Bár az Európai Unió vállalások tekintetében a világ élvonalában jár, nem feltétlenül követendő minden lépése. A Washington Post cikkéből kiderül, hogy az EU-ban rettenetesen sok fát égetnek el, azt megújuló energiaként címkézve. Persze azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy a biomassza alapú energiatermelés alapvetően megújuló, de nem biztos, hogy éppen a legjobb út, ha teljes mellszélességgel a kibocsátás-csökkentés útjára szeretnénk lépni.
A cikk szerint az EU teljes megújuló energiájának 60%-ka származik biomassza égetéséből. Az ENSZ szabályai lehetővé teszik, hogy az EU az így keletkező kibocsátást szén-dioxid-semlegesként írja le, mindaddig, amíg betartják a fenntarthatósági irányelveket. Ezzel tehát jelenleg az EU, és benne hazánk is, úgy éri el kibocsátáscsökkentésének nagy részét, hogy szén helyett biomasszát éget el, majd az ebből eredő üvegházhatású-gázok kibocsátását nem számolja el.
Persze ez nem csökkenti a más területeken megjelenő intézkedések hatékonyságát, vagy épp a többi megújuló hasznát. Az eljárást egyébként az teszi lehetővé, hogy az ENSZ szabályai szerint a kivágott fa esetében a földhasználatból származó kibocsátást veszik csak figyelembe: a néha a szén égetésével felérő kibocsátással rendelkező biomassza égetését már nem.
Az Európai Unió és az időközben kilépett Nagy-Britannia 1990 és 2019 között 26%-kal csökkentette az energiatermeléssel összefüggő kibocsátását, azonban ha a biomassza égetéséből eredő emissziót is számoljuk, akkor a valóságban csak 11%-on áll a mutató.
Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy az elégetett biomasszának csak igen kis hányadához vágnak ki célzottan fákat. Ehelyett főként a faipar melléktermékeit (mint amilyen például a fűrészpor, vagy a fák koronája) hasznosítják. (Washington Post)