A nagyheti szertartásokat számos szimbólum kíséri a keresztény kultúrkörben, ahogyan Krisztus szenvedéstörténetén keresztül eljutunk a feltámadás öröméig. Botanikai szempontból azonban ritkán közelítjük meg az ünnepet. Íme, a nagypéntekhez kapcsolódó krisztustövisek és a húsvétvasárnapi jelkép, a feltámadásvirág története.
A Szentírás növényei iránt érdeklődő botanikusokat régóta foglalkoztatja, hogy miből készülhetett Jézus töviskoronája. Mindenképpen csak olyan növény jöhetett számításba, amely kéznél volt a helyszínen, és tövises vesszőit gyorsan körbe lehetett hajlítani. A kutatók szerint ilyen lehetett a krisztustöviscserje.
Krisztustövis
A bengefélék családjába tartozó tövises növény Izrael forró síkságain és völgyeiben gyakori, magassága többnyire 4–8 méter, de néha a 14 métert is eléri. Szeptemberre sárgára érő, húsos, gömb alakú csonthéjas termései ehetők ugyan, de nem mondhatók ízletesnek. Levelei csaknem kopaszak, szélük sűrű apró csipkés, csúcsuk lekerekített, három ér fut rajtuk. A növény két pálhatövise közül a hosszabb mereven kiáll, a rövid visszahajlik. Az ágtövisek hossza általában nem haladja meg az 1 centimétert, de a méretük még ugyanazon a növényen is rendkívül változó.
Léteznek igen erős, hosszú tövisű változatok is, amelyek a tavaszi időszakban különösen alkalmasak lehettek Jézus nagypénteki koronájának a készítésére. A növény kis, sárgászöld virágai egész nyáron nyílnak, hogy később húsos bogyók fejlődhessenek belőlük. Különösen a nagyobb példányok lassanként minden más növényt kipusztítanak maguk körül, így fokozatosan magányossá válnak, vagy ligeterdőfoltokat alkotnak, mint nálunk az akácfa. Az 500 méternél magasabban fekvő főváros környékén a cserje ritkán fordul elő, hacsak nem ültetett példányokról van szó.
Érdekesség, hogy a krisztustöviscserje nyomai nem találhatók meg a torinói halotti lepel pollenjei között, holott ezek közel 70 százalékát palesztin fajok pollenjei adják, ettől függetlenül nagy valószínűséggel ebből a növényből készült a töviskorona.
Kapcsolódó bejegyzések
Kereszt nélkül nincs feltámadás – Nagypéntek emlékezete
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus szenvedésére, halálára és sírba tételére emlékeznek a keresztények.
Feltámadásvirág
A keresztesvirágúak családjába tartozó feltámadásvirág – vagy másik nevén Jerikó rózsája – mindössze 3–20 centiméter magas növény. A Szaharában és az arab, valamint a szudáni forró sivatagok köves vagy homokos mélyedéseiben, vízmosásaiban él, és a Szentföld déli sivatagjaiban is őshonos. Rövid életű egynyári növény, mely termést érlelve elszárad és összegömbölyödik. Különleges tulajdonsága, hogy amikor víz éri, a száraz gombolyag kinyílik, és ekkor veti el magvait. Erre utal latin neve is (anastasis), amelynek jelentése ’feltámadás’.
Jerikó rózsája
A Jerikó rózsája név a Kr. e. 200 körül élt Sirák fia könyvének nyomán keletkezhetett. „Magasra nőttem, mint Engedi pálmája, mint a jerikói rózsaültetvények.” (Sirák 24.4) A növény Carl von Linné svéd természettudóstól kapta nemzetségnevét, amely a görög anastasis (’feltámadás’) származéka, amely ebben az esetben a növény újjáéledését jelenti.
A Jerikó rózsája nagy múltra tekint vissza. A Nílus jobb partján fekvő Antonie nevű temetővárosban a 400-as évek előtt élt keresztény személy múmiájának kezében egy ilyen növénygombolyagot találtak. A középkorban a híres arab orvos és utazó, Ibnel Beitar is említi a gyógynövényekről szóló munkájában. Ebben az arab tanulmányban keff Mariam, vagyis ’Mária keze’ a növény neve. Európában az 1400-as években említik először Benedetto Rinio kéziratos füveskönyvében, rosa sanctae Mariae néven.
A sivatagi növény, amely elsősorban a forró, száraz vidékeken, például Mexikóban és az Egyesült Államok délnyugati részein honos, első ránézésre nem is tűnik különlegesnek. Szinte élettelen, barnás színű, összegubancolódott növénynek látszik. Ha azonban víz éri, csodálatos módon kibontakozik, kizöldül és újraéled, mintha sohasem száradt volna ki.
Kapcsolódó bejegyzések
Sivatag – Van élet a száraz kietlenségben?
Bolygónk szárazföldi területeinek több mint egyharmadát sivatagok borítják, ennek ellenére alig ismerjük őket.
A Jerikó rózsája lenyűgöző adaptációs képességének köszönhetően akár több évig is kibírja a szárazságot. Víz hiányában a növény levelei összehúzódnak, összetekerednek, így védekezve a hőtől és a kiszáradástól. A növény ebben az összezárt, alvó állapotban képes életben maradni hosszú időn keresztül. Mikor ismét vizet kap, levelei lassan kinyílnak, és a korábban száraznak tűnő növény újra élettel telivé válik. Ez a képesség a vízmegkötő molekuláknak köszönhető, melyek visszaállítják a sejtek szerkezetét még a kiszáradás után is.
Érdekesség, hogy a középkori orvoslásában, az álomfejtésben és a kártyavetésben is fontos szerep jutott neki. Vele jövendöltek a vágyott gyermekáldásért. A század elején Európában pedig török házalók is árulták. Akkoriban sok mendemonda terjedt el róla: a Szentföld zarándokai azt híresztelték, hogy karácsony éjjelén újra kinyílik, de csak akkor, ha kálvinista nincs a házban. A régi korok emberei úgy vélték, hogy ahol ilyen növény van, abba a hajlékba a mennykő se üt bele.
Egy biztos, a feltámadásvirág nemcsak a túlélés mestere, hanem a remény és a kitartás szimbóluma is. Hiszen ez a növény képes arra, amire csak kevés társa: újra és újra életre kel, bármilyen nehezek is a körülményei.
Fotók: Canva
