A városi közösségi kerteknek köszönhetően a világ nagyvárosaiban élőknek, köztük a budapestieknek sem kell lemondaniuk a saját termesztett zöldségek öröméről.
Több sikeres budapesti helyszín után idén a hatodik kerületieknek is lehetőségünk lesz kertészkedni. Terézváros Önkormányzata ugyanis a Rózsa utca 51-53. alatti üres telken az átmeneti, várhatóan 2 évre szóló hasznosítás érdekében közösségi kert létrehozását tervezi.
A tervek szerint az ingatlan hátsó részén 30 db magas ágyást alakítanak majd ki, illetve az utca felőli részén szabadon látogatható közösségi pihenőkert várja majd a lakosságot.
Ha az olvasó esetleg hatodik kerületi lakos és szeretne részt venni az első terézvárosi kertész közösség létrehozásában, az ágyások művelésében és a kert fenntartásában, március 31-ig tud jelentkezni.
Az önkormányzat olyanok jelentkezését várja, akik napi rendszerességgel szeretnek növények gondozásával foglalkozni, szívesen részt vesznek legalább havonta egyszer közösségi programokban, és szerződésben vállalják a kert használatával járó kötelezettségeket.
Jelentkezni a Polgármesteri Hivatal recepióján átvehető, vagy innen letölthető jelentkezési lap kitöltésével és alábbi e-mail címre történő elküldésével lehet: kozossegikert@terezvaros.hu. Bővebb információt is a terezvaros.hu oldalon olvashatunk.
(fotó: pexels – Karolina Grabowska)