Egyre több a bizonyĂtĂ©k arra, hogy az ember tehet a mamutok Ă©s más nagyemlĹ‘sök kihalásárĂłl
ÉlĹ‘ bolygĂłnk 2024. jĂşlius 2.
Évtizedek óta tart a vita: vajon az emberek vagy az éghajlatváltozás miatt tűnt el számos nagyemlős-, madár- és hüllőfaj az elmúlt ötvenezer évben a Földről?
A probléma a szárazföldi óriás növényevőket érintette a legsúlyosabban: ötvenezer évvel ezelőtt 57 fajuk élt a bolygón, melyekből mára csupán 11 maradt, és ezek létszáma is drasztikusan lecsökkent.
Az Aarhusi Egyetemen működĹ‘ Dán Nemzeti Kutatási AlapĂtvány Ă–kolĂłgiai Dinamikai Központjának (ECONOVO) kutatĂłcsoportja most arra a következtetĂ©sre jutott, hogy ezen eltűnt fajok közĂĽl sok az emberi vadászati tevĂ©kenysĂ©gnek köszönheti a kihalását. Ezt a következtetĂ©st a Cambridge Prisms: Extinction folyĂłirat által felkĂ©rt Ă©s közzĂ©tett áttekintĹ‘ cikkben mutatták be.
Az Aarhusi Egyetem kutatói több kutatási területet is bevontak, köztük olyan tanulmányokat, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a nagy állatok kipusztulásához. Mint például:
EzenkĂvĂĽl a jelensĂ©g megĂ©rtĂ©sĂ©hez szĂĽksĂ©ges egyĂ©b terĂĽletekrĹ‘l származĂł tanulmányok szĂ©les skálája is megtalálhatĂł benne, pĂ©ldául:
Az utolsó interglaciális és glaciális periódusok drámai éghajlatváltozásai (130 000 – 11 000 évvel ezelőtti időszak, amelyet késő pleisztocénnek neveznek) minden bizonnyal világszerte hatással voltak a kis – és nagytestű állatok, valamint a növények populációira és elterjedésére. Jelentős kihalást azonban csak a nagytestű állatok, különösen a legnagyobbak körében figyeltek meg.
Az is figyelemre mĂ©ltĂł, hogy a korábbi, hasonlĂłan drámai jĂ©gkorszakok Ă©s az elmĂşlt nĂ©hány milliĂł Ă©v interglaciális idĹ‘szakai nem okoztak szelektĂv megafauna-vesztesĂ©get. KĂĽlönösen a jĂ©gkorszak elejĂ©n, az Ăşj hideg Ă©s száraz viszonyok egyes rĂ©giĂłkban, pĂ©ldául EurĂłpában a fák nagymĂ©rtĂ©kű kipusztulását okozták. A nagytestű állatok szelektĂv kihalása azonban nem törtĂ©nt meg.
Az elmĂşlt 50 000 Ă©v nagy Ă©s igencsak szelektĂv megafauna-eltűnĂ©se egyedĂĽlállĂł az elmĂşlt 66 milliĂł Ă©v során. A klĂmaváltozás korábbi idĹ‘szakai nem vezettek nagy, szelektĂv kihalásokhoz, ami ellentmond annak, hogy az Ă©ghajlatnak jelentĹ‘s szerepe lett volna ebben.
– mondta Jens-Christian Svenning professzor, az ECONOVO vezetője és a cikk vezető szerzője.
Hozzátette: „Egy másik jelentős minta, amely az éghajlat szerepének ellentmond, hogy a közelmúltbeli megafauna kihalása ugyanolyan súlyosan érinti az éghajlatilag stabil területeket, mint az instabil régiókat.”
A régészek óriás méretű állatok számára tervezett csapdákat találtak, az ősi emberi csontok és a lándzsahegyekből származó fehérjemaradványok izotópelemzései pedig azt mutatják, hogy a legnagyobb testű emlősöket vadászták le és ették meg.
Svenning hozzátette: „A korai modern emberek még a legnagyobb állatfajokra is hatékonyan vadásztak, és nyilvánvalóan képesek voltak csökkenteni ezen élőlények populációit. Ezek a nagytestű állatok különösen ki vannak téve a túlzott kizsákmányolásnak, mivel vemhességi idejük hosszú, és nagyon kevés utódot hoznak a világra egyszerre, emellett sok évbe telhet a szexuális érettség elérése is.„
Az elemzĂ©s azt mutatja, hogy a nagytestű állatok (pĂ©ldául mamutok, masztodonok Ă©s Ăłriáslajhárok) ember általi vadászata szĂ©les körben elterjedt volt az egĂ©sz világon. Az is látszik, hogy a fajok nagyon kĂĽlönbözĹ‘ idĹ‘pontokban Ă©s kĂĽlönbözĹ‘ ĂĽtemben haltak ki világszerte. Egyes helyeken mindez elĂ©g gyorsan megtörtĂ©nt, mĂg másutt több mint 10 000 Ă©vbe telt. De mindenhol a modern emberek megĂ©rkezĂ©se után, vagy Afrika esetĂ©ben az emberek kulturális fejlĹ‘dĂ©se után következett be.
A fajok az Antarktisz kivĂ©telĂ©vel minden kontinensen, minden tĂpusĂş ökoszisztĂ©mában – a trĂłpusi erdĹ‘ktĹ‘l Ă©s a szavannáktĂłl a mediterrán, valamint a mĂ©rsĂ©kelt Ă©gövi erdĹ‘ktĹ‘l Ă©s sztyeppĂ©ktĹ‘l a sarkvidĂ©ki ökoszisztĂ©mákig – kihaltak.
„A kihalt fajok közĂĽl sokuk kĂ©pes volt számos kĂĽlönbözĹ‘ tĂpusĂş környezetben boldogulni. EzĂ©rt a kihalásuk nem magyarázhatĂł olyan Ă©ghajlati változásokkal, amelyek egy adott ökoszisztĂ©ma-tĂpus eltűnĂ©sĂ©t okozták” – magyarázta Svenning.
„A fajok többsége mérsékelt és trópusi viszonyok között élt, és valójában hasznot húzhatott volna a legutóbbi jégkorszak végi felmelegedésből.”- tette hozzá.
A kutatĂłk arra is rámutattak, hogy a megafauna elvesztĂ©sĂ©nek Ăłriási ökolĂłgiai következmĂ©nyei voltak. A nagytestű állatok központi szerepet játszanak az ökoszisztĂ©mákban azáltal, hogy befolyásolják a növĂ©nyzet szerkezetĂ©t (pl. a sűrű erdĹ‘k Ă©s a nyĂlt terĂĽletek közötti egyensĂşlyt), a magvak szĂ©tszĂłrĂłdását Ă©s a tápanyag körforgását. EltűnĂ©sĂĽk jelentĹ‘s változásokat eredmĂ©nyezett az ökoszisztĂ©mák szerkezetĂ©ben Ă©s funkciĂłiban.
„EredmĂ©nyeink rávilágĂtanak az aktĂv vĂ©delmi Ă©s helyreállĂtási erĹ‘feszĂtĂ©sek szĂĽksĂ©gessĂ©gĂ©re. A nagytestű emlĹ‘sök visszatelepĂtĂ©sĂ©vel hozzájárulhatunk az ökolĂłgiai egyensĂşly helyreállĂtásához Ă©s a biodiverzitás támogatásához, amely a megafaunában gazdag ökoszisztĂ©mákban alakult ki” – mondta Svenning.
(Forrás: phys.org)
Kiemelt kép: Canva