



MĂ©g augusztus elsĹ‘ felĂ©ben figyeltek fel a vászolyi lakosok arra, hogy a kertjeik vĂ©gĂ©ben csobogĂł SĂ©d patakot elpusztult Ă©s haldoklĂł folyami rákok százai leptĂ©k el. A lakĂłk gyanĂşja szerint valamilyen szennyezĹ‘ anyag, valĂłszĂnűleg permetszer kerĂĽlhetett a patakba.
Ilyenre volt már példa korábban is. A helyiek szerint öt éve hasonló rákpusztulást láttak. Akkor az derült ki, hogy néhány kerttulajdonos egyszerűen a patakba öntötte a permetszeres tartályt. Ahogy mondják, feltehetően nem rossz szándékból, hanem lustaságból, de pont olyan nemtörődömséggel, mint ahogy egyesek a patakból locsolják a kertjüket.
A problĂ©ma viszont nem csupán a vĂ©dett rákokat Ă©rinti, hanem számtalan más Ă©lĹ‘lĂ©nyt, bĂ©kákat, rovarokat, vĂzinövĂ©nyeket. Ráadásul a SĂ©d helyi ága belefolyik a Balatonba is, legalábbis azokban az Ă©vekben, amikor a vĂzállás valamivel magasabb. IdĂ©n ez az aszály miatt nem törtĂ©nt meg.
A telex kĂ©rdĂ©sĂ©re a vászolyi polgármester elmondta, hogy az eset kapcsán bejelentĂ©st tettek, illetve szĂłrĂłlapokat juttattak el a helyi háztartásokba, melyeken arra hĂvják fel a figyelmet, hogy „mindenfĂ©le vegyi anyaggal törtĂ©nĹ‘ munkafolyamatot a törvĂ©nyben meghatározott mĂłdon vĂ©gezzenek”.
Közben a Balaton-felvidĂ©ki Nemzeti Park IgazgatĂłság (BFNP) szakĂ©rtĹ‘i helyszĂni szemlĂ©t tartottak, a VeszprĂ©m Megyei Kormányhivatal pedig termĂ©szetvĂ©delmi ellenĹ‘rzĂ©si eljárást indĂtott. A vizsgálat jelenleg mĂ©g tart, de azt már lehet tudni, hogy a szakembereknek sikerĂĽlt beazonosĂtaniuk a szennyezĂ©s potenciális helyĂ©t.
A BFNP szakembereinek becslĂ©se szerint körĂĽlbelĂĽl 300 folyami rák pusztulhatott el a szennyezĂ©ssel Ă©rintett szakaszon. Figyelembe vĂ©ve, hogy a faj termĂ©szetvĂ©delmi Ă©rtĂ©ke pĂ©ldányonkĂ©nt 50 ezer forint, a termĂ©szetkárosĂtás mĂ©rtĂ©ke elĂ©ri a 15 milliĂł forintot.
Bár az ügybe már a rendőrség is bekapcsolódott, a helyiek nem túl optimisták. Ahogy mondják, öt éve is volt vizsgálat, a felelősségre vonás azonban elmaradt. Szerintük még sokan nem értik, hogy a Balaton-felvidék természeti kincsei értéket képviselnek. (telex)