Nagy is, veszélyes is, félünk is tőle (nagyon helyesen), de a közelében sincs annak, hogy a csípések királyának nevezhessék.

Valószínűleg kevés embert foglalkoztat az, hogy különböző bogarak, rovarok csípéseit összehasonlítsa. Vannak ugyan sokan, akik a különböző csípős állatok mérgének összetételét elemzik, a csípés okozta fájdalomnak a vizsgálatával sokkal kevesebben foglalkoznak.

Ennek fő oka valószínűleg az, hogy az efféle vizsgálódáshoz elengedhetetlen az empirikus tapasztalatszerzés, ami ezen a téren jó esetben még csak kellemetlen, rossz esetben viszont már kiállhatatlan fájdalmakkal járhat.

Létezett egy ember, akit annyira foglalkoztatott a kérdés, hogy „feláldozta” magát a tudomány érdekében. Ő volt a nemrég elhunyt Justin Orvel Schmidt, akit – elmondása szerint – több mint ezerszer csíptek meg rovarok. (Nem szúnyogok csípéseiről van szó, hanem kifejezetten fájdalmas csípésű jószágokéról.) Schmidt vizsgálódásai során egy nullától négyig terjedő skálát hozott létre (ezt egyébként nem meglepő módon Schmidt-skálának nevezik). A nulla azt jelenti, hogy az ember nem érez semmit, a négyes pedig azt, hogy a fájdalomérzet olyan, amilyet pisztolylövés általi sebesüléskor érezhetünk.

Ezzel mérve a rettegett lódarázs a középmezőnybe kerül, a csípése ugyanis kicsivel a 2-es érték felett van. Ezzel még hazai viszonylatban sem lehet bajnok, hiszen a déli papírdarázs csípése a Schmidt-skálán mérve a maga 3-as értékével viszi a prímet. A rovarokat méretük alapján megítélni kifejezetten félrevezető lehet.
Mostanra némelyekben bizonyára felmerül a kérdés: vajon mi lehet a csípések királya. Ezen a címen többen is osztoznak: a trópusi bikahangya, a tarantulaölő darázs és még egy páran.

Itthon is fő az óvatosság!

Az eddigiek véletlenül sem azt jelentik, hogy ne kellene nagyon óvatosnak lenni, ha – mondjuk – egy lódarázsfészket észlelünk. Azok számára, akik allergiások a darázscsípésre, akár egyetlen csípés is életveszélyes lehet. Valamint a fejet és a nyakat érő csípések még a nem allergiások számára is hordozhatnak veszélyeket.

Ha tehát azt vesszük észre, hogy környezetünkbe nem csak a jó idő érkezik meg, hanem szépen lassan növekvő lódarázshordák is megjelennek a udvaron, akkor érdemes hamar a dolog végére járni. Ha megtaláljuk a fészket, mindenképp kérjük szakértő segítségét!
Fontos lehet, hogy a lódarazsak csak tavasztól őszig aktívak. Ősszel a királynőkön kívül mindenki elpusztul, így télen biztonsággal le lehet szedni fészkeiket.

Kiemelt kép: Canva