A tenyésztett halak nyomában

A tenyésztett halak nyomában
A tenyésztett halak nyomában

Miért is szeretjük a halat mint fehérjeforrást? Nos, az ízén kívül számos előnye van. Az egyik ilyen, hogy rendkívül jól tenyészthető, és a többi állattal ellentétben sokkal kevesebb táplálékra van szüksége. Közel sem mindegy azonban, milyen halat vásárolunk. Cikkünkben feltérképezzük a haltenyészetek problémáit, és kicsit kitekintünk egyéb tengeri herkentyűk tenyésztésének előnyeire és hátrányaira is.

A hal mint hatékony fehérjeforrás

A halak hidegvérűek, és kevesebb energiájukat használják fel a gravitációval szemben a víz felhajtóerejéből adódóan. Egy kiló tenyésztett hal előállításához nagyjából egy kiló takarmányra van szükség. Ezzel szemben egy kiló csirke előállításához közel két kiló, egy kiló sertéshúshoz körülbelül három, egy kiló marhahúshoz pedig körülbelül öt–hét kiló takarmány szükséges.

Tekintve, hogy az elmúlt ötven évben a tengeri élővilág nagyjából több mint felét az emberiség már elpusztította, különböző megoldásokra van szükségünk ahhoz, hogy továbbra is szert tehessünk egészséges tengeri táplálékokra. Ez nagy körültekintést igényel. Nem mindegy, hogy milyen forrásból szerezzük be a táplálékunkat, hiszen – ha nem vagyunk elég körültekintőek – óriási természeti károkat okozhatunk.

Az akvakultúra – más néven vízművelés – tengeri és édesvízi növények és állatok kontrollált körülmények közötti tenyésztését jelenti. Ez hatékony megoldásnak tűnik akkor, amikor több milliárd ember élelmezését kell biztosítani, és egyre inkább előtérbe kell helyezni környezetbiztonsági szempontokat is. Itt azonban meg kell állnunk egy pillanatra, és alaposan szemügyre kell vennünk az akvakultúrák működését, hatékonyságát és esetleges kockázatait.

akvakultúra
haltenyészet
Tengeri akvakultúra

Éppen úgy, ahogy a vadvízi halászat esetében, itt is résen kell lennünk, milyen halat milyen forrásból fogyasztunk, a túlhalászat veszélye miatt is. A haltenyésztés kapcsán is figyelmet igényelnek a rejtett kockázatok. Az akvakultúrának egyértelműen pozitívuma, hogy lehetővé teszi a haltenyésztés és az életkörülmények szinte teljes körű ellenőrzését, ami növeli a minőséget. Ezenkívül lehetségessé válik a legjobb tulajdonságú példányok kiválasztása.

Az akvakultúrák hátránya azonban, hogy antibiotikumokkal és hulladékkal szennyezik a szomszédos vizeket. A tenyésztés körülményei – a vadvízi halászathoz viszonyítva – egyes fajok esetében a hal minőségére, ízére is hatással vannak. Például a fogságban nevelkedő lazac – amely természetes környezetében sokat mozog – kevésbé ízletes, a kevesebb mozgás miatt húsa puhább, rosszabb textúrájú. Hamarosan látni fogjuk azonban, hogy sajnos nem ez a legnagyobb probléma a lazactenyészetekkel.

Vízszennyezés és élőhelyek pusztulása

Nagyszerűen hangozhat, hogy már csaknem minden élelmiszerbolt fagyasztóiban megtalálhatjuk az olcsó, vákumcsomagolt garnélarákot, lazacot és tilápiát. De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az akvakultúrák széles körű elterjedése sok esetben magával hozta az élőhelyek pusztulását, a vízszennyezést és egy sor élelmiszer-biztonsági veszélyt is. A halgazdaságok hulladékot és vegyszereket juttatnak a part menti vizekbe, ezáltal elpusztítják a helyi ökoszisztémákat. A halakból származó hulladék hatalmas, zöld nyálkatakarót hoz létre a víz felszínén, ezáltal csökken a víz oxigénszintje, így a vízi élővilág nagy része elpusztul. Brazíliában ráadásul az akvakultúrák a helyi éghajlatot is megváltoztatták, így egyes üzemeket bezárásra kényszerítettek.

akvakultóra
A haltenyésztés rengeteg szeméttel jár: egy 2 hektáros lazacfarm annyi hulladékot termel, mint egy 10 000 lakosú város, ennek többsége szerves, állati hulladék.

Ázsiában, ahol a tenyésztett halak 90%-át állítják elő, a vízi környezetszennyezés – a nitrogén, a foszfor és az elpusztult halak rothadó koktélja – ma már széles körű veszélyt és egészségügyi kockázatot jelent. Azért, hogy a sűrűn telepített ketrecekben életben tartsák a halakat, egyes ázsiai gazdák olyan antibiotikumokat és vegyszereket használnak, amelyek használata az Egyesült Államokban, Európában és Japánban tilos. Ugyanakkor például az Egyesült Államok tengeri élelmiszereinek 90%-át jelenleg importálja. Ennek csupán körülbelül a 2%-át ellenőrzi az Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hivatal, az FDA. Az Ázsiából származó, megvizsgált akvakultúra-szállítmányokban számos tiltott anyagot, köztük ismert vagy feltételezett rákkeltő anyagokat mutattak ki.

