Az ENSZ jelentése az erdőirtás és biológiai sokféleség csökkenésének gazdasági hatását vizsgálta az élelmiszeripari és agrár vállalatok szintjén. Az eredmény enyhén szólva is meghökkentő, ugyanis arra jutott, hogy 2030-ra a legnagyobb élelmiszergyártók több mint 25%-os értékcsökkenést szenvednek el.

A jelentést olyan magas szintű éghajlatváltozási szakértők jegyzik, mint Alok Sharma, a COP26 elnöke.

A nagy, globális élelmiszergyártó cégek szinte kizárólag monokultúrában, hatalmas táblákon művelnek, és többségében ezeket a területeket a trópusi, fajgazdag erdőségekből veszik el, ami tovább sérti az ökoszisztémát.

Globális válság fenyeget a természetrombolás miatt

Egy coviddal a hátunk mögött, és egy energiaválság kellős közepén már nem kell magyarázni, hogy a globális ellátási láncok megingása földrészekre kiterjedő gazdasági visszaesést hoz. Az ENSZ szakértői kongatják a vészharangot, ugyanis a mezőgazdasági holdingok tervezeteikben nem számolnak a termőföld romlásával. Úgy tekintenek rá, mint egy korlátlan mennyiségben elérhető eszköz.

Az eredmények arra utalnak, hogy rövidtávon a világ 40 legnagyobb élelmiszer beszállítója, több mint 2 milliárd dolláros veszteséggel számolhat. És ez az értékveszteség, a 2008-as válsággal ellentétben nem időszakos, melyet újbóli felívelés követ, hanem tartós recessziót eredményez.

A befektetők már mutatnak hajlandóságot a változásra

Sajnos mi emberek addig nem szeretünk változtatni, amíg a pénztárcánk nem érzi meg. A pénzügyi szektor már kezdi érezni, így némi hajlandóságot mutat a zöld befektetések felé. Több, mint 30 pénzintézet, 8,7 milliárd dollár kezelt összvagyonnal már aláírta, hogy 2025-ig pénzügyi szektorra vonatkozó kötelezettségvállalást. De sürgető lenne, hogy az összes vállalat befejezze a terményeikhez köthető erdőirtást.

forrás: greenqueen.com

hirdetés
Exit mobile version