Kökény Attila talajmegújító gazdálkodó remek substackje ezúttal egy minden vásárlót érintő, fontos kérdéssel foglalkozik. Az epret mindannyian szeretjük, de az elmúlt évtizedekben már meg sem lepődünk, amikor szezonon kívül, esetleg egyenesen télen jön velünk szembe a plasztikdobozos gigaeper a boltok polcain. Aki vett már ilyet pontosan tudja, hogy szemben a szezonális, szabadföldi eperrel ennek se íze, se bűze. Amit viszont nem tudtunk, hogy milyen áron kerül a polcokra, esetleg a vásárlók asztalára.
Ahogy Kökény írja, ezekben a hetekben a szupermarketek már tele vannak spanyol eperrel. Ezeket jellemzően Andalúziában, Huelva és Sevilla tartományokban termesztik. Épp ott, ahol az ország egyik legjelentősebb természetvédelmi területe, a flamingóiról is híres Doñana Nemzeti Park található. A terület különlegesen gazdag biodiverzitással rendelkezik. Több mint 300 féle ritka madárfaj található meg itt, ráadásul a költöző madarak pihenőhelyeként Európa egyik legfontosabb vizes élőhelye. Ennek létét veszélyezteti az immáron több mint 10 ezer hektáron termelt eper.
Kapcsolódó bejegyzések
Meatless Monday: eper és rebarbara, a legjobb kombináció
A Meatless Monday ezúttal gyümölcsös étellel jelentkezik. Bemutatkozik az eper és legjobb barátnője, a rebarbara!
Ennek elsődleges oka, hogy az eperföldek öntözéséhez fúrt kutak elszívják a vizet a La Rocina folyó által táplált mocsaras élőhely elől. Ezen felül az epertermesztés melléktermékeként már bő tíz évvel ezelőtt is évi 4500 tonna műanyaghulladék keletkezett, az esetenként tiltott növényvédőszerek használata pedig már csak hab a tortán.
Ahogy Kökény írja, a Doñana már most is kritikus állapotban van, az illegálisan fúrt kutak miatt a régió erősen sivatagosodik. A háttérben meghúzódó fő ok nem más, mint a fogyasztói magatartás. Ha önmérsékletet gyakorolnánk, és nem télen vagy tavasz elején akarnánk epret enni – amikor a hazai eper még épp csak virágozni kezd – akkor a Doñana kizsákmányolása is rögvest véget érne.
És ha már kizsákmányolás. Kökény szerint az andalúziai bogyósgyümölcs termesztést – nem egyedüli spanyol mezőgazdasági ágazatként – a rabszolgatartás jellemzi. Az évi nagyjából 300 ezer tonnányi eper leszedése nem valósulhatnak meg a százezres nagyságrendben érkező vendégmunkások nélkül, akik egy része Kelet-Európából, a többsége pedig Afrikából érkezik. Ezek az emberek borzasztó körülmények között élve és dolgozva napi nagyjából 7 euró fizetésért robotolnak. A fizetésük bár lehetne jóval magasabb is, de mint azt a talajmegújító mezőgazdasággal foglalkozó szubsztakker írja a legkisebb hibát is kirúgással, munkamegvonással vagy fizetéslevonással díjazzák.
A slusszpoén, hogy mindezzel az embert és környezetet is kizsákmányoló munkával még csak nem is jár kifejezetten jól a termelő, hiszen kilónként 1–1,5 euróért adja tovább az epret, míg az üzletekben ennek sokszorosát fizetik a vásárlók.
És még valami: a bioeper pontosan ugyanott, pontosan ugyanolyan körülmények között terem. Az egyetlen különbség, hogy csak a biotermesztésben engedélyezett vegyszereket használnak a termesztéshez. Ezen túl viszont a Sevilla és Huelva tartományokból származó bioeper valószínűleg minden tekintetben pontosan ugyanannyira káros, mint a nem bio változat. A továbbra is teljesen téves EU-s agrártámogatások nyomán viszont a biotermelő jóval nagyobb haszonnal dolgozhat.
Ahogy a szerző felhívja rá a figyelmet, érdemes mindig a szezonális és hazai termékeket választani: csak így marad a pénz a lakóhelyeden és csökkentheted kártételed a világban.
