Elfoglalt városi kertészek is tudnak szüretelni a Peas And Love kertekben
Elfoglalt városi kertészek is tudnak szüretelni a Peas And Love kertekben

A belga Peas And Love startup szolgáltatásai azokat a környezettudatos és minőségi táplálkozásra hangsúlyt fektető városlakókat célozza meg, akik idő vagy tudás híján nem termelnek maguknak zöldségeket, de szeretnének.

Az alapító saját kudarcos konyhakerti próbálkozásai után a vertikális növénytermesztésben lelt sikerre, és ezt a technikát francia és belga városi háztetőkön igyekszik megosztani az érdeklődőkkel. Brüsszelben három, Párizsban pedig öt helyen tud bárki bérelni egy saját kis vertikális kertrészt havi 40 euróért.

Ezért az összegért azonban nem csak a területet, hanem a szakszerű ápolást is megkapják a bérlők, így az ő feladatuk a termelésből a legédesebb: egy applikáció értesítését követően a helyszínen leszüretelhetik a terményeiket.

Minden egyenként 4 négyzetméternyi bérlemény két részből áll: az egyik felében a saját terményeket termelik a kertészek, a másik felében pedig olyan növényeket termesztenek, melyeket szétosztanak az előfizetők között.

A koncepcióban részét vevő emberek motivációja elsősorban az, hogy megújítsák a kapcsolatukat a természettel (…) az egész egy olyan közösség megteremtéséről szól, akik segítik egymást és az értékeken kívül az ételeken is osztoznak.

mondta a szervezet társalapítója, Jean-Patrick Scheepers.

A cég egyik programja a „Peas for all” lehetővé teszi azt is, hogy a közösségi kertek öt százalékát oktatási projektek és más helyi szervezetek használják annak érdekében, hogy közelebb kerülhessenek a természethez.

A francia nyelvterületeken kívül pedig már Isztambulban is megjelent a szervezet Urban Farm Lab néven.

(theprint.in)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon