Melyek azok a szempontok, amelyek ritkán kerülnek elő, amikor a fenntartható étrendről van szó? Milyen lehet a természetkímélő állattartás, és mit jelent ez az étrendünkre nézve?

Nem kérdés, hogy az állati termékek fogyasztásának mai mértéke és a nagyüzemi állattartási gyakorlatok ökológiailag rendkívül károsak, súlyos etikai problémákat vetnek fel, és humánegészségügyi kockázatuk is jelentős. Tévedés azonban ebből arra következtetni, hogy semmiféle állati termék előállítása nem lehet környezetkímélő. Összegyűjtöttünk néhány kulcskérdést a témában.

Kapcsolódó bejegyzések

A hús valódi ára

A hús fogyasztói ára nem tükrözi a környezetre gyakorolt valódi hatását. Most kiszámoljuk, mennyivel kellene drágább legyen.

Milyen mezőgazdaságot képzelünk el?

Az, hogy hogyan állunk az állati termékek kérdéséhez, többek között attól is függhet, hogy milyen mezőgazdasági rendszereket tartunk ideálisnak (lásd például [1]). Ha – ahogy ez az agroökológiai megközelítésekre jellemző – a mezőgazdaságnak sokféle funkciót tulajdonítunk az élelemtermeléstől kezdve a természeti értékek, tájaink védelmén keresztül a vidéki megélhetés, értelmes munka biztosításáig, akkor nem elégedhetünk meg azokkal a válaszokkal, amelyek pusztán az ipari mezőgazdasági módszerek hatékonyságának növelését ígérik. Az agroökológiai irányokban nagy jelentősége van a helyi adottságokhoz való alkalmazkodásnak, az ökológiai elvekre való támaszkodásnak, illetve a kívülről érkező inputok (anyag és energia) minimalizálásának [2, 3]. Az ilyen komplex rendszerekben pedig, ahogy a természetes ökológiai rendszerekben is, jelentős szerep juthat az állatoknak.

Miféle hatékonyság?

Gyakran érvelnek azzal a baromfi- és sertéstermékek javára a kérődzőkkel szemben, hogy előbbi állatok hatékonyabban alakítják át a takarmányt, azaz egységnyi termék előállításához kevesebb takarmányra van szükség. Azonban félrevezető egyedül így közelíteni a kérdéshez: a kérődzők éppen azért előnyösek ökológiai szempontból, mert olyan takarmányból képesek emberi fogyasztásra alkalmas termékeket előállítani, amelyek számunkra nem lennének ehetők: például fűből [4]. Normális esetben az úgynevezett monogasztrikusok (tyúk, sertés) és az ember között nagyobb a kompetíció az élelemért. Ha a takarmányozás alapját olyan területek jelentik, amelyek más emberi élelemtermelésre kevésbé alkalmasak (vagy természetvédelmi szempontból jobb ez a hasznosítás), vagy az állatok emberi fogyasztásra alkalmatlan táplálékot, melléktermékeket kapnak, akkor takarmányozási szempontból kifejezetten környezetkímélő megoldásról van szó. Amikor egyes állatcsoportok takarmányátalakítását értékeljük, kulcsfontosságú ezt a tényezőt figyelembe venni [5, 6, 7].

Ha az általunk is fogyasztható szója, kukorica, búza kap nagy szerepet a takarmányozásban (akár kérődzők, akár monogasztrikusok esetében), akkor nagyon pazarló módon járunk el. Sajnos a nagyüzemi takarmányozásban gyakran etetik az állatokat ilyen termékekkel. Annak ellenére, hogy például különféle melléktermékeket is jól hasznosíthatnánk takarmányként.

Természetpusztító az állattartás?

Sajnálatos módon Magyarországon is igen elterjedt a takarmányozásban a szója , amelynek messze túlnyomó része import, génmódosított, és kapcsolatban áll a dél-amerikai élőhelypusztításokkal is. A kérődzők takarmányozásában is gyakran használnak az ember által is fogyasztható (vagy szántóról származó) takarmányt. Ez azt is jelenti, hogy önmagában a hazai tej választása – különösen, ha nagyüzemi termelésből származik – egyáltalán nem garancia arra, hogy környezetkímélő terméket fogunk fogyasztani. Ugyanez igaz a boltok polcain található, nagyüzemi termelésből származó más állati termékekre is, hiába jelzi magyar zászló az eredetüket.

A tájba illeszkedő állattartás azonban ökológiai szempontból nagyon előnyös is lehet [7], ennek egyik példája a legeltetés hazánkban. Az ilyen rendszerek egyszerre tehermentesítik távoli tájak élőhelyeit a takarmánytermelés nyomása alól, és biztosíthatják hazai természeti értékeink megőrzését is. Eközben egészséges és fenntartható élelmet állítanak elő más élelem termelésére nem igazán alkalmas területeken, akár száraz gyepeken is. Az európai (és hazai) féltermészetes gyepi életközösségek kiemelkedő természeti értékeket őriznek, és fennmaradásukhoz elengedhetetlen a rendszeres élőhelykezelés [8]. Erre a legjobb megoldás az, aminek kialakulásuk is nagyban köszönhető: a gyepre alapozott állattartás, legeltetés, kaszálás.

