A környezeti válságra reagálva az új pedagógiai módszerek száma is jelentősen megnövekedett. A tanulók erdei iskolákba járnak, szelektív hulladékgyűjtő versenyeken vesznek részt, és sokszor a legkülönfélébb zöld élménypedagógiai módszerekkel találkoznak. Gyakran joggal dicsérjük ezeknek a programoknak az eredményeit. Ugyanakkor látva a terjedésüket, felmerül két fontos kérdés is: valóban hatékonyak-e ezek a programok, illetve lehet-e túl sok belőlük?

A környezeti nevelésről

Az 1972-es Stockholmi konferencia óta az ökológiai válság kezelésének pedagógiai megoldásai a környezeti nevelés szakkifejezés alatt egyesülnek. Ez minden olyan nevelési törekvést magában foglal, amely a diákok környezettudatosságának erősítését tűzi ki célul. Az internetet böngészve viszonylag könnyen rátalálhatunk a legújabb környezeti nevelési programokra, és részletes leírásokat olvashatunk ezek pozitívumairól.

Kapcsolódó bejegyzések

Környezettudatosabbá tesz a természetben eltöltött idő?

Környezettudatosabb lesz az a gyermek, aki sok időt tölt a természetben?

Ezzel szemben, ha a környezeti nevelési programok negatívumairól akarunk olvasni, akkor már korántsem annyira egyszerű a dolgunk, hacsak nem vagyunk hajlandók alaposan elmélyülni az angol nyelvű tudományos szakirodalom sokszor nem túl könnyed világában. Ez alapján akár az a kép is kialakulhat bennünk, hogy a környezeti neveléssel minden rendben, a zöldebb jövőért tenni akaró fiatalság nevelése hatékonyan és problémamentesen zajlik. A valóságban a helyzet ennél sokkal árnyaltabb.

Környezettudatosabb viselkedés vagy csak tudásbővítés?

A környezeti nevelési programok átfogó elemzése azt sugallja, hogy habár sok esetben sikerült a diákok tudását bővíteni a környezettel kapcsolatban, a viselkedésükben ritkábban tudunk pozitív változásokat létrehozni. Mindez összefügghet azzal a jelenséggel is, hogy sok oktatási rendszerben túlzott hangsúly van az információk átadásán. A pedagógiai elvek szintjén sokat beszélünk az élmények és a tapasztalatszerzés fontosságáról, és ennek jegyében programokat is szervezünk, de a gyakorlat azt mutatja, hogy kevésbé tudtunk szakítani a hagyományos iskolai felállással: a pedagógus ismereteket közöl, a gyermek ezt befogadja.

Kapcsolódó bejegyzések

Minden azon múlik, hogy át tudjuk-e adni a fenntarthatóság üzenetét a fiataloknak – Holnapután

A Holnapután című rádióműsorunk egy tavalyi adását ajánljuk olvasóink/hallgatóink figyelmébe.

A kutatási eredmények azt sugallják, hogy ez sajnos kevés a környezettudatos viselkedés kialakításához. David Orr, a téma világszinten ismert professzora szerint fontos, hogy a különböző helyekkel és dolgokkal kapcsolatos tapasztalások integráns részét képezzék a tanterveknek. Mindez lehetőséget ad a diákoknak arra, hogy megtanulják szeretni és tisztelni a természetet. Az elvontabb ismeretanyagnak csak ezután szabad következnie.

Poroszos volna a környezeti nevelésünk?

Egy magyar kutatás arra is rámutatott, hogy a diákok közel 55%-a a természetben megvalósuló iskolai tevékenységeket összeköti a túl sok fegyelmezéssel, a túl sok kötelező programmal vagy a szabadidőhiánnyal. Ezeknek a diákoknak kimutathatóan gyengébb a természethez való kötődése, ami azt jelzi, hogy ilyen jellegű élményekkel aligha számíthatunk arra, hogy a természetet szerető és tisztelő generáció fog felnőni. Fontos lenne tehát átgondolni, hogy miként tudunk lazítani a környezeti nevelési programok kötöttségein. Egy cseh kutatás szerint mindez összhangban lenne a diákok elvárásaival is, mivel ők a szabadtéri környezeti nevelési programok során kevesebb kontrollt várnának el, és több szabadidőt.  

Lehet-e túl sok a környezeti nevelés?

Egy másik magyarországi kutatás arra is felhívta a figyelmet, hogy azok a diákok, akik az iskolájukban napi szinten részesülnek környezeti nevelésben, kevésbé viselkednek környezettudatosan, mint azok, akik csak hetente vagy havonta néhány alkalommal vesznek részt ilyen iskolai programokon. Az eredmények azt sugallják, hogy ökológiai válság ide vagy oda, a diákok egy részének már túl sok az iskolai környezeti nevelés, és alig várják, hogy valami mással foglalkozzanak. Ez alapján fontos lenne átgondolni a környezeti nevelési programok mennyiségét is.

Természetesen a leírtak nem jelentik azt, hogy a jelenlegi környezeti nevelési programokat el kell felejtenünk, mint ahogy a gyógyszereket sem vetjük el a lehetséges mellékhatásaik miatt. A környezeti nevelési programok az ökológiai válság kezelésének egyik alappillérét jelentik, épp ezért fontos csökkentenünk azokat a nem szándékolt negatív hatásokat, amelyek visszavethetik ezeknek a programoknak a sikerességét.