Újrahasznosított üvegből készült „homokkal” segítik a partmenti erózió csökkentését
Újrahasznosított üvegből készült „homokkal” segítik a partmenti erózió csökkentését

A New Orleans-i Tulane egyetem mérnökökből és tudósokból álló csapata 700 000 amerikai dollár támogatáshoz jutott, amiből a Nemzeti Tudományos Alappal és a ’Glass Half Full’ New Orleans-i üveg újrahasznosító központtal együttműködve, újrahasznosított üvegből előállított homokkal szállnak szembe az erózióval.

Albert Julie, a Tunale csapat vezetője arról nyilatkozott, hogy a part menti erőforrások biztosítanak élelmet, vizet és elektromosságot az ott élőknek, így ezeknek a természetes erőforrásoknak a kihasználása hozzájárult a partvonalak visszahúzódásához.

Julie szerint a legfontosabb a környezet védelme, restaurálása, úgy, hogy az érintett gazdaságok támogatása is megmaradjon.

A tudományok különböző területein jártas egyetemi kutatók együtt dolgoznak azon, hogy kijelöljék hol érdemes és biztonságos ezzel a módszerrel megelőzni, vagy visszaszorítani a partmenti eróziót.

Ugyan az első fázisban ez a projekt csak New Orleansra és környékére terjed ki, de a cél az, hogy az ország többi területein is létrehozzanak ilyen létesítményeket, ezzel a szállítás költségének a csökkentése mellet még munkahelyeket is teremtenének az érintett közösségek és városok lakóinak.

(technology.org)

search icon