Ez a példa igazán jól mutatja, hogy nem önmagában az állattartás a problémás. Kulcskérdés, hogy hol zajló és milyen állattartásról beszélünk [7].

Pozitív hatások

Az állattartásnak mind pozitív, mind negatív hatásai lehetnek. Az ökologikus mezőgazdasági rendszerekben fontos cél, hogy minél inkább a pozitív hatásokat érjük el [7]. Számos állattartással kapcsolatos probléma a növénytermesztés és az állattartás szétválasztásából adódik, illetve az állati termékek fogyasztásának mértékéből. Többször írtunk már arról, hogy a nagyüzemi gyakorlatok mennyire problémásak, alternatív rendszerekben azonban az állattartás számos környezeti előnnyel is járhat a korábban említetteken kívül. Többek között elősegítheti az invazív fajok terjedése elleni védekezést, a tápanyagkörforgalmak zárását, az élőhelyek összekapcsoltságát és akár a fosszilis energiaigény csökkentését is [2, 3, 7].

Mindez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne lenne óriási szükség az állati termékek fogyasztásának csökkentésére, illetve a fogyasztási mintázatok megváltozására.

Együnk kevesebb állati terméket, de jó forrásból!

Az állati termékek fontos részét képezhetik az ökológiailag fenntartható táplálkozásnak, de a mennyiségük csökkentése mellett nagyon fontos, hogy minél inkább kerüljük a nagyüzemi termelésből származó termékeket. Ez utóbbi egyébként igaz a növényi alapú termékekre is: válasszuk a helyi, szezonális, ökologikusan termelt termékeket! Ha arra törekszünk, hogy étrendünk illeszkedjen térségünk adottságaihoz, lehet helye táplálkozásunkban az állati termékeknek is. A vadhús fogyasztása is lehet természetkímélő megoldás.

Nem igaz, hogy minden állati termék fenntarthatatlan, és minden növényi fenntartható. A termelés módja, a termelt mennyiség, a termék jellege mind árnyalják, sőt, akár feje tetejére állíthatják az általában vélt képet. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy étrendünk fenntarthatósága milyen szorosan összefügg a mezőgazdasági rendszerek működésével. A rengeteg külső inputra (fosszilis energiára és kemikáliákra) utalt, monokultúrákra alapozó nagyüzemi mezőgazdaság akkor is fenntarthatatlan, ha növényi alapon étkezünk. Az agroökológiai rendszerekben a növénytermesztés és az állattartás egységének visszaállítása és az ökológiai folyamatokra való alapozás pedig ökologikus állatitermék-fogyasztással is együtt járhatna.

Hivatkozások:

[1] Maye, D., Fellenor, J., Potter, C., Urquhart, J., & Barnett, J. (2021). What’s the beef?: Debating meat, matters of concern and the emergence of online issue publics. Journal of Rural Studies, 84, 134–146.

[2] Billen, G., Aguilera, E., Einarsson, R., Garnier, J., Gingrich, S., Grizzetti, B., … & Sanz-Cobena, A. (2021). Reshaping the European agro-food system and closing its nitrogen cycle: The potential of combining dietary change, agroecology, and circularity. One Earth, 4(6), 839–850.

[3] Poux, X., & Aubert, P. M. (2018). An agroecological Europe in 2050: multifunctional agriculture for healthy eating. Findings from the Ten Years For Agroecology (TYFA) modelling exercise, Iddri-AScA, Study, 9, 18.

[4] Knaus, W. (2016). Perspectives on pasture versus indoor feeding of dairy cows. Journal of the Science of Food and Agriculture, 96(1), 9–17.

[5] Wilkinson, J. M. (2011). Re-defining efficiency of feed use by livestock. animal, 5(7), 1014–1022.

[6] Mottet, A., de Haan, C., Falcucci, A., Tempio, G., Opio, C., & Gerber, P. (2017). Livestock: On our plates or eating at our table? A new analysis of the feed/food debate. Global Food Security, 14, 1–8.

[7] Janzen, H. H. (2011). What place for livestock on a re-greening earth? Animal Feed Science and Technology, 166, 783–796.

[8] Valkó, O., Venn, S., Zmihorski, M., Biurrun, I., Labadessa, R., & Loos, J. (2018). The challenge of abandonment for the sustainable management of Palaearctic natural and semi-natural grasslands. Hacquetia.

Kiemelet kép: Pribéli Levente