Berögződött sémák, technológiák és a nyitottság hiánya: ezek akadályozzák elsősorban a regeneratív mezőgazdaság térnyerését. Holott a rendszerszintű szemléletre sokkal nagyobb szükség van, mint korábban. A pusztító aszályok, a leromlott talaj és a termésátlagok elmaradása évről évre nagyobb kihívások elé állítják a hazai agráriumot. Miért lenne megoldás a regeneratív gazdálkodás, és hova vezet, ha nem alkalmazzuk ezt a rendszert? Szabó Attilával, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének elnökével beszélgettem.

A regeneratív (talajmegújító) mezőgazdaság egy gazdálkodási rendszer, melyben cél a talaj szervesanyag-tartalmának növelése, a talajélet támogatása és a biodiverzitás védelme, növelése. Az irány a természetet utánozza: minimalizálja a talaj bolygatását (no-till), talajtakarást alkalmaz, és igyekszik minél kevesebb vegyszert használni. Ezáltal szénmegkötéssel mérsékli a klímaváltozást, javítja a vízgazdálkodást, és növeli a termelés jövedelmezőségét. Fontos, hogy nemcsak gazdálkodási területben gondolkodik az, aki regeneratív mezőgazdaságot folytat, hanem az egész tájat is nézi. A rendszer csúcsa pedig az állatok integrálása, amivel még nagyobb javulás érhető el.

A hazai mezőgazdasági ágazat esetében igen nagy szükség lenne a folyamatos átállásra. Hogy hol tartunk most, és mi lenne a kívánt cél, arról a Talajmegújító Gazdák Egyesületének elnöke, Szabó Attila mesélt nekünk.

A regeneratív mezőgazdaság és az agrárium fenntarthatósága fontos témakör a 2026-os Planet Budapesten is. Ha érdekel a hazai mezőgazdaság jövője, mindenképp érdemes kilátogatni az expóra február 25-étől a Magyar Vasúttörténeti Parkba.

Miképpen változott a gazdák hozzáállása az elmúlt pár évben ehhez az irányzathoz?

Látszik egy dinamikus előrelépés, de ez még mindig csekély százalék az összes megművelt területhez képest. Ahogy telnek az évek, egyre kevésbé optimálisak az évjáratok, és az időjárás is egyre rosszabb helyzeteket szül, úgy érzik egyre jobban a gazdák is, hogy tenni kellene valamit. Azonban az is látszik, hogy amíg nem mennek el a végsőkig, nem érzik a bőrükön a nehézségeket, addig nem fognak változtatni. Hiába mutatjuk meg a jó gyakorlatokat, amíg nem érzik a kényszert, nem lépnek. Amikor már nem tudják megművelni a területeiket, amikor egyre több műtrágya kell, amikor elvész a víz a talajból, és már olyan tömörödött a föld, hogy lehetetlen művelni, akkor döntik el, hogy változtatni akarnak.

Ha visszatekintek 2015-re, amikor elkezdődött a mi mozgalmunk, akkor maroknyi gazdálkodó gondolkodott regeneratív megoldásban. Mára közel 50–100 ezer hektáron folyik a többé kevésbé regeneratívnak mondható gazdálkodás, de nincsenek pontos számok. A hazai művelt terület 5 millió hektár. Habár az említett szám ilyen viszonylatban kevésnek tűnhet, 10 év távlatában mégis óriási az előrelépés.

Kapcsolódó bejegyzések

Komoly probléma, amiről alig beszélünk: mi lesz a mezőgazdasággal utánpótlás nélkül? – Interjú

Van egy terület, amelyet a vidék elöregedése és a természettől való eltávolodás kritikusan érint: ez pedig a mezőgazdaság.

Mi a fő akadálya annak, hogy nem terjed gyorsabban a regeneratív gazdálkodás?

Nem mindenki érintett a klímaváltozás hatásaiban. Emellett a másik probléma, a mi meglátásunk szerint, hogy egy igen nagy tömeg nem tud regeneratív rendszerben gondolkodni. A sok év alatt megszerzett tapasztalatokra épülő berögződéseket követik, nem nyitottak az változtatásra. A generációváltás ugyan elősegítheti a nyitottabbá válást, de az egyetemi képzésre jellemző konvencionális tanítási módszerek nagyban befolyásolják az agráriumban végző fiatalok véleményét. A központi oktatási tananyag alapvetően a szántásra és az ahhoz való munkaműveletekre fókuszál. Ahol mégis bekerül a tananyagba a regeneratív irány, ott a diákokban egyfajta kettősség alakul ki, hiszen a fő irányelv még mindig a konvencionális.

