Az év bizonyos időszakaiban a vad többet mozog, mint egyébként. Ez történhet azért, mert a „szerelem” után kajtatnak, vagy lehet a téli „vonulások” miatt. De ha megtörténik a baj, és mi, valamint az autónk jóformán karcolás nélkül megúsztuk, de ott fekszik a tetem, mit tegyünk?
Bizonyára minden családban akad egy okos, aki azonnal rávágja, hogy be kell rakni a csomagtartóba, aztán már rotyoghat is a bográcsban. Ez persze jól hangzik, és biztos finom a szóban forgó rokonunk pörköltje, azonban a fent említett cselekedetet úgy hívják, hogy bűncselekmény, méghozzá lopás.
A vad ugyanis az államé, amelyre a vadászati jogot a vadászatra jogosult gyakorolja a vadászterületen, ami pedig… Na, ez a jogi bikkfanyelv az egyszeri, autóval közlekedő civilek számára érthetetlen katyvasz. Természetesen nem kell mindenkinek jogásznak állnia, azonban illik tudni, hogy mit kell tennünk, ha elütünk egy vadat.
Egyrészt, mivel ez is közúti balesetnek számít, nem hajthatunk el. Másrészt értesítenünk kell a rendőrséget, aki tájékoztatja a vadászatra jogosultat, azaz a vadásztársaságot a történtekről. Ezután baleseti jegyzőkönyv készül, a tetemet intézi a vadászatra jogosult, mi pedig csak ezután hajthatunk tovább. Tehát a vadat ne tedd a csomagtartóba, és ne hagyd az árok szélén sem!
Hogy ki rendezi a károd, arról pedig egy következő cikkben olvashatsz!