Több őshonos rákfaj is él a hazai vizekben, ám a túlhalászás igencsak megritkította az állományt. Vajon visszahozható még a korábbi helyzet, vagy veszélyben vannak a rákok?

A tízlábú rákokról mindenkinek eszébe jut valami – egy csillagjegy, egy gyermekkori tornagyakorlat, vagy éppen a Kisvakond kék nadrágja. A tízlábú rákoknak a kultúrába való beszivárgása szoros kapcsolatra utal ember és állat között, ami – nem meglepő módon – gasztronómiai eredetű.

A rákászat ősi mesterségét vagy az állatok jelenlétét számos település és vízfolyás a nevében is őrzi. A magyarországi rákállomány híresen jó minőségű volt, a nagy termetű, ízletes példányokat előszeretettel keresték Nyugat-Európában már a 19. században is. A 20. század elejére a hazai export éves szinten olykor a 10 tonnát is meghaladta, ami évente sok ezer példány kivitelét jelentette egy 200-500 grammos állat esetében. A tízlábú rákok állománya meg is szenvedte ezt a hihetetlen mértékű halászatot, 1980-ra az export évi 1 tonna alá zuhant.

Kapcsolódó bejegyzések

A tenyésztett halak nyomában

Körüljártuk az akvakultúrák és haltenyészetek témakörét. A vízi élőlények jól tenyészthetőek, de több probléma is felvetődhet tartásukat illetően.

A betelepítés sem hozott megváltást

Nyugat- és Dél-Európában már a 19. század végén kísérleteztek egy észak-amerikai eredetű tízlábú rák, a cifrarák (Faxonius limosus) betelepítésével, hogy a megritkult őshonos rákállományokat egy hasonló gasztronómiai jelentőségű fajjal pótolják. A cifrarák azonban nem hozta az elvárt gazdasági mutatókat, ugyanakkor két fronton is tovább gyengítette a helyi rákfaunát. Közvetlen módon a tógazdaságokból kiszabadult példányok táplálék-konkurenciát jelentettek a természetes vizekben élő tízlábú rákoknak – agresszívabb viselkedése a cifrarákot hozta nyerő helyzetbe. Közvetett módon a cifrarákkal érkezett gombás megbetegedés, a rákpestis (Aphanomyces astaci) tépázta meg az őshonos rákállományt. A betegségnek a cifrarák csak hordozója, a rákpestis ellen a faj rezisztens, az európai rákfajok azonban kifejezetten érzékenynek mutatkoznak iránta. A betegség – akár folyásiránnyal szemben is haladva – elképesztő ütemben tüntette el a még meglévő rákállományokat.

Magyarországon három őshonos tízlábú rák faj él, mindhárom védett: a kövi rák (Austropotamobius torrentium), a kecskerák (Astacus leptodactylus) és a folyami rák (Astacus astacus). A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén leginkább csak az utóbbi fajjal, a folyami rákkal találkozhatunk a természetes élőhelyein (domb- és hegyvidéki patakokban), a kecskeráknak mindössze két állóvízi lelőhelye ismert (mindkettő betelepítés eredménye).

A folyami rákok helyzete sem egyszerű

A folyami rák valaha egész Közép-Európában megtalálható volt, még Skandinávia déli részét is magában foglalta az elterjedési területe. Hazánkban is gyakori, már-már közönséges fajnak számított. Ennek a valaha széles körben elterjedt fajnak a 21. század elejére gyökeresen megváltozott a helyzete.

A faj állományának megritkulása alapvetően négy okra vezethető vissza:

• a faj túlzott halászatára,
• a csökkenő állomány pótlására betelepített idegenhonos cifrarák megjelenésére,
• az általa hordozott rákpestis elterjedésére,
• valamint a környezetszennyezés és az éghajlatváltozás következtében megszűnő élőhelyekre.

A tízlábú rákok aktuális magyarországi helyzetének megismerése céljából 2017-ben és 2018-ban zajlott egy Országos Rákállomány Felmérés, amelyben Igazgatóságunk is részt vett. Ennek eredményeként mintegy 300 mintavételi helyszín vizsgálata révén 27 víztérből sikerült kimutatnunk a folyami rák jelenlétét a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. Azóta is folyamatosan nyomon követjük a faj helyzetét az ismert állományok monitorozásával és új élőhelyek feltérképezésével. Ez komoly kihívást jelent, mivel működési területünkön több mint 1000 regisztrált vízfolyás található – még ha a potenciális élőhelyek száma ennél jóval kevesebb is, mivel a faj elterjedési területe jellemzően a Mátrára és térségére korlátozódik. Az elmúlt 7 évből ismert lelőhelyek száma mára elérte a 62-t (ezek 70%-a a Mátra térségében található). A faj azonban egészen biztosan nem fordul elő ennyi helyen, mivel legkevesebb hat olyan vízfolyásról tudunk, amely a nyári csapadékhiány miatt akár többször is kiszáradt az elmúlt években, pusztulásra ítélve a víztérben élő folyami rákokat. Ezek az élőhelyek mind szigetszerű elhelyezkedésű hegyvidéki területek voltak, így a faj ismételt megjelenése sajnos nem várható.

A folyami rák jövőbeli helyzete kritikus, mivel az elnyúló meleg, csapadékszegény időszakok már most vészesen lecsökkentették a Mátrából lefutó patakok vízhozamát, pedig a klímaváltozást előrejelző modellek szerint még csak a folyamat elején tartunk (a Bükk ebben a tekintetben már most elesett). Ezért legalább abban a tekintetben kell kiemelt figyelmet fordítanunk a faj élőhelyének megóvása érdekében, amit mi emberek megtehetünk: ne szennyezzük a patakok vizét sem vegyszerekkel, sem illegális hulladéklerakással és kerüljük az illegális vízkivételt, öntözést.

Forrás: BNPI

Kiemelt kép: canva