A Szent István Egyetemmel van együttműködésünk a kutatásban és a terepgyakorlatban, valamint meghívott előadóként is be tudunk kapcsolódni a tananyaghoz. Hasonló együttműködés alakul a Győri Egyetemmel is.

Mik azok az első lépések, amelyek javasolni szoktatok azoknak, akik lépni szeretnének a gazdálkodásukban?

Az edukáció és a nyitottság az első. Ha ez nincs meg, hiába mutatunk bármit, falakba ütközünk. Az első, hogy átforduljon a gondolkodásmód.

Ebben nagy segítség lenne, ha támogatási szinten előnyhöz juthatnának azok a gazdálkodók, akik regeneratív irányba mozdulnak. A pénz ugyanis meghatározó tényező. Ha a regeneratív lenne a támogatott irány a konvencionálissal szemben, ez jobban motiválná a gazdálkodókat.

Mik a legnagyobb kihívások az átállásban?

Gyakorlatilag minden az. Kulcsfontosságú elmenni azokhoz a gazdákhoz, akik már elindultak az új irányban. Sokat kell olvasni, tudást kell szerezni konferenciákon. Mivel ez egy új rendszer, sokat segít, ha az érdeklődő több forrásból szerez ismereteket. Mivel minden terület egyedi, nem lehet általánosítani. Számít, ki milyen növényeket termeszt, ezt milyen talajon teszi, és mely régióban. A szükséges tudás birtokában kell elindulni az úton, a fokozatosság elvét követve. Nincs mindenki számára működőképes recept. Vannak ugyan sarokpontok, de mindenkinek a saját körülményeit kell figyelembe vennie, és komplexen kezelni a területet.

Nem csak a művelés elhagyásáról van szó. Adva van egy talaj, ennek a biológiája, a termesztett növény, a takarónövény, ezeket kell egységben kezelni. Az adott területhez és tényezőkhöz kell igazítani a gondolkodásmódot.

Az átlagot tekintve látszik, hogy a gazdák túlművelik a területeiket. Sokkal intenzívebben művelik a talajt, mint amit a terület igényelne, mindössze azért, mert ezt szokták meg. A fokozatosságot követve a megszokott művelést el lehet hagyni, át kell gondolni a gépparkot, és muszáj takarónövényeket alkalmazni: ezek az általános első lépések.

A regeneratív mezőgazdaság egyik lépése az állatok integrálása. Miképp állnak a gazdák ehhez a megoldáshoz?

A regeneratív gazdálkodás csúcsa az állatok integrálása, de enélkül is nagyon komoly eredményeket tudunk elérni a talajbiológia, a talajszerkezet változásában. A lényeg az, hogy ez a kezdő lépés. Amíg ezek nincsenek rendben, felesleges behozni az állatokat. Az állatok integrálását jelenleg semmilyen támogatási rendszerrel nem ösztönzik. Még az állattartóknak is lenne hova fejlődniük, nemhogy azoknak, akik eddig kizárólag növénytermesztéssel foglalkoztak. Látni kell, hogy az állattartás hozzáadott értéke messzemenően túlszárnyal mindent, ez a csúcs.

Kapcsolódó bejegyzések

Allan Savory: Csakis az állatokkal állíthatjuk meg a sivatagosodást

A holisztikus legeltetés atyjával, a világhírű zimbabwei farmerrel beszélgettünk.

Amelyik rendszerben megjelenik az állat, ott szakaszosan kontrollált legeltetésű formát kell alkalmazni, és ennek sem mindegy a módszere, és ahhoz, hogy ez valódi eredményt hozzon, komoly edukáció szükséges. A lerágott és otthagyott szármaradvány, a vizelet és ürítés révén bekapcsolódó mikrobiológia olyan hozzáadott érték, amit egyszerűen nem lehet máshogyan megoldani.

Nem a gépi, technokrata rendszer tud eredményeket elérni, hanem az élő. Egy élő állat tud hozzáadni az élethez, az élet tudja táplálni az életet.

Elsősorban a marhafélék ilyen eredményesek, hiszen a bendőben meginduló fermentáció adja meg azt a mikrobiális oltást, ami a talajéletnek is segít. Emellett a vetésforgó, a pihenőidőszak és az állatok szakaszos legeltetése, ez az összetett folyamat élteti a talajszerkezetet és a talajbiológiát.

A mediterrán országok afféle iránymutatóként szolgálnak a náluk már erősebben érezhető klimatikus viszonyok miatt. Mik azok a gyakorlatok, amiket tőlük átvehetünk, és beépíthetünk?

