A víz sokkal több, mint érték. Ezt főképp az tudja megerősíteni, aki látja és érzékeli a hiányát. A vízválság elkezdődött, mindezt szemmel láthatóan érzékelhetjük az aszályos vagy épp árvizes időszakokban. A Homokhátságon különösen problémás a helyzet, hiszen a térséget sokkal nagyobb mértékben sújtja az aszály, mint a Kárpát-medence többi részét. Ezért is kell felkapni a fejünket az olyan kezdeményezések hallatán, mint a Vizet a tájba! gondolata Kiskunmajsa határában.

Nagyapáti Oszkárral egy baráti összejövetelen kezdtünk beszélgetni egy projektről, és az este végére biztossá vált, hogy ennek a történetnek hangot kell adnunk, amilyen formában csak lehetséges. Egy olyan megmozdulást hívtak életre az aszályoktól sújtott homokhátsági területen, amely a „kisember” szintjéről indulva válik egyre nagyobbá, és mutatja meg, mi mindenre képes egy mikroközösség, ha összefog, és valóban tesz egy probléma megoldásáért. Számomra mindez visszaadja a reményt. Láthatóan egyre többen akarnak és tudnak is cselekedni. Hajlandók végigjárni a bürokratikus lépéseket egy jelentős ügy érdekében, és képesek mozgósítani a környezetüket azért, hogy valami rendhagyót alkossanak. A vízőrzésről, a vízmegtartásról és a közösség erejéről beszélgettem Nagyapáti Oszkárral, önkéntes vízőrzővel.

Vízőrzés az Alföldön: fontosabb, mint gondolnád

Aki a bőrén érzi, tudja, hogy a víz megtartása elengedhetetlen, különösképpen az aszályos területeken. Ez történt Kiskunmajsa határában is, ahol egyre nagyobb problémát okozott az aszály. Oszkár ezt az önkéntes vaditatások során érzékelte leginkább: Marispuszta környékén tavasztól őszig kéthetente szállít ki 1800 liter vizet a vadak számára. Miért van erre szükség? Természetes víz hiányában a környéken élő vadállomány szomjan pusztulna, ezért az itatás elengedhetetlen. Már májusban teljesen kiszáradt vaditatók várták Oszkárt, ezen szeretett volna változtatni.

A vízvisszatartás jó gondolatnak tűnt, hiszen 1200 méterre húzódott a területtől egy csatorna, amely alkalmasnak bizonyult a duzzasztásra. Elsődlegesen az volt a célja, hogy a vaditatás kezdetét kitolhassa, de ugyanúgy fontosnak gondolta az ökoszisztéma helyreállítását és a víz visszahelyezését a tájba. A projektbe egyedül nem vághatott bele, így a környékbeli gazdák segítségét kérte, akik szinte kivétel nélkül segítették a munkáját.

Kapcsolódó bejegyzések

Kiszárítjuk a földjeinket, elsivatagosodik az Alföld, de van megoldás

Szuperaszályok, fogyó vízkészlet, elsivatagosodás: mindez aggodalomra ad okot, ám a szemléletváltás és egy korszakalkotó új rendszer helyrebillentheti a hazai vízhelyzetet.

A fő cél tehát a vízvisszatartás lett. Ezt a marispusztai csatornaszakaszon meglépett vízduzzasztással kezdték. Ennek során a csatorna felső szintjén tartották a vizet, majd megvizsgálták, hol önt ki a víz, és hogyan haladhatnának tovább. A duzzasztást egy műtárgy és pallók segítségével kezdték el, amit vízügyi szakemberek is támogattak. A víz hamar utat tört magának, és a csatorna legfelső szintjéig emelkedett. Ezt a folyamatot a csatorna egész szintjén végigvitték, majd ott, ahol lehetett, megtervezték a kijelölt terület elárasztását.

A táj megmutatja, hol kell a víz

Az Alföld több mint vízhiányos, ám vannak területek, ahol még nagyobb a baj. Ilyen Kiskunmajsa környéke is, ahol a víz Szeged irányába, a Fehér-tóba folyik, holott Kiskunmajsán is égető szükség lenne rá. Ezért volt szükség a víz visszatartására, mivel így helyben is a talajba tudják áramoltatni a vizet. Kiskunmajsa környékén a talajvíz szintje az elmúlt 20 évben 7–8 méter mélyre süllyedt, 2005-ben pedig még 2–3 méter magasan volt. A talajvíz hiánya szemmel látható a gazdálkodók, de a csak kiskertet művelők számára is. Egyszerűen kiszáradnak a kutak, nem tudnak öntözni, eltűnik a víz a tájból.

Habár egy ilyen kis léptékű projekt még kevés ahhoz, hogy az egész Homokhátságot megmentsék, néhány kilométeren belül már érezhető a hatás. A környékbeli aktív csatornákat folyamatosan ellenőrzik, és igyekszenek minél több vizet visszatartani, ahogy azonban közeledik a nyár, és fogytán a víz, ez egyre nehezebb lesz.

Kapcsolódó bejegyzések

Málna helyett banán? – Merre tart a magyar zöldség- és gyümölcstermesztés?

Melyek azok a zöldségek és gyümölcsök, amelyeket hamarosan már nem fogyaszthatunk? Hogyan maradhat kiemelkedő Magyarország az élelmiszer-termelésben?

Oszkár szerint két dologra lenne szükség ahhoz, hogy ez a kezdeményezés nagyobb méretet öltsön. Az egyik az, hogy azok a szakemberek, akik közel vannak a megvalósítás lehetőségéhez, elindítsák a folyamatot, a másik pedig az eltökélt közösségi erő, ami esetükben is bevált. Azonban a kezdeményezés idő és humán erőforrás hiányában nem tud tovább növekedni.

Sok az akadály, de a hozzáállás a döntő

Habár a közösség támogatta, rögös volt az út a célig. Az engedélyeztetések és a feladat bürokratikus része ugyanis számos akadályt gördített a megvalósítás útjába. Azt, hogy a megfelelő kérelmek és dokumentumok az illetékes hatósághoz eljussanak, az Élhető Kiskunmajsa Egyesület vállalta magára, amelynek Oszkár is tagja. Az egyesület közreműködő szervezetként hozzájáruló nyilatkozatot küldött az ATIVIZIG, majd az OVF felé, illetve együttműködik a Kiskunsági Nemzeti Parkkal és a Kormányhivatallal is. A bürokráciát kevésbé ismerő, külterületen élő lakosságtól nem várható el, hogy a hosszú eljárást segítség nélkül végigcsinálja, ezért volt fontos az Élhető Kiskunmajsa Egyesület közreműködése.

Kapcsolódó bejegyzések

Nem csak az állatokat mentheti meg, ha újra lesz víz a Homokhátságon – Podcast

A Homokhátság a leginkább aszályoknak kitett terület. Érzik ezt az állatok és az emberek is. Ám egy civil kezdeményezés fény lehet az alagút végén.

Oszkár szerint nem a hatóság nehezítette a feladat megoldását, sokkal inkább a rossz tapasztalatuk más engedélyeztetésekkel kapcsolatban. Ugyanis sokan drasztikusan és minden kontroll nélkül engedik a vizet a tájba, a vízügyi hatóság bevonása nélkül. Ez azoknak is megnehezíti a lehetőségeit, akik törvényes keretek között szeretnék véghez vinni az elképzelésüket. Oszkár és a vízőrzők mindent törvényes keretek között csináltak, az első pillanattól bevonták a hatóságokat, amelyek nyitottnak is bizonyultak. Oszkár szerint ez a bizalomnak köszönhető, ami hamar kialakult közöttük. Azonban így is heteket kellett várni egy-egy döntésre, ami lassította a folyamatot.

A közösség támogató ereje a környezetvédelemben is számít

Számomra a legmotiválóbb Oszkárék történetében a közösségi összefogás. Lépten-nyomon azt láthatjuk, hogy az emberek homokba dugják a fejüket, és már meg sem próbálnak tenni, vagy a döntéshozóktól várják a lépéseket. Ezzel szemben itt összefogott egy csapat önkéntes, akik egy lokális problémára együtt reagáltak, időt és energiát áldoztak arra, hogy ez a probléma megoldásra leljen. A közösség ereje segítette eredményre a kezdeményezést. Gépi és anyagi támogatással, közösen hoztak létre egy mesterséges gátat. Egy önkormányzati utat emeltek meg, és hozták létre a gátat azért, hogy a kijelölt részre végül kiengedhessék a csatornában felduzzasztott vizet. Így jött létre az a tó, amely segíti a táj vízkészletének gyarapítását. Szükség volt a gazdák segítségére is, akik gépeikkel hozzájárultak a projekt megvalósulásához.

