Miért keveredik egyre inkább a Föld élővilága, mint valamiféle turmix? Miért baj, ha évmilliók óta fennálló határokat mosunk el, és egyforma városokat és szántóföldeket hozunk létre? Vajon jó, ha bizonyos területeken nő a fajok száma?
Az élővilág sokféleségének létrejöttében központi szerepet játszott a kisebb-nagyobb mértékű elkülönültség, egyes fajok egymástól való elszigeteltsége. Afrikából Ázsiába vagy Ausztráliából Európába kevés faj juthatott el, és eleve nagyon eltérő körülmények uralkodtak a különböző kontinenseken. Ez vezethetett oda, hogy különböző fajok és életközösségek alakultak ki. A földi élet sokszínűségének fontos előidézői és fenntartói a határok, melyeknek köszönhetően a Föld különböző pontjain más-más fajok élnek.
Kapcsolódó bejegyzések
Invazív fajok a kertünkben: mit tehetünk?
Az eredeti élőhelyükön őshonos fajok nálunk invazívak lehetnek. De hogyan kerülhetnek ide, és mi a fő probléma velük? Összegezzük ismereteinket az invazív fajokról!
Mi köze ennek a turmixhoz?
A globális kereskedelem és a közlekedés újra összekötötte az egymástól évmilliókkal ezelőtt elszakadt földrészeket. Óriási sebességgel keverjük össze a különböző tájak élőlényeit, a földtörténeti korok monumentalitásához képest mintegy gombnyomásra, mintha bekapcsoltuk volna a turmixgépet. Egyes fajok olyan helyeken jelennek meg, ahol korábban sohasem éltek. Részben ezért, részben pedig más emberi, természetátalakító tevékenységek miatt a kizárólag egy-egy területre jellemző, bennszülött (endemikus) fajok közül sok eltűnik. Mindkét folyamat csökkenti a korábban egymástól jelentősen eltérő élőhelyek, régiók élőlényegyüttesei közötti különbségeket. Az élővilág egyszerűsödésének folyamatát biotikus homogenizációnak nevezzük.
Az emberi tevékenységek nem véletlenszerűen kedveznek egyes fajoknak, így a puszta összekeveredésnél jóval bonyolultabbak a következmények. Általában eleve szélesebb elterjedésű és generalista (tág körülmények között életképes) fajokat teszünk még elterjedtebbé szűkebb elterjedésű specialista fajok rovására. Az ipari mezőgazdaság (például az intenzív gyepgazdálkodás) szintén nagymértékben homogenizál.
Óriási területeket próbálunk nagy energiaráfordítással tartósan „csupaszon” (növényzet nélkül) tartani, ami rendkívül kedvez a gyomnövények terjedésének. Hatalmas, egybefüggő, egyfajos mezőgazdasági kultúrákat hozunk létre, és döntően szántóföldeket, ültetvényeket alkalmazunk. Ezek hatására az érzékeny, specialista fajok helyét zavarástűrő vagy tápanyagbőséget (műtrágyázást) kedvelő, generalista fajok veszik át.
Parlagi galambok, csótányok, patkányok
A nagyvárosokban a világon mindenütt nagyon hasonló körülmények uralkodnak. Jellemző a rengeteg épület és a beton, a hőszigethatás, a sokféle szennyezés (a zaj-, a fény-, a fizikai és a kémiai szennyezés). Ez az egész világon így van, amiből az következik, hogy a világ minden részét ugyanolyan, legalábbis nagyon hasonló élőlények népesítik be: olyanok, amelyek jól tolerálják ezeket a kellemetlen körülményeket. Ilyenek például a parlagi galambok, a csótányok vagy a patkányok. Sok növényfajt eleve azért telepítenek városokba, mert társaiknál jobban képesek elviselni például az utak téli sózását vagy az erőteljes taposást.
Emellett a nagyvárosok az interkontinentális kereskedelem és közlekedés fontos csomópontjai, tehát az invazív fajok terjesztésében is nagy szerepet játszanak. A városiasodás így a homogenizáció egyik legfőbb hajtóereje. Ezért is üdvözlendő minden törekvés, amely igyekszik visszacsempészni a városokba a tájra jellemző élővilágot, amire jó példa lehet a városi vadvirágos rétek létrehozása. Arra viszont nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy csak valóban őshonos, az adott tájba illő élőlények népesítsék be ezeket a menedékeket.
Ilyen projekt például New Yorkban a Highline: ez az egykori magasvasút vonalon létesített népszerű sétaút a környékre jellemző növénytársulásokat és a préri növényeit vonultatja fel, emellett kulturális és művészeti programoknak, kiállításoknak is helyt ad. Másfél mérföld hosszan kanyarog az egykori sínek mentén több mint 500 növényfaj 110 ezer példányával, tehát jócskán nem csupán néhány járdaszigetnyi próbálkozás. (a szerk. megjegyzése)
Amikor a több kevesebb
Akár úgy is csökkenhetnek a térbeli különbségek, hogy közben nő a fajok száma az egyes helyeken, ha például több idegenhonos faj települ be, mint amennyi őshonos eltűnik. Ilyenkor könnyű abba a hibába esni, hogy azt hisszük, a biodiverzitás örvendetes módon emelkedett, pedig valójában elkeserítő értékvesztésnek vagyunk a tanúi. Amellett, hogy a változások időben elnyújtva zajlanak, különböző térléptékekben más és más lesz az eredmény.
A homogenizáció nagyon összetett folyamat, nincs rá egyszerű, azonnali megoldás. Egyszerre kell fellépnünk az idegenhonos fajok terjedése ellen, és olyan tájhasználati formákat, mezőgazdasági gyakorlatokat alkalmaznunk, amelyek hozzájárulnak a tájra jellemző élővilág megőrzéséhez. Az egyéni életünkben ezt azzal segíthetjük, ha helyi kistermelőktől vásárolunk, és kerüljük az ipari termelésből származó termékeket. Különösen az ipari állati termékeket, mivel ezek előállítása nagyban hozzájárul az egysíkú, szegény élővilágú tájszerkezet kialakulásához.
Fotók: Pribéli Levente/Greendex
