Vakondölő csapdák a törvénysértő webáruházak kínálatában?

Vakondölő csapdák a törvénysértő webáruházak kínálatában?
Vakondölő csapdák a törvénysértő webáruházak kínálatában?

Él hazánkban egy tenyérnyi méretű, talajlakó kis állat, mely az ember által alakított környezetben is megtalálja az életfeltételeit, de munkássága miatt igencsak megosztó vendég a kerttulajdonosok körében. Hiszen a szóban forgó vakond föld alatti járatokat készít, a kiásott talajt pedig kis kupacokba halmozza a felszínen. Ez a tevékenysége azonban az emberben ellenszenvet kelt, és sokakból igen szélsőséges reakciót válthat ki.

Mindent a makulátlan pázsitért

Hazánk sokszínű, gazdag élővilága mindössze néhány emberöltő alatt jelentősen elszegényedett, visszaszorult. A vízjárta területek mellett a gyepek szenvedték el a legnagyobb csapást, hiszen a biológiai sokféleség fennmaradását szolgáló rétek, legelők helyén ma már bolygatott szántóföldek, ipari övezetek és sokfelé gombamód szaporodó lakóövezetek terjeszkednek, felszámolva, szétszabdalva a valaha létezett természetes életteret. A történet mindig ugyanaz. Az élővilág „eltakarítását” követően, a felparcellázott hektárokon házak épülnek, az újdonsült tulajdonosok pedig nekilátnak megteremteni privát kis édenkertjüket és – az elpusztult természeti gazdagság romjain – gyakran steril, makulátlan „golfgyepet” álmodnak az otthonuk köré, hiszen ez a szokás, minden szomszéd ezt teszi.

Ilyenkor terepet rendezünk, öntözőrendszert telepítünk, nem spórolunk az anyagi ráfordításokkal. Végül hetek, hónapok múltán élvezni próbáljuk munkánk gyümölcsét, a tökéletes egyenpázsitot. Ebbe az idilli állapotba „robban be” ez a serény kis szőrcsomó, a vakond. Fittyet hányva a mi esztétikai elképzeléseinkre, úgy túrja szét portánk eszményi gyepszőnyegét, akár ősei, mielőtt zöldmezős beruházásokra hajlamos civilizációnk kilakoltatta volna őket. A hatás nyilván nem marad el: a gyepet felszabdaló vakondtúrások megjelenése valóságos sokként éri a legtöbb kerttulajdonost.

A vakond általában nem kerül a szemünk elé, de a jelenlétéről árulkodó kupacok gyorsan gyarapodhatnak, hiszen ez a kis állat napi 20 métert is képes ásni, így sok földet hord a felszínre.
Fotó: Kántás Zoltán

Vakondölő csapda eladó …, de akad egy kis bökkenő!

A kertbe tévedt vakond kivégzésére törekvő gyeprajongók az interneten böngészve rögtön segítséget kapnak a kitervelt művelethez, hiszen sok hazai webáruház kínálatában megtalálhatják a megfelelő eszközöket, ölőcsapdákat. Ráadásul igen olcsón, akár 1–2 ezer forintos vételáron.

Azonban – a morális kérdésen túl – felmerül itt egy érdekes probléma: habár hazánkban a természetvédelem érdekeinek érvényesülése a gyakorlatban sokszor igen gyenge lábakon áll, mégis létezik a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, melynek 43. § (1) bekezdése szerint: „Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.”

A vakond kiterjedt járatrendszert épít. Az akár több ezer négyzetmétert behálózó alagutakban „járőrözve” férgek, rovarok és azok lárvái után kutat.
Fotó: Kántás Zoltán

Vajon legális-e, ha a webáruházak vakondölő csapdákat árulnak?

Elegendő, ha az interneten rákeresünk a „vakondcsapda” vagy a „vakondcsapda rugós” kifejezésekre, és máris meggyőződhetünk arról, hogy nemcsak kisebb webshopokban, hanem még nagynevű, igen közismert online üzletek kínálatában is felbukkannak ezek a termékek.

A megnevezés néha megtévesztő, mert előfordul, hogy pocokcsapdaként hivatkoznak rájuk. Azonban az árucikkek csomagolásán látható vakondot ábrázoló illusztrációk, a használati útmutatók, illetve a termékek neve angolul (mole trap), németül (Maulwurffalle) vagy egyéb idegen nyelven feltüntetve egyértelműsítik, hogy itt bizony elsősorban vakond elpusztítására létrehozott célszerszámokról van szó.

