Az ár levonulását követően kötelező az ingatlanok, sőt ólak, istállók, vízóraaknák, udvari vécék takarítás utáni fertőtlenítése is, hiszen magunk és állataink egészsége nem játék!
Az árvízzel érintett területeken élőknek a rendkívüli dunai árhullám levonulása után elsősorban a zárt terek fertőtlenítéséről kell gondoskodniuk. A fertőtlenítéshez nem szükséges különleges készítményeket beszerezni, a művelet elvégezhető a kereskedelmi forgalomban kapható, hétköznapokban fertőtlenítésre alkalmazott termékekkel. A talaj fertőtlenítésére csak a szennyvízzel elöntött, kisebb elszigetelt területeken (pl. lakóház udvara) van szükség.
Be kell tartani az általános higiénés szabályokat
A fertőtlenítés célja nem más, mint a környezetben lévő kórokozók elpusztítása, számuk minimalizálása, ezáltal a különböző fertőző betegségek (főként a gyomor- és bélrendszeri fertőzések) terjedési útjának elvágása, a betegségek kialakulásának megelőzése.
Az árvíz várható közegészségügyi következményeinek (járvány-, illetve fertőzésveszély, az ivóvíz minőségének romlása) megelőzése fontos fejezete a helyzet kezelésének.
A járványügyi szakemberektől gyakran halljuk a figyelmeztetést: akik részt vettek a gátépítésben vagy valamilyen okból az árterületen tartózkodtak, esetleg ott élnek, akkor minden esetben fordítsanak fokozott gondot a személyes higiénére, azaz mosakodjanak fertőtlenítőszerrel, fertőtlenítsék a ruházatukat, a használati tárgyaikat, visszaköltözés előtt pedig a lakásukat, nyaralójukat, lakókörnyezetüket.
Az árvíz elmúltával is vannak előírások, amelyeket be kell tartani:
- kötelező az ingatlanok, ólak, istállók, vízóraaknák, udvari vécék takarítás utáni klórmeszes fertőtlenítése, illetve a mosható felületek (pl. burkolatok, ajtók, kapuk) átmosása
- a szennyezett tárgyak csak fertőtlenítőszeres áztatás után használhatók újra
- a lakberendezési tárgyakat fertőtlenítőszerrel kell lemosni
- az árral, belvízzel elöntött területeken, a szennyeződött ásott kutak vizét (az ár levonulását követően) a közegészségügyi előírásnak megfelelő fertőtlenítésig tilos fogyasztani – csak a vezetékes, illetve a zacskós, palackos, tartálykocsikból származó ivóvíz fogyasztható
- a vízzel elöntött területeken, a csőtörés vagy a vízkimaradás miatt is fertőzötté válhat a csapvíz, így addig, míg a vízmű üzemeltetője, illetve a közegészségügyi szakemberek nem vizsgálják meg a vízminőséget, az csak forralás után iható
- az ásott kutakat csak a talajvíz teljes visszahúzódását követően, többszöri kiszivattyúzás után lehet fertőtleníteni
- a zöldségkerteket viszont nem kell klórozni, mivel a talaj egy idő elteltével – természetes öntisztulásának köszönhetően – közömbösíti a szennyezőanyagokat
- a friss leveles kerti növényeket, különösen a nehezen megtisztíthatókat (és a vermelteket) sem nyersen sem, sem főzve sem szabad elfogyasztani, a gyümölcsöket pedig folyóvízzel többször meg kell mosni, esetleg meg kell hámozni
- a gátakon használt zsákok tartalmával sem a játszóterek, sem a homokozók, sem a kertek nem tölthetők fel, a kiürített és kiszárított zsákok sem használhatók másra, csak sitt, szemét gyűjtésére, tárolására.
- a gáton fel nem használt, de az ártéren tárolt homok (illetve zsákok) felhasználása is elővigyázatosságot igényel (a homokot csak építkezéseken, a zsákokat pedig szintén csak hulladék, építési törmelék gyűjtésére szabad felhasználni.)
- az árvízi következményeként bekövetkező szúnyoginvázióval kapcsolatban alaptalan a félelem, hogy azok maláriát terjesztenének, de a rovarcsípésre érzékenyeknél allergiás tünetek is jelentkezhetnek, a csípések helye (elsősorban gyerekeknél, cukorbetegeknél) kisebesedhet és el is fertőződhet.
