha szamárcsődör párosodik lókancával; a másik a szamáröszvér, amely lócsődör, valamint szamárkanca kereszteződéséből születik. Mindkét verzió hasznos része a parasztgazdaságoknak, ám míg előbbit többnyire málhacipelésre alkalmazzák, utóbbi inkább igásállatként dolgozik az ember keze alá.
Jóllehet Magyarországon sosem volt igazán népszerű az öszvértenyésztés, a világ számos pontján azért kereszteznek egymással lovakat és szamarakat, mert az így kapott öszvérek rendkívül nagy munkabírásúak. Egyrészt kitartók, és biztos a járásuk, így a hegyes-dombos vidékeken is kiválóan bevethetők, másrészt teherbírásuk olyan nagyfokú, hogy egy ereje teljében lévő állatra akár 150 kg-nyi súlyt is felpakolhatunk, az öszvér ezt gond nélkül elszállítja egy nap alatt akár 28 km-nyi távolságra is. Ehhez párosul az öszvér kimagasló igénytelensége, ami azt jelenti, hogy teljesítményének foka hosszabb utak megtétele során sem romlik, még akkor sem, ha kevés, rosszabb minőségű takarmánnyal kell beérnie.
Az öszvért elsősorban azért tenyésztik, mert nagyobb testű, mint a szamár, szervezete pedig ellenállóbb a lóénál, vagyis a ló legtöbb kórokozójával szemben sikeresen felveszi a harcot. Rendkívül ritka az a helyzet, hogy egy öszvér lebetegszik, ha mégis, az többnyire halálos kimenetelű. Átlagosan 30–40 év az élettartamuk, ám egy 25–30 éves példány ugyanolyan fáradhatatlan, mint a fiatalabb egyedek, de arra ugyancsak akad példa, hogy még egy 40 éves öszvér is munkaképes.
Az öszvér egyetlen hátránya tehát a szaporodásra való képtelensége lenne?
Láthatjuk, hogy az öszvér lényegében olyan, mint egy tökéletes koktél, hiszen mindkét szülőjének a pozitív tulajdonságait egyesíti magában. Ennek ellenére a mai napig tartja magát a képzet, hogy van egy tekintélyes hátránya, mégpedig az, hogy szaporodási szempontból zsákutcának számít, ugyanis nem képes újabb utódokat nemzeni.
Ez a képzet azonban téves. Jobban mondva persze tartalmaz némi igazságot, azonban a teljes képhez hozzátartozik az is, hogy míg az öszvércsődörök valóban sterilnek, azaz megtermékenyítésre képtelennek bizonyulnak, addig a kancáknál teljesen más a helyzet. Már Arisztotelész és Plinius is említi az értékezéseiben, hogy az öszvérek nőstény egyedei képesek lehetnek az eredményes szaporodásra, csak éppen nem akkor, amikor egy öszvércsődörrel párosodnak, hanem amikor egy ló vagy egy szamár hímje termékenyíti meg őket. Ebben az esetben a születendő kiscsikó ráadásul tiszta fajú lesz, az apaállatnak megfelelően.
Kapcsolódó bejegyzések
Kecskejuh született Németországban
Különös hibrid utód látta meg a napvilágot egy kis gazdaságban.
Az öszvér tehát egyáltalán nem szaporodási zsákutca, bizonyos nyelvekben még külön szó is létezik az utódaira. Míg az olaszok az öszvérkancától született csikót bardettónak nevezik, a spanyoloknak két kifejezésük is akad rá: burdegano és machoromo. Annak pedig, hogy miért nincs ezzel a legtöbb ember tisztában, az az oka, hogy őseink a hibrid állatok utódnemzését sokáig fekete mágia eredményének, azaz boszorkányságnak tekintették. Ezért ha meg is ellett olykor egy-egy öszvérkanca, gazdái inkább elrejtették a nyilvánosság elől a szerencsétlen kiscsikót, vagy rosszabb esetben születése után azonnal elpusztították.
Felhasznált irodalom:
Brehm – Az állatok világa 3 / Emlősök III. Kassák Kiadó. Budapest, 1993.
Kiemelt kép: Canva