A lazacfarmok árnyoldalai

A környezetszennyezés, a paraziták és a magas halpusztulás révén a lazactenyésztés tönkreteszi a tengeri ökoszisztémákat, évente több milliárd dolláros kárt okozva. Ezek a költségek 2013 és 2019 között világszerte összesen mintegy 50 milliárd dollárt tettek ki.

Az emberiség az elmúlt három évtizedben atlanti lazacokkal teli hálós ketreceket telepített sűrűn az érintetlen fjordokba Norvégiától Patagóniáig. A lazacfarmokat azonban betegségek sújtották, amelyeket nagyon sok antibiotikummal és egyéb vegyszerekkel kellett kezelni. Ahhoz, hogy a kórokozók és az antibiotikumok ne terjedjenek szét a természetes környezetben, szárazföldi tartályokra volna szükség. Ehhez képest a legtöbb lazactenyészet ma is tengerek és tavak partjain működik csupán hálóval körülkerítve.

A lazachálós karámok vegyi anyagokkal, mérgező maradványokkal, nitrogénnel, foszforral, rézzel és cinkkel szennyezett vizet bocsátanak ki. Egy 2 hektáros lazacfarm annyi hulladékot termel, mint egy 10 000 lakosú város. A világ éves vadon élő halfogásának körülbelül egyötödét, azaz évente mintegy 18 millió tonna vadon élő halat használnak fel halliszt és halolaj előállítására, amelynek mintegy 70%-a halgazdaságokban kerül felhasználásra. Tehát – akármennyire is ijesztően hangzik – gyakorlatilag arról van szó, hogy a fejlődő országok halállománya azért merül ki, hogy tenyésztett halakat tudjunk vásárolni a nyugati államokban.

Az Amerikában vásárolható lazac 90%-a ázsiai akvakultúrákból kerül ki, ahol tiltott antibiotikumokat is alkalmaznak.

A haltenyésztéssel kapcsolatos költségek mintegy 60%-át a termelők viselik. A másik 40% azonban a szélesebb társadalomra hárul olyan következmények formájában, mint például a környezetszennyezés, a halállomány csökkenése és az éghajlati válság.

Hasonló problémát jelent egyébként a garnélarák-termelés is. Ennek jelentős része olyan akvakultúrákban történik, amelyek helyén az 1980-as évek előtt még mangrove-erdők sorakoztak, védve a szárazföldet és a talajt, tisztítva a vizet és élőhelyet biztosítva a vízi állatoknak. Ráadásul az intenzív garnélarák-tenyésztés a halak tenyésztéséhez szükséges víz tízszeresét követeli meg. Nemcsak vízigényük, de táplálékigényük is sokkal magasabb egyes halfajokénál. Óceáni halakból saját súlyuk többszörösét is elfogyasztják.

Van-e olyan akvakultúra, amely nem ennyire káros a környezetre?

Az osztriga, a kagyló és a fésűkagyló a legfenntarthatóbb élelmiszereink közé tartoznak. Az akvakultúra más formáival ellentétben nincs szükségük további táplálékra, mivel tápanyagukat közvetlenül az óceáni áramlatokból nyerik. Egyes esetekben a kagylótenyésztés ráadásul a vízminőséget is javítja. Például a szárazföldi gazdálkodásból származó műtrágya gyakori vízszennyező anyag, de a kagylók képesek ezt a vízből kiszűrni és táplálékká alakítani. Ez csökkenti a mérgező algavirágzás kialakulásának esélyét is.

akvakultúra osztriga
Zsákos osztrigatenyészet. A kagyló-akvakultúrák jelentik a legkisebb terhet, sőt valamikor pozitív hatásuk is van a környezetre.

Természetesen léteznek olyan akvakultúrák is, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a természetes ökoszisztémák megőrzésére, illetve a környezeti károk mérséklésére. Az ilyen tenyészetek még mindig jobb megoldásnak minősülnek, mint a vadvízi halak mértéktelen kizsákmányolása vagy az ökoszisztémák felborítása, ami egy-egy kulcsfontosságú faj túlhalászatából fakad.

A kormányok felelőssége, hogy szigorítsák a halgazdaságok engedélyezésére vonatkozó szabályokat, egyértelművé tegyék a termékek címkézését, hogy ezáltal is több információ jusson el a vásárlókhoz a különböző haltenyészetekről. A mi felelősségünk pedig abban van, hogy informálódjunk, minél többet olvassunk az egyes halfajták tenyésztésének körülményeiről, akár konkrét haltenyészetekről is, ha bizonyos termékeket rendszeresen fogyasztunk. Hacsak lehetséges, a fenntarthatóbb tenyészetekből vásároljunk halat! A legfelelősebb döntés azonban mégiscsak az, ha a hazánkban fellelhető halfajtákat részesítjük előnyben, velük helyettesítve a tengeri importhalakat, melyek számos módon hozzájárulnak szénlábnyomunk növeléséhez. 

search icon