A szamarak ökoszisztéma mérnökként is remekelnek
A szamarak ökoszisztéma mérnökként is remekelnek

A nemzetközi állatvédelmi jótékonysági szervezet, a Donkey Sanctuary szamarai segíthetenek majd Nagy-Britannia egyik legritkább vadvirágának újratelepítésében Devonban azáltal, hogy letapossák a speciálisan bevetett parcellákat. A szamarak tevékenysége a Plantlife jótékonysági szervezet által vezetett Colour in the Margins projekt része, a céljuk a ritka szántóföldi növények, például a kisvirágú kikerics helyreállítása, amely korábbi elterjedési területének mintegy 70%-áról eltűnt.

A magok, amelyeket más vadvirágokkal és gabonafélékkel együtt vetettek el, segítenek táplálékot biztosítani az olyan veszélyeztetett madaraknak, mint a fakófarkú cinege, a sárgarigó és a pacsirta, amelyeket már megfigyeltek a védett területen. Ha a magok idén nyáron sikeresen csíráznak, a Donkey Sanctuary jövő tavasszal kísérletet tesz rá, hogy kiderüljön, a szamarak segíthetik-e a csírázási folyamatot azzal, hogy a speciálisan bevetett parcellákon végigsétálnak, tehát alkalmazzák a „betaposás” technikáját.

A biológiai sokféleség növelése elengedhetetlen a gazdag és rugalmas környezethez, amely a ritka fajokat és az itt élő szamárcsordáinkat is eltartja. Fontos számunkra, hogy a szamaraink különböző típusú tevékenységekből és élményekből részesüljenek.

mondta Ruth Angell, a Donkey Sanctuary ökológiai és természetvédelmi menedzsere

Más állatokat, köztük a vadlovakat, malacokat és a szarvasmarhákat is széles körben használnak hasonló célokra, mivel taposásuk és legeltetésük segíti a vadon élő növények virágzását.

(Guardian)

(fotó: pexels – Felix Mittermeier)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon