ViddL

Kapd fel és vidd el! – Csomagkézbesítés okosan, zölden

Az „utolsó kilométer” a legkörülményesebb a csomagszállításban, hiszen a raktárból vagy depóhelyiségből a címzetthez eljuttatni a csomagot sokkal nagyobb szervezést igényel, és egyben a legköltségesebb rész is. Erre kínál megoldást a 2017-ben alapított ViddL futárszolgálat, ahol a futárok rugalmas időbeosztásban, fenntartható módon juttatják el a kisebb csomagokat a logisztikai partnertől a címzettig. A vállalkozás ügyvezetőjével, Tüske Tamással beszélgettünk.

Hogyan született az utolsó kilométeres futárszolgálat ötlete?

Az üzlettársaimmal úgy gondoltuk, hogy egyre népszerűbbek az olyan fenntartható megoldások, mint például a telekocsi szolgáltatás, és ha az emberek utaztatásával ez így működik, miért ne működhetne csomagokkal is. Elkezdtük kidolgozni az ötletet, de arra jutottunk, hogy ez pénzügyileg nem egy rentábilis modell. Innen indultunk, és a közös gondolkodás során jutottunk el az utolsó kilométeres kiszállítás ötletéhez, valamint ahhoz az üzleti modellhez, amiben jelenleg is dolgozunk.

Az utolsó kilométer annak a problémája a logisztikában, amikor egy adott központból, depóból a csomag elkerül a címzetthez. Annak ellenére, hogy ez egy nagyon rövid táv, arányaiban a leginkább idő- és költségigényes része a kiszállítási láncnak. Mi erre kínálunk megoldást – ezt az „utolsó kilométert” vállaljuk át a nagy szállítmányozásicégektől.

Milyen filozófia alapján működik a cég?

Úgy gondoljuk, hogy a címzettek folyamatos informálása előrébb van a gyorsaságnál abban a képzeletbeli hierarchiában, ami az ügyfélelégedettséghez vezet. Digitális rendszerünk kidolgozásánál ezt a célt tűztük ki. Az utolsó kilométer problémájára pedig egy fenntartható megoldást kínálunk azzal, hogy futáraink a legtöbb esetben biciklivel, elektromos rollerrel, vagy akár gyalog közlekednek.

Milyen új megoldást alkalmaztok?

Egy saját fejlesztésű applikációval támogatjuk ezt a folyamatot, ami a lehető leggördülékenyebbé teszi a csomagkézbesítést. Ez alatt azt értem, hogy nem csak egy olyan emailt/sms-t kap a címzett, hogy ma valamikor jön a futár, hanem a mi rendszerünk optimalizálja a lokáció alapján a futárok útvonalát, így szinte percre pontosan meg tudjuk mondani, mikor érkezik az ajtódhoz. Az emailből bármilyen adatot módosíthatsz a kézbesítési címen, időponton – ez egyből látszik az applikációnkon, így a csomagkihordó azonnal tudni fogja, ha változtatás történt. Sőt, az egyetlen olyan futárszolgálat vagyunk, amely még Messengeren is értesíti a címzettet a kézbesítés állapotáról.

Mennyiben egyedülálló ez a szolgáltatás Magyarországon?

Utolsó kilométeres megoldások már vannak – például egyéni vállalkozók, akik ezt csinálják, vagy a különböző csomagpontok is ennek tekinthetőek –, de olyan szolgáltatás, ami ilyen ügyfélélménnyel, ilyen rugalmas futárbázissal és ennyire szofisztikált applikációval működne, valóban nincsen. Mint hazai fejlesztésű rendszer, egyedülálló a ViddL.

A környezetkímélő közlekedési eszközökön túl miben jelenik még meg nálatok a fenntarthatóság?

Az a pontos értesítési rendszer, amit kidolgoztunk, megspórolja a fölösleges köröket Budapesten. Így például, ha egy futárunk robogóval közlekedik, nem kell hiába kimennie a címre, ha látja az applikációban, hogy a címzett nem lesz otthon. Úgy gondolom, az ilyen csomagkézbesítésnek a fenntartható városi logisztika részének kell lennie, hiszen egy olyan iparágról beszélünk, ami az e-kereskedelemből adódik, az pedig éves szinten átlagosan 30%-kal növekszik. Ez fenntarthatatlan hosszú távon, ha még mindig úgy gondolkodunk, hogy az V. kerületben furgonnal kell kiszállítani a kisebb csomagokat.

Ha szociális oldalról nézzük a dolgot, egy rugalmas pénzkeresési lehetőséget kínálunk, hiszen nálunk tényleg bárki lehet futár. Ráadásul akkor dolgoznak, amikor nekik jó. Sokféle ember van a kézbesítőink között; felsővezető, aki szeret bicajozni, aranyérmes paralimpikon, válogatott teniszjátékos, egyetemista… Nagyon sokan jelentkeznek, 3-4000 regisztrált futárunk van, aktívan jelenleg 60-70-nel dolgozunk együtt, de folyamatosan van felvétel, mert növekszik a csomagszám.

Milyen jövőbeli terveitek vannak a vállalkozás fejlesztésére?

Eddig ugye Budapestről beszéltünk, de néhány nap múlva nyitjuk meg a győri depónkat, és ha minden jól megy, november 9-től már ott is látni fognak a lakosok ViddL futárokat. Az a célunk, hogy ha jövőre ilyenkor esetleg újra beszélünk, már azt mondhassam, hogy 10-12 városban vannak ViddL csomagkihordók, akikkel ugyanilyen fenntartható módon oldjuk meg a városi logisztikát.

Én nagyon bizakodó vagyok, hogy ez a fajta szolgáltatás kell a logisztikai cégeknek, és ez vezet a legnagyobb ügyfélelégedettséghez mind partneri, mind címzett oldalon.

search icon