Bejelentették: Jövőre újra megrendezik a Planet Budapest 2026 fenntarthatósági fesztivált
Bejelentették: Jövőre újra megrendezik a Planet Budapest 2026 fenntarthatósági fesztivált

Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke bejelentette a Planet Budapest 2026 megrendezését Mezőörsön, ahol fővédnökként részt vett a Közös jövőnk elnevezésű Kárpát-medencei Környezetvédelmi Verseny díjátadóján.

A Közös jövőnk Kárpát-medencei Környezetvédelmi Versenyt 2002 óta rendezi meg a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és Népfőiskola. Kezdetben körzeti szinten szervezték, 2014 óta pedig országos megmérettetéssé vált. Az általános iskola felső tagozatos tanulói, középiskolások és egyetemisták számára márciusban lett meghirdetve a verseny, amelyre március 21-éig lehetett jelentkezni. A választható több témakör mindegyikének központi témája a klímaváltozás, ezen belül is a víz volt. A versenyre majdnem ezren jelentkeztek.

Az alapfokú intézményben tanulók a tudásuknak megfelelő tesztet töltöttek ki az első fordulóban. Ezenkívül egy „zöld cselekedet” is a munkájuk részét képezte. Ez lehetett a szemétgyűjtéstől kezdve, a zöld sziget létrehozásán keresztül, kortársaiknak vagy a kisebbeknek tartott előadás is. Ugyanezt kellett teljesíteniük a gimnazistáknak is, de a középiskolások és az egyetemisták esszét, illetve tudományos értekezést is írtak. Azok, akik sikeresen vették a második fordulót is, a június 13-ai döntőben szóbeli előadást tartottak a mezőörsi Magyar Műhely Népfőiskolán.

A pályázat részletei a Közös jövőnk weboldalon érhetők el.

A díjátadón a verseny fővédnöke, Áder János volt köztársasági elnök kiemelte, hogy a Föld lakossága nemsokára eléri a 10 milliárdot, miközben a hozzáférhető víz mennyisége nem változik. Megoldandó feladatnak nevezte, hogy miként lehet egyre több embernek ugyanannyi vízből egészséges élelmiszert előállítani és biztosítani az életet adó ivóvíz minőségét. A Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke azt kívánta a versenyzőknek, hogy a klímaváltozás iránti érdeklődésük maradjon fenn, a tudásuk gyarapodjon, amit minél több emberhez közérthető formában juttassanak el.

Áder János végezetül meghívta a diákokat a 2026. február végén immáron harmadik alkalommal megrendezendő Planet Budapestre 2026, amely ezúttal a Vasúttörténeti Parkban egy hónapon keresztül várja majd a látogatókat. Az innovatív fenntarthatósági kiállításokon kívül élményprogramokkal készül a szervező Kék Bolygó Alapítvány.

Már várják a magyar startupok, innovatív cégek, fenntarthatósággal kiemelten foglalkozó nagyvállalatok jelentkezését hazánk legátfogóbb környezeti fenntarthatósági rendezvényére. A Planet Expon 100 cég képviseltetheti majd magát. Jelentkezni ezen az oldalon lehet. 

A Közös jövőnk Kárpát-medencei Környezetvédelmi Versenyen az egyetemisták közül az első helyezett Horváthné Dani Brigitta lett, aki azzal foglalkozott, milyen hatással vannak a hulladékok élővizeinkre. A második helyezést Soós Virág érte el, ő tanulmányában a vízkörforgás és az éghajlatváltozás kölcsönhatásait tekintette át. A harmadik pedig Végh Péter lett, aki esszéjében betekintést adott az erdő komplex vízforgalmának rendszerébe.

A győztes pályaműveket a Greendex magazin cikksorozatban mutatja majd be a közeljövőben.

(MTI)

Fotó: Canva