Ha azt gondoljuk, hogy az éghajlatváltozás csak napjainkben jelent problémákat tévedünk. A történelem során számos alkalommal befolyásolta népek, birodalmak sorsát egy-egy gyorsan végbemenő éghajlati változás.
A múlt-kor történelmi portál idézi fel a az egykor hatalmas maja civilizáció központjának számító Tikal történetét. A város virágkorát Kr.u. 300-900 között élte, ekkor 30-60 ezer lakosa lehetett, de egyes becslések a 100 ezret sem tartják elrugaszkodottnak.
A város gazdagságát elsősorban stratégiai pozíciójának köszönhette, hiszen a Karib-tenger valamint a Mexikói-öböl felé tartó folyók között félúton, kereskedelmi útvonalak találkozásánál feküdt. Az éghajlati sajátosságok miatt azonban az év egyharmadában nem hullott eső a területére, így kulcsfontosságúvá vált, hogy a csapadékot valamiképp el tudják raktározni.
A leleményes mérnökök a víztározórendszer központjaként egy nyolcvan méter hosszú, hatvan méter széles és tíz méter magas építmény a alkottak, mely akár 80 millió liter víz tárolására is alkalmas lehetett, és összeköttetésben volt a város más részein kialakított tározókkal.
A fejlett csatornarendszer sem tudott azonban ellenállni a klímaváltozás hatásainak, melynek következtében a 9. századtól egyre kevesebb eső esett a térségben. A hosszan tartó aszály a természetes ivóvízforrások korlátozott számával párosulva rohamos népességcsökkenéshez vezetett.
A város a 10. századra teljesen elnéptelenedett, és a dzsungel közepén évszázadokig rejtve maradt. Az első valódi tudományos kutatás 1956-ban indult a térségben, Tikal pedig 1979 óta a világörökség része.
Története mementóul szolgál arra nézve, hogy egy virágzó, aranykorát élő civilizáció is képes nagyon rövid idő alatt összeomlani, ha a természet gyors változásához nem tud alkalmazkodni.
