A mangroveerdők a világ egyik legfontosabb ökoszisztémái. Mangroveerdők a trópusi és a szubtrópusi térségekben a tengerpart mentén, az édes- és a sós víz találkozásánál, a folyótorkolatnál, az árapályzónában alakulnak ki. Az erdőket több fafaj alkotja, közös jellemzőjük, hogy a fákat többnyire rugalmas horgonygyökérzet rögzíti. Nevezik őket tengerparti mocsárerdőnek is. A mangroveerdők egy 2000-es adat szerint mintegy 137 800 négyzetkilométer területet foglalnak el világszerte (a világ erdeinek kevesebb mint 0,4%-át teszik ki), a legnagyobb rész (42%) Ázsiában van.

A növényeknek, hasonlóan az emberekhez, szükségük van bizonyos mennyiségű sóra a túléléshez, de ha túl sok van belőle, az mérgező lehet. A tengerparti talaj pedig a szárazföldi talajok sótartalmának tízszeresét is tartalmazhatja. A mangrove viszont olyan növényfaj, amely képes tolerálni a sót. Halofitáknak (sótoleránsaknak) nevezik őket, a földön található növényfajok mindössze 2 százaléka halofita. A mangrove a sótűrés három módját fejlesztette ki: a sókizárást, a sókiválasztást és a sófelhalmozást. Sok mangrovefaj a sókizárás módszerével a tengervízben található sónak akár a 90%-át is képes kiszűrni, amint az a gyökereibe kerül. Egyes fajok a sót a leveleikben lévő mirigyeken keresztül választják ki. A harmadik módszerrel pedig, a sófelhalmozódás során a sót az idősebb levelekben vagy a kéregben koncentrálják. Amikor a levelek lehullanak, vagy a kéreg leválik, a tárolt só velük együtt eltűnik.

A mangrovefajok szaporodása az egyik legkülönlegesebb szaporodási módszer a növényvilágban: vivipary, úgymond élő utódokat hoznak világra. Ez azt jelenti, hogy a magvak a fához tapadva növekednek, tehát már az anyai növényeken csíráznak, és palántákká fejlődnek. Egy-három évig maradnak a fához rögzülve, nagyjából addig, amíg fajtól függően el nem érik a körülbelül 20 cm-es hosszúságot. Ekkor a palánták lehullanak a vízbe, és az árapály magával viszi őket. Néhány napig lebegnek, mielőtt bevizesednek. Amikor a part mentén sekély brakkvízbe (édes- és sós víz keverékébe) kerülnek, lesüllyednek az iszapos fenékre, ahol a gyökerek gyorsan megindulnak, hogy megtapadjanak a talajban, a szár pedig felfelé nő, és leveleket hoz.

A mangroveerdők bolygónk legösszetettebb ökoszisztémái közé tartoznak hihetetlen biológiai sokféleségükkel, algák, puhatestűek, rákfélék, halak, rovarok, hüllők, madarak és emlősök fajaival. A mangrove-ökoszisztémákban tárolt nagy mennyiségű szén-dioxidot kék karbonnak is szokták nevezni. A kékkarbon-ökoszisztémák felelősek a világ óceánjai által elnyelt szén-dioxid-mennyiség közel feléért, és az esőerdőkhöz képest 30-szor gyorsabban nyelik el a szén-dioxidot.

Sok közösség számára a mangrove az első védelmi vonal az áradásokkal és a viharokkal szemben. A mangroverendszerek évente több mint 65 milliárd dolláros anyagi kárt akadályoznak meg, és mintegy 15 millió ember számára csökkentik az árvíz kockázatát.

A mangrovefa ellenálló, így értékes a faipar számára. A helyiek főként építőanyagként, fűtőanyagként, takarmányozásra és gyógynövényként hasznosítják. Sajnos a mangroveerdők a világ egyik legveszélyeztetettebb erdői, a mangroveélőhelyek mintegy 35%-a már elpusztult. A mangroveerdőket gyorsabban irtják, mint az esőerdőket. A mangrovefákat a már említett fakitermelés mellett főként a part menti fejlesztések és a garnélarák-tenyésztés miatt vágják ki. Ugyanakkor a szárazföldi forrásokból származó szennyezés (pl. az eldobott műanyag hulladék) is hozzájárul pusztulásukhoz.