Látva az ellentmondásos helyzetet az Agrárminisztériumhoz fordultunk a természetvédelmi törvényre hivatkozva, hogy megtudjuk a kormányzati álláspontot a forgalmazott vakondcsapdákkal kapcsolatban. A kapott válaszból idézünk:

„A védett fajok egyedeinek elpusztítása, károsítása stb. természetvédelmi bírságot, súlyosabb esetben pedig büntetőjogi felelősségre vonást von maga után, így az azokkal (a csapdákkal – a szerk.) való kereskedés felbujtásnak is minősülhet súlyosabb esetben. A kereskedelem pedig álláspontunk szerint megvalósítja a fogyasztók megtévesztését is, mivel a forgalmazott eszköz rendeltetésszerű használata a természetvédelmi törvény tilalmi rendelkezéseibe ütközik.” Agrárminisztérium, Természetvédelemért felelős Helyettes Államtitkárság

Mindemellett azt is megtudtuk, hogy az Agrárminisztérium, amennyiben tudomására jut egy-egy ilyen eset, a szóban forgó termékeket eltávolíttatja a kínálatból.

Ha ez a kis talajlakó állat itt-ott mégis próbára teszi a türelmünket, gondoljunk arra, hogy munkája révén igen hatékonyan javítja az összetömörödött talaj szerkezetét, emellett gazdagítja kertünk élővilágát is, hiszen alagútjaiban például kétéltűek és gyíkok lelhetnek biztonságos telelőhelyre.
Fotó: Pixabay

Mégis akad egy kiskapu?

Sok webáruház üzemeltetője tudatában van annak, hogy problémás terméket forgalmaz. Ennek ellenére nem távolítják el az árucikket a palettáról, hanem egy egyszerű trükkel próbálnak kibújni a fogyasztók megtévesztésének vádja alól.
A recept egyszerű: tájékoztatják a vásárlókat, hogy bár megvehetik a terméket, hazánkban legálisan azt nem használhatják.

Az alábbi példákat kertészeti áruházak weboldalairól idézzük:

„A vakond védett állat, az életének kioltása tilos, azt a törvény bünteti. A csapda alkalmazásakor fokozott figyelemmel járjon el!” – Nos, egy vakondölésre gyártott eszköz esetén ez egy igen nehezen értelmezhető tájékoztató.

„… a termék csak olyan országban használható, ahol a vakond nem minősül védett fajnak. Magyarországon való alkalmazásából okozott kárért cégünk nem vállal felelősséget. Magyarországi felhasználásától cégünk elzárkózik!” – olvasható egy magyar székhelyű cég által üzemeltetett, magyar nyelvű webshop oldalán. Vajon mennyire reális, hogy a terméket csakis külföldi vásárlók rendelik meg? Lehetséges, hogy ilyen egyszerűen ki lehet játszani a természetvédelmi, illetve a fogyasztóvédelmi szabályozást?

Megkérdeztük a fogyasztóvédelmi hatóságot is

A helyzet további tisztázása érdekében Budapest Főváros Kormányhivatalához fordultunk az alábbi kérdéssel.

„Ha egy webáruház olyan terméket árul, melynek használata hazánkban illegális, akkor forgalmazhatja-e a terméket, ha közli a vásárlókkal ezt a tényt?” Az alábbi választ kaptuk:

„Amennyiben a forgalmazott eszköz rendeltetésszerű használata Magyarország területén jogszabályba ütközik – ezért forgalmazása alkalmas a fogyasztók megtévesztésére –, az tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülhet, még abban az esetben is, ha a figyelmeztetéseket tartalmazza a kommunikáció.” Budapest Főváros Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztály

A megkérdezett hatóságok állásfoglalásai alapján a vakondölő csapdákat árusító webáruházak tevékenysége tehát egyértelműen jogszabálysértő. Ezért cikkünkkel szeretnénk felhívni a kereskedők, a fogyasztók és az érintett szervezetek figyelmét erre a problémára annak érdekében, hogy a jövőben védett állatok elpusztítására buzdító, abban segédkező eszközök ne kapjanak helyet a hazai boltok kínálatában!

Egy természetbarát kertben a vakond is otthonra lel

Ha képesek vagyunk a szemléletváltásra, és a rövidre nyírt pázsittal borított, idealizált kert képét elengedve inkább mulcsozott cserjeszigetekkel, vágatlan gyepterületekkel színesített, változatos életteret kínálunk a beköltöző természet számára, akkor a vakondtúrások megjelenésével kapcsolatban is jóval elnézőbbek leszünk, hiszen azok nem fognak szembetűnő esztétikai problémát okozni.

Ha mégis úgy érezzük, hogy nem működik a „békés együttélés”, akkor a vakond és az ember konfliktusának megoldásaival kapcsolatban az Agrárminisztérium által működtetett termeszetvedelem.hu webhelyen olvashatunk további hasznos információkat.

Kiemelt kép: Pixabay

search icon