Mivel és hogyan lehet fertőtleníteni?
- Kézfertőtlenítéshez: literenként két fertőtlenítőtabletta feloldva, 1 evőkanál ecettel elkeverve. Az oldat hat órán át használható, a kezeket 1 percig kell az oldatban áztatni. (Készen kapható kézfertőtlenítő is használható, a készítmény mellett található utasítás betartásával)
- Szennyezett tárgyak (evőeszközök, konyhai edények, játékok) fertőtlenítéséhez: 10 liter vízhez adjunk 6 dl hypót, vagy literenként 20 db fertőtlenítőtablettát. Áztatási idő: 30 perc. Az evőeszközöket, étkészleteket, edényeket, poharakat első lépésként a hagyományos módon kell elmosogatni, ezt követi a fertőtlenítés.
- Bútorok, berendezési tárgyak fertőtlenítése: 10 db fertőtlenítő tablettát adjunk 1 liter vízhez, majd ezzel mossuk át a tárgyakat. Az oldatot hagyjuk a felületen megszáradni, majd 24 óra elteltével töröljük át azokat száraz textillel.
- Mosható textíliák fertőtlenítése: egy órán át áztassuk mosószeres vízben a ruhákat, majd literenként 5 db fertőtlenítőtablettát adagoljunk a vízhez. Ebben áztassuk a textíliákat 2 órán át, majd mossuk ki. (A vasalás is fertőtlenít!).
- Nem mosható szövetanyagok, ruhák (pl. bútorkárpit, szőnyeg): 1 százalékos Flóraszept oldattal kell átkefélni és hagyni megszáradni. Szintén hatékony módszer az is, ha literenként 20 fertőtlenítő tablettával elkevert vizes oldatot készítünk és ezzel keféljük át a szőnyegeket, kárpitokat.
- Lakóházak belső helyiségeinek fertőtlenítéséhez: a nem mosható felületeket (pl. meszelt, festett falakat) klórmész oldattal szükséges bemeszelni (250 g klórmészhez adjunk 2 liter vizet, s állandó keverés mellett oldjuk fel). Fontos, hogy az oldatot csak frissen lehet felhasználni! A klórmészpor alkalmazása nyálkahártya-irritációt, szembe kerülve szemgyulladást okozhat, emiatt a fertőtlenítőanyag alkalmazásakor használjunk védőkesztyűt, védőruhát. Szintén klórmész oldattal kell fertőtleníteni a vízóraaknákat, az árnyékszékeket, ólakat, istállókat is.
- Helyiségek fertőtlenítése: a fertőtlenítést a víz visszahúzódása után kell elvégezni. A helység padlózatáról – ha azt nagyobb mennyiségű iszap és egyéb szennyező anyag borítja – a szennyeződést egy erre a célra kijelölt helyre kell eltávolítani, majd a padozatot és a mosható felületeket (pl. csempeburkolat) fertőtlenítőszerrel kell kezelni. A le- illetve felmosható felületek kezelésére a hypo 2 százalékos oldata vagy az Ultra fertőtlenítőszer 1 százalékos oldata is alkalmas. Lényeges, hogy a fertőtlenítő oldatokat minimum 10 percig hagyjuk hatni, csak ezt követően mossuk le tiszta vízzel a felületet. A falakat 10 százalékos klórmész oldattal kell bemeszelni. Az oldat elkészítéséhez 1 kilogramm klórmeszet kell 8 liter vízben feloldani.
- Talajfertőtlenítés: talaj fertőtlenítése csak a szennyvízzel elöntött, kisebb elszigetelt területeken (pl. lakóház udvara, stb.) indokolt. A fertőtlenítendő felületet klórmésszel kell egyenletesen beszórni, majd vízzel belocsolni.
- Szemétdomb, trágyadomb fertőtlenítése: a fertőtlenítendő felületet egyenletesen szórjuk be klórmésszel, majd locsoljuk be vízzel. Ezután a szemétdomb, trágyadomb felszíni részét legalább 10 centiméter vastagságban egy erre alkalmas eszközzel alaposan át kell keverni. Egy köbméter fertőtlenítendő anyaghoz 2 kilogramm klórmészport kell adagolni.
- Ólak fertőtlenítése: a felületeket 10 százalékos klórmész oldattal kell kezelni.
- Kútfertőtlenítés: ásott kutak fertőtlenítése során a kútban lévő vízmennyiség minden köbméterére 100 ml Na-hipoklorit 90, vagy 200 ml hypo oldatot kell alkalmazni. A megfelelően kiadagolt fertőtlenítőszert egy vödör vízben jól el kell keverni, majd a kút belső falán körben végigfolyatni. A fertőtlenítőszerrel kezelt kútvizet 24 óráig kell állni hagyni, majd kiszivattyúzni. Amennyiben a kiszivattyúzott víz klórszagú, akkor a fertőtlenítés megfelelő volt, de ha nem érezhető a klórszag, akkor a kút fertőtlenítését kétszeres mennyiségű fertőtlenítőszer oldattal meg kell ismételni. Fúrt kutak fertőtlenítése során 300 ml Na-hipoklorit 90-et, vagy 600 ml Hypo-oldatot kell az ún. anyacsőbe önteni, majd néhány percig járatni a szivattyút. Ezt követően az előzőekben alkalmazott fertőtlenítőszerből a megadott mennyiséget ismételten az anyacsőbe kell juttatni és 24 óra időtartamra állni hagyni. Ezután a kutat addig kell szivattyúzni, amíg a klórszag már nem érezhető.
Élelmiszerekkel kapcsolatos tanácsok
Árvíz alatt és után fennáll annak a veszélye, hogy szennyezett víz lepi el a kertekben, földeken megtermelt, beérő zöldségeket, gyümölcsöket. A szennyezett vízben különböző, ételfertőzést okozó baktériumok, vírusok, paraziták, bélféreg-peték lehetnek jelen, de az árvíz akár kiömlött, bemosódó vegyszereket is tartalmazhat.
Az élelmiszerek kezelésével, felhasználásával kapcsolatban is vannak olyan szabályok, amelyeket célszerű mindenkinek betartani a megbetegedések elkerülése érdekében:
- Gondoskodni kell az élelmiszerek megfelelő, száraz helyen történő tárolásáról, az ételek biztonságos elkészítéséről, alapos hőkezeléséről. Az ételeket alaposan süssük meg, főzzük át fogyasztás előtt.
- Fontos a gyakori kézmosás!
- Ne fogyasszunk olyan élelmiszert, amelyet az árvíz, feltörő talajvíz szennyezhetett. Ha kétségeink vannak, inkább dobjuk ki!
- Ne igyunk bizonytalan tisztaságú vizet! Inkább fogyasszunk palackozott vizet vagy főzzünk teát.
- Az elöntött házak konyhaterei, raktárai csak alapos takarítás és fertőtlenítés után vehetők újra használatba élelmiszertárolás, ételkészítés helyszínéül.
- Az ételkészítéshez használt edényeket, eszközöket, élelmiszerrel érintkező felületeket alaposan mossuk el, öblítsük le, fertőtlenítsük a fentebb már részletezett módon.
- Az eredeti, sértetlen, vízzáró csomagolású élelmiszerek (pl. konzerv, fémdoboz, üveg, műanyag palack stb.) a külső felszínük lemosása, fertőtlenítése, öblítése és szárítása után felbonthatók és fogyaszthatók.
- Az árvíz által érintett kartondobozos, papír-csomagolású élelmiszerek, házilag készített befőttek már nem biztonságosak, azaz nem használhatók fel. Ez sajnos vonatkozik az árvízzel elárasztott, csavarzáras üvegben házilag eltett befőttekre, ivólevekre is.
- Az elárasztott kertben beérő zöldségek, gyümölcsök szennyezettek lehetnek, különösen veszélyeztetettek a zöldségek, bogyós gyümölcsök. Azokat a zöldségeket, gyümölcsöket, amelyeknek az érése az árvíz idejére esett, és amelyeket az árvíz elért, nem szabad felhasználni.
- Nagy gondot kell fordítani a gyermekek, betegek, idősek biztonságos élelmiszerrel történő ellátására. Az élelmiszer eredetű megbetegedések jellemzően hasmenéssel, ritkábban hányással, lázzal járnak. Aki ezeket a tüneteket észleli magán, forduljon orvoshoz!
Forrás: Agroinform
Kiemelt kép: canva