Ritka, hogy egy szürke farkas több mint 700 kilométerre elkiránduljon eredeti otthonától. Most valamiért mégis megtette: új élőhely után kutatva vagy csak a zavarástól egyre jobban hajtva, talán sosem tudjuk meg. De mi lesz vele most?
Nemrég egy jeladóval felszerelt farkas egészen Pannóniáig jött a több mint 700 kilométerre fekvő Svájc egyik tartományából, amikor alapvetően általában 35 négyzetkilométeres magterületen él. Persze ennek valódi határa jóval kijjebb van, s a családi „fészektől” a fiatal egyedek elvándorolhatnak több száz kilométerre, de ez a mostani „kirándulás” mégis sokkal hosszabb, mint az eddig megfigyeltek.
De nem ő az egyetlen „eltévedt” nagyragadozó, amely, ha ideiglenesen is, de hazánkban talál menedéket. Nyáron megszaporodnak a medveészlelések is, főképp a legnagyobb egybefüggő erdejű Börzsönyben, valamint az Északi-középhegységben. Kevés kivétellel ezek általában fiatal hím barnamedvék, akiket elzavartak hazulról (a Felvidék déli részéről), és az anyaország területén keresnek menedéket.
Itt aztán beleütköznek a sűrű település- és úthálózat élőhelyeket felszabdaló világába, ettől vagy veszélyforrássá válnak (a közlekedés, netán a közbiztonság területén), vagy pedig szépen lassan visszaszivárognak oda, ahonnan jöttek.
A farkassal más a helyzet. Ők rendkívül jó élőhelyre leltek a Zemplénben és a Bükkben, mára stabil létszámban vannak jelen. De ez csak annak köszönhető, hogy alig bolygatott természetvédelmi terület áll rendelkezésükre, amit a Dunántúlról már nem mondhatunk el. A Svájcból érkezett farkas tehát nagy valószínűséggel délre fog fordulni, hiszen sem az autópályákon, sem a Dunán nem tud majd átkelni, a Balkánon pedig megtalálhatja a helyét, hacsak az ott élő fajtársai nem végeznek a „betolakodóval”.