Az egész regeneratív gazdálkodás az USA-ból indult, ahol már 60–70 évvel ezelőtt megjelent a probléma, és az erre adott válaszokból alakult ki az irányzat. 1940 körül már Magyarországon is volt szó a talajok állapotáról és leromlásáról. A különbség az, hogy Dél-Amerikában 70–80%-nál tart a regeneratív átállás, Ausztráliában az arány 70%. A ’90-es években kapott lendületet az átállás, ekkor indult be a no-till, és jöttek rá egyre többen, hogy talajművelés nélkül is működhet a gazdálkodás. A ’90-es, 2000-es években állt össze a kép: fontosak a takarónövények, a talaj fedése, a szármaradványok otthagyása, valamint az állatok integrálása. Tehát nagyjából 30–40 év lemaradásban vagyunk. A jó hír az, hogy nem kell ilyen sokat várnunk, hiszen a konkrét lépéseket már meghatározták, azonnal is el tudnánk érni eredményeket, csak a befogadókészség nem elég nagy, ezért a folyamat lassabb.

Miben tud segíteni a Talajmegújító Gazdák Egyesülete a hazai gazdatársadalomnak?

Rengeteg tudással, például könyvekkel, de vannak videóanyagaink is. A januári REAG Konferenciánk idén nagyon sikeresnek bizonyult, teltház volt. 2015-ben 50 fővel kezdtük, idén 500-an vettek rajta részt.

Fontos lenne, hogy minél nagyobb területek kerüljenek regeneratív művelés alá. A nagyobb birtokkoncentrációban van igazán jó lehetőség, hiszen minél nagyobb a terület, annál nagyobb a szabadságunk úgy kialakítani a rendszert, ahogyan akarjuk. A terület kiterjedése nagyban befolyásolja az ökoszisztéma pozitív változását. Hiába van egy regeneratív rendszerben működő 5 hektáros terület, ha 15 hektár konvencionális művelésű gazdaság veszi körbe. 5 hektáron kis ökoszisztéma-változást tudunk előidézni, azonban 1500 hektáron már a vízmegtartásban, a takarónövények használatában is figyelemre méltó változás következhet be. Ha egy ekkora területen vesszük figyelembe, hogy mit kíván a táj, akkor annak óriási a hozzáadott értéke. Ezzel együtt természetesen a kis területek is fontosak!

2,5 millió hektárra lenne szükség ahhoz, hogy áttörést érjünk el, akár a kis vízkörökről, a vízmegtartásról, akár a klimatikus viszonyokról beszélünk.

Magyarországot illetően ez a küszöbérték, mert az látszik, hogy a már átállás alatt lévő területek szigetekként működnek. Gondoljunk a vadkárra: ha mindenhol feketére művelt területek vannak, a takarónövényes táblák a vadnak valódi oázisok. A növénnyel borított terület vonzza az állatokat, oda koncentrálódnak, ahol élelmet találnak. Ez nyilvánvalóan károkhoz vezet a szóban forgó növényszigeteken. Ha azonban nagyobb növénnyel borított területek lennének, a vadállomány is eloszlana.

Nagyon fontos üzenet, hogy ez a 2,5 millió hektár gazdaságilag is pozitívan hatna a gazdák tevékenységére, azon túl, hogy a talaj javításáról és az ökoszisztémáról beszélünk. A működésük nem öncélú, hiszen a környezetváltozás mindenkire hat. Ha nem változtatnak, mindenki hátrányos helyzetbe kerül: nagyon fontos ezt megérteni.

Mivel készültök a Planet Budapestre, és mit vártok az expótól?

Két éve is ott voltunk, akkor jött ki a No-till könyvünk, és az agrárminiszter úrral is tudtunk értekezni. Az idei évben azért tartjuk fontosnak megjelenni, mert a Planet Budapest maga a regeneratív mezőgazdaság, hiszen rendkívül komplex. Ugyanúgy fontos a vízgazdálkodás vagy a tájgazdálkodás, mint az említett 5 millió hektár. A víz éppolyan fontos, mint a megfelelő földgazdálkodás. 5 millió hektár óriási terület, amelyet ha takarónövény borítana, sokkal intenzívebb lenne a párolgás, ami hűt. Ha pedig a pára kicsapódik, az vizet jelent a talajban. Jelenleg az 5 millió hektár megművelt földterület olyan, mintha ugyanekkora térkövezett udvarunk lenne, amely nem hűt, sőt inkább melegít. A fekete föld ugyanis nyáron akár 60 fokra is felmelegedhet, míg a növénnyel borított terület hűti a környezetét. A Planet Budapest rendezvényen megjelenő különféle iparágak képviselői – akár zöldvárosprojektekről, akár vízgazdálkodásról beszélünk – pontosan tudják, milyen hatalmas terület 5 millió hektár. Egy ilyen befogadó közegben óriási változást érhetünk el. Ezért is fontos számunkra, hogy átadjuk az üzenetünket azoknak, akik nyitottak a változásra.

Kiemelt kép: canva