Változik az éghajlat, de ez nem a világ vége – állítja egy francia docens
Változik az éghajlat, de ez nem a világ vége – állítja egy francia docens

Az éghajlatváltozás „emberijogiasításáról”, klímamigránsokról, a kérdést körül lengő félelemről, és az előttünk álló kihívásokról beszélgetett a Mandiner Benoit Mayerrel, a Hongkongi Kínai Egyetem jogi karának docensével, aki a klímaváltozás és az emberi jogok kapcsolatáról tartott előadást Budapesten.

Az interjú során Mayer elmondta, hogy meglátása szerint az éghajlatváltozás általános tendenciáit mindig figyelembe kell vennünk, ugyanakkor „soha a történelemben nem éltünk jobb életet, mint most, ami a gazdagságot, a várható élettartamot illeti”. A történelem során soha nem volt kisebb az esélye annak, hogy természeti katasztrófában haljunk meg, véleménye szerint a klímaváltozás korlátozza életmódunkat egy klímaváltozás nélküli forgatókönyvhöz képest, de nem akadályozza meg a fejlődést. Hozzátette:

Úgy gondolom, hogy 50 vagy 100 év múlva az emberek még jobban fognak élni, mint ma

A Párizsi Megállapodás kapcsán elmondta, hogy az egy rendkívül fontos eszköz, de az, ahogy eddig használtuk, nem elég hatékony. Nem gondolja, hogy politikailag lehetséges lenne egy másfajta nemzetközi klímavédelmi egyezmény, de elképzelhetőnek tartja, hogy ezt a szerződést idővel jobban lehessen használni. 

Mint mondta, sok civil szervezet és aktivista szeretné az éghajlatváltozást emberi jogi kérdésként megfogalmazni, ami lehetővé teszi az emberi jogi bíróságok vagy a nemzeti bíróságok bevonását és az emberi jogi szerződésekre való hivatkozást.

Nem tudom, mit tehetnek a bíróságok az éghajlatváltozással kapcsolatban. A nagy kérdés inkább az, hogy mit kellene tennie a társadalomnak

– vélekedett Mayer.

A docens beszélt még a klímamigrációról, mint politikai eszközről, valamint a feltörekvő gazdaságok klímavédelmi lépéseiről, a teljes interjú itt olvasható.

search icon