A lepkevilág kakukkjai és trójai falovai, a hangyaboglárkák
A lepkevilág kakukkjai és trójai falovai, a hangyaboglárkák

A különleges életmódú, hangyákon élősködő hangyaboglárkák döbbenetes példái az élőlények egymásrautaltságának és annak, hogy az emberi tevékenység gazdagíthatja is az élővilágot.

Ha szeretnénk rávilágítani, hogy milyen szorosan egymásra vannak utalva a különféle élőlények, a hangyaboglárkáknál nehéz lenne jobb példát találni (azért az orchideák vetekednek velük ezen a téren). E lepkék hernyói csak egy-két bizonyos növényfajon képesek kifejlődni, és a hernyók túlélésében nélkülözhetetlen szerepet töltenek be bizonyos hangyafajok, melyek bolyaikba hurcolva a lepkeutódokat táplálékot és védelmet biztosítanak számukra.

E fajcsoportba itthon 4 lepkefaj, a nagyfoltú, a szürkés, a sötét és a vérfű-hangyaboglárka tartozik. Mindegyik faj gyepekhez, cserjésekhez kötődik, így hazai élőhelyeik létrejöttében és fennmaradásában igen fontos szerepet tölt be a hagyományos állattartás, gyepgazdálkodás. Utóbbi két faj kizárólagos tápnövénye az őszi vérfű, mely alapvetően nedves élőhelyek növénye. A nagyfoltú hangyaboglárka két ökotípusának hernyói kakukkfűfajokat, illetve szurokfüvet (vadoregánó, Origanum vulgare) fogyasztanak, a szürkés hangyaboglárka lárvái pedig tárnicsfajokon (Gentiana spp.) fejlődnek. A száraz réti ökotípus a Szent László-tárnicson, a nedves réti pedig kornistárnicson.

A 4 hazai hangyaboglárkafaj: balra fent vérfű-hangyaboglárka (Maculinea [=Phengaris] teleius), jobbra fent sötét hangyaboglárka (M. nausithous), balra lent szürkés hangyaboglárka (M. alcon), jobbra lent nagyfoltú hangyaboglárka (P. arion).

A siker titka: elég jó hangyaszag

E lepkék számára élet-halál kérdése, hogy a pótszülőként szolgáló hangyagazdafajok összeszedjék a hernyókat, és bevigyék őket a bolyaikba. A hangyákat nem az önzetlen segítség vezérli: meg vannak tévesztve. Kémiai jelekkel kommunikálnak, ezek alapján ismerik fel, hogy ki tartozik hozzájuk: a hangyaboglárkák ezt használják ki. Olyan illatot árasztanak, amely kémiai összetételében hihetetlenül hasonló a hangyák jelzéseihez, olyannyira, hogy azok becipelik őket a bolyba. A bolyon belül lepkefajtól függően vagy a hangyák etetik a hernyót, vagy a hernyó ragadozóként viselkedik, és a hangyautódokat fogyasztja. Előbbi esetben még nagyobb a jelentősége a megfelelő kémiai mimikrinek, mivel a dolgozók gyakran érintkeznek a hernyóval.

Már ez is lenyűgöző, de a trükkök még tovább fokozhatók: a hangyaboglárka-lárvák olyan kattogó hangot is adnak, amely a kasztokra tagozott bolyon belül magasabb státuszt jelez, így vészhelyzet – például a boly megbolygatása vagy táplálékhiány – esetén külön figyelmet kapnak.

Szürkés hangyaboglárka hímje
Illetve a szürkés boglárka petéi a tápnövényen, a Szent László-tárnicson.

Akasztják a hóhért

Az előbb leírt jelenséget szociálparazitizmusnak nevezzük (jelenlegi ismereteink szerint e lepkék hernyói nem adnak semmit a gondozásért cserébe, nem termelnek például a hangyák számára értékes, tápláló váladékot). A történet azonban itt még nem ér véget: vannak olyan fajok, amelyek a szociálparazita hangyaboglárkákon élősködnek, tehát szuperparaziták. Ilyenek például azok a fürkészfajok, amelyek e lepkék hernyóiban fejlődnek, és ezzel el is pusztítják magát a lárvát (azaz parazitoidok).

Kell a növény, kell a hangya

A nagyfokú specializáltság sérülékennyé teszi ezeket a lepkéket: akár a hangyagazdafaj, akár a növény eltűnik, vagy csak túlságosan megritkul egy-egy területen, az a hangyaboglárkák eltűnését okozza. A hagyományos gazdálkodási módok eltűnésével – a legeltetés és a kaszálás felhagyásával, utak és épületek építésével – a hangyaboglárkák élőhelyei is erősen fogyatkoznak. Emellett pedig a távolsági kereskedelem fokozódása, az idegenhonos fajok véletlen és szándékos betelepítése rendkívül gyors élőhely-átalakító tényezővé vált. A hangyaboglárkák élőhelyeit a magas, illetve a kanadai aranyvessző terjedése veszélyezteti leginkább az invazív fajok közül (különösen a három, nedves réteken élő faj és ökotípus esetén). Ezek a növények sűrű állományokat hoznak létre, ami először a hangyagazdák, majd a tápnövények eltűnését is okozza.

Az ember nem csak árthat az élővilágnak

A hangyaboglárkák példáján keresztül megérthetjük, hogy mennyire szoros egymásrautaltság alakulhat ki hosszú idő alatt a különféle élőlények között, és hogy a gyorsan változó világunk milyen komoly kihívások elé állítja az élővilágot, benne saját magunkat is. Ugyanakkor rajtuk keresztül megláthatjuk azt is, hogy a hagyományos gazdálkodási módok alkalmazásával ember- és természetkímélő gyakorlatokat éleszthetünk újra, így a saját boldogulásunkkal együtt a természet megőrzését is segíthetjük.

Egy hangyaboglárka-élőhely, melyet jó ideig kaszáltak, jelenleg pedig lólegelőként használnak. A gyephasználat segíti a mocsárrét jellegű élőhely fennmaradását, akadályozza az invazív növényfajok és a fás szárú növények térhódítását.

Fotók: Pribéli Levente

Felhasznált irodalmak:

  • Barbero, F. & Casacci, L. P. (2015) Butterflies that trick ants with sound. https://iris.unito.it/handle/2318/155800
  • Haraszthy L. (szerk.): Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon. Csákvár, Pro Vértes Közalapítvány.
  • Tartally, A. (2009) A Maculinea boglárkalepkék Kárpát-medencéből ismert hangyagazdái, parazitoidjai és a hangyagazdák egyéb szociálparazitái. Természetvédelmi Közlemények, 15, 23–34.
  • Tartally, A., Thomas, J. A., Anton, C., Balletto, E., Barbero, F., Bonelli, S., … & Nash, D. R. (2019) Patterns of host use by brood parasitic Maculinea butterflies across Europe. Philosophical Transactions of the Royal Society B, 374(1769), 20180202.
search icon