Ahol víz van, ott az élet is megjelenik

Az élővilág hamar megneszelte a víz jelenlétét, és birtokba vette a területet. Bátran mondhatjuk, hogy ez is hatalmas eredménye a projektnek. Megjelentek a felszín felett a vízimadarak, a bíbicfészkek. Itthoni és költözőmadarak „adnak visszajelzést” arról, hogy volt értelme belevágni.

Az ökoszisztéma szomjazza a vizet. Nemcsak a föld felett, hanem alatta is megjelent a vízvisszatartás eredménye. Azokban az öntözőgödrökben ugyanis, amelyekben 3 éve nem volt víz, most 50 centiméteres vízfelület alakult ki. Sőt a talajmunkát végző környékbeli gazdák is észrevették, hogy nedvesedik a talaj, ami szintén reménykeltő esemény.

A víz óriási kincs, ha hagyjuk

Oszkár szerint a projekt legfontosabb üzenete az, hogy lássuk, mekkora kincs a víz, és milyen értéket képvisel. De azt is látni kell, hogy energiaráfordítás nélkül nem lehet komolyabb projekteket megvalósítani. Ahhoz, hogy ez a vízőrzés nagyobb léptékűvé váljon, több pénzre van szükség. Nemcsak Kiskunmajsán, hanem az ország összes aszályos területén.

Ahhoz, hogy a döntéshozók is lássák, hol van szükség beavatkozásra, összefogásra, szervezésre van szükség, éppen úgy, ahogyan a kiskunmajsai vízőrzők esetében is történt. A hatóságok felkeresése, a szervezetekkel való összekapcsolódás segíthet abban, hogy vizet tarthassunk a tájban, de ehhez kellenek azok a civil kezdeményezések, amelyek elindítják a folyamatokat.

A marispusztai tó létrejötte jó lépés ahhoz, hogy a környék vízellátottsága javuljon. Nemcsak 2022-ben volt szuperaszály, hanem már évekkel ezelőtt elkezdődött az a folyamat, amely az emlékezetes évben csúcsosodott ki. Ugyan minden évben hasonló mennyiségű csapadék hullik, a víz párolgása egyre intenzívebb. A víz talajban tartása így mindennél fontosabb.

Oszkár szerint azok érzik ezt leginkább, akik a 40 Celsius-fokos hőségben egy csupasz, kiszáradt tájat látnak. A fővárosban élők látják a Dunát, otthon letusolnak, de azok, akik a bőrükön érzik a vízhiányt, teljesen tehetetlennek érzik magukat.

Ekkor pedig jön egy lelkes és kellőképpen motivált csapat olyanokból, akik nem akarják ezt a tehetetlenséget érezni, és megpróbálnak tenni ellene, úgy tűnik, sikerrel.

A szárazság, az Alföld elsivatagosodása mindannyiunkat érint: az ebből fakadó élelmiszerhiány évek óta kézzelfogható. Azonban a közösség ereje csodákra képes: nem kell sok száz ember, hogy a változás elkezdődjön, elegendő egy tucat önkéntes, akik úgy érzik, kiállnak végre egy probléma megoldásáért, és megteszik, ami tőlük telik.

Mi történt egy év alatt?

A Marispusztai Vízőrzők története nemcsak a magyar sajtót járta be, hanem világszinten is kiemelkedő hír lett. Az árasztás története szerepelt egy természetfilmben, az önkéntesek csapata 30 fősre duzzadt, és megtörtént 2025 szeptemberében egy második árasztás is. Helyi cégek, szervezetek, oktatási intézmények csatlakoztak a projekthez. A történet letarolta a videós világot is, nemzetközi szinten bejárta Brazíliát, Kanadát, az USA-t, Bulgáriát, Olaszországot, Afrikát, Franciaországot, Németországot, Finnországot, Ausztráliát, Szlovákiát, Csehországot. Iskolai és óvodai kirándulások szerveződnek, hogy minél többen láthassák az eredményt. A mozgalom nem áll meg, érdemes figyelemmel követni a vízőrzők ténykedését.

Kiemelt kép: Önkéntes Vízőrzők által elárasztott rét Marispusztán, 2025.03.21.

Fotó: Fehér Gábor