A medve nem játék!
A medve nem játék!

Erdélyi nyaralásunk során egy kis székely faluban vendégeskedtünk, és minden éjjel virrasztottunk, mert a falu összes kutyája végigugatta az éjszakát. Medve járt ugyanis éjjelente a házak között, és belakmározta, amit talált. Kukoricát, almát, szilvát. Jobb esetben a tyúkokat meg a disznót meghagyta. Az erdélyiek mindennapjaiban már természetes az, ami nekünk még ijesztő. De nem a medve tehet arról, hogy az erdőben nem talál már élelmet, hiszen van, ahol erdő is alig maradt.

Dezső László székelyföldi természetfotós gyerekkora óta járja e tájakat. Több évvel ezelőtt ismerkedett meg egy akkor még fiatal medvével, akivel azóta is kapcsolatban áll. Lekvárnak nevezte el. Eddigi barátságuk során olyan mély tapasztalatokat és részletekben gazdag ismereteket szerzett, hogy a napokban könyvet jelentetett meg Medve címmel. Őt kértük meg, magyarázza el, miért lett mindennapos vendég a civilizációban ez a félelmetes állat.

Hogy került kapcsolatba a medvékkel, és mennyi idő alatt alakult ki ez a szoros barátság, amit a filmben láthatunk?

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, miután szorosabb kapcsolatba kerültem a Vadászegyesülettel, már folyamatosan kerestem a medvék társaságát. Ám ez nem volt egyszerű, mivel olyan vadon élő emlősről beszélgetünk, amely alaptermészetéből kiindulva kerüli az embert. Történt egy alkalommal, hogy vaddisznóknak vittem ételt a szóróhoz, amikor meghallottam, hogy a hátam mögött valami a kukoricát ropogtatja. Hátranéztem, néhány méterre tőlem egy medve falatozott!

(Fotó: Dezső László)

Hát, nem mondom, hogy nem ijedtem meg. Mégis azt sajnáltam legjobban, hogy nem volt nálam fényképezőgép. Óvatosan araszoltam az autó felé, elővettem a fényképezőt, és próbáltam minél közelebb kerülni a medvéhez…

Elkészültek tehát az első képek, aztán alig vártam a következő napokat! Így kezdődött 2014-ben a kapcsolatom Lekvárral. Azóta már mindketten keressük egymás társaságát.
Van, amikor nem jön, akár hónapokra is eltűnik. Aztán egyszer csak újra megjelenik. Hét és fél év után hála istennek elmondható, hogy ugyanolyan barátságban vagyunk, mint az első évben. Erről szól a Lekvár című filmünk is.

Az utóbbi időben azt hallani – főleg Erdélyben, bár már Magyarországon is –, hogy a medvék egyre közelebb mennek az ember lakta területekhez. Ennek mi az oka?

Megváltoztak a szokásaink és a klíma is. Székelyföldön rendszeresen motorokkal, quadokkal bömbölik tele az erdőt, ami nem használ a vadak életének. Az ember felborítja a természet rendjét. A medve kiszorult saját életteréről. Az ember önös érdekei miatt elfoglalja a területét, kizsákmányolja a természetet, kivágja a fákat, a medvék élelmét értékesíti. Ennek bizony a medve nagy vesztese.

Mennyire jogos a félelem a medvéktől?

A medve kerüli a konfliktust. Az a tapasztalatom, hogy ha az ember az erdőben emberségesen viselkedik, akkor nincs mitől félnie. Ha nem zaklatjuk, nem megyünk be a barlangjába, nem akarjuk vakuval lefényképezni, akkor a medve, miután észrevesz minket, azon nyomban el is tűnik. Ez a normális viselkedése. A medvék nem akarnak embert enni, csak táplálékért jönnek be néhol a településekre. Akkor, amikor kimegyünk az erdőbe erdei gyümölcsöt gyűjteni vagy gombászni, a medve természetes táplálékát vesszük el, megzavarjuk a nyugalmát, amire a medvének szüksége volna.

(Fotó: Dezső László)

Ha egy erdélyi faluban sütögetek a kertben sötétedés után a gyerekekkel, és egyszer csak betoppan vendégként egy medve, veszélyben vagyunk vagy nem?

Az alapállás az, hogy a medve veszélyes. Azért is, mert az ember meg a medve nem azonos súlycsoportba tartozik. De a kérdés ennél összetettebb. A kilencvenes évek elején Romániában megszüntették a dögkutakat, ahová addig az elhullott háziállatok tetemeit szállították, majd mésszel leöntötték. Manapság az elpusztult állatok gyakran a falu szélén landolnak, a bozótban. A medvének hihetetlenül jó a szaglása, az ilyet akár kilométerekről megérzi, és élelem reményében megközelíti a lakott területet. A medve táplálékának jelentős része azonban növényi eredetű, amit megtalál az erdőn, ha nem szedjük le előle, és az erdőt nem irtjuk ki.

Összességében fontos tehát szem előtt tartanunk, hogy a medve nem játék, fontos az óvatosság, ne akarjuk feszegetni a határokat!

A román hatóságok mostanában megtiltották a medvék etetését. Ez hatásos intézkedés-e? Mi lenne a megfelelő megoldás állatnak és embernek egyaránt?

Sok irányú intézkedésre lenne szükség. Számtalanszor hallottam, hogy a medvék túlszaporodtak. Nos, ebben a pillanatban még megbecsülni sem lehet a medveállomány méretét. Egy dolog biztos, a kilövésük nem fogja megoldani a problémát.

(Fotó: Dezső László)

Ha kevéssé zaklatjuk az erdőt, és visszaáll a medve élettere, elindulhat egy olyan folyamat, amelynek eredményeképpen előbb vagy utóbb ismét harmóniában élhet az ember és a medve egyazon környezetben. Gondoljunk csak arra, hogy az őskorban milyen tiszteletnek örvendtek ezek az állatok! A két legfontosabb csillagképünket is a medvéről nevezték el.

Írtam egy könyvet is Medve címmel, amelyben részletesen taglalom az egész medvés históriát.


A cikk eredeti formájában az Útravaló Magazin hasábjain jelent meg.

search icon