A tél elűzése, a tűzgyújtás, valamint a szellemek megidézése a világ minden táján megfigyelhető. Ősi gyökerekből táplálkozik, a történelem alakulásával sem kopott meg, idomult a váltakozó korok hatásaihoz. Hasonló, de egymástól valamelyest mégis eltérő formákban mutatkozik meg. Lehet egy egész ország ünnepe, mint a riói karnevál, de őrizheti pusztán egy kis település is, mint Magyarországon Mohács a busóinkkal.
Cikkünk még a 2023-as busójárással kapcsolatban készült, ám úgy gondoltuk, hogy a benne lévő tartalom, valamint a fotók aktuálisak lehetnek az idei ünnep apropóján is. Az idei busójárást egyébként február 8. és 13. között rendezik Mohácson.
Répásy Zsolt díjnyertes fotográfussal beszélgettünk a napokban zajló busójárás misztikumáról. Zsolt a fotózás és a vizuális történetmesélés emberi és kulturális vonatkozásaival foglalkozik, rajong a folklór és a kulturális örökség, valamint a közösségek gyakran láthatatlan vagy ismeretlen élete(stílusa) iránt. Csillapíthatatlan kíváncsisággal dolgozik azon, hogy megismerje a közösségek tagjait, és megmutassa, milyen az életük.
A 18. század végétől vannak feljegyzések a busójárásról, 2009-ben felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségek listájára, 2012-től pedig hungarikumnak számít. 2021-ben a koronavírus-járvány miatt sajnos elmaradt, de azóta újra töretlen.
Mióta jársz fotózni Mohácsra? Mit tapasztaltál, változtak valamiben a szokások?
Bár korábban is többször voltam a mohácsi busójáráson, 2014-ben kezdtem el megörökíteni az eseményt. Közel 7 évig fotóztam a hagyományt, nemcsak magát a busójárást, hanem év közben a maszkfaragók, a viseletkészítők munkáját is, mindent, ami ennek a kulturális kincsnek, hungarikumnak a szerves része. Az évek során szerencsére a hagyomány nem változott, ez lényeges. Talán annyiban, hogy még népszerűbb lett nemcsak az odalátogatók, de a mohácsiak körében is. Évről évre nő a regisztrált busók száma, egyre több fiatalt vonz az esemény.
Kapcsolódó bejegyzések
Űzzük el a telet a farsang utolsó napjain!
A farsangnak nem sok köze van a kereszténységhez, keretét mégis két fontos egyházi dátum jelöli ki.
Hogyan találtad meg ezt a témát?
Egy másik fotós barátommal utaztunk Mohácsra barátaink meghívására. Jó bulinak tűnt az ötlet, és akkoriban már egyre többet fotóztam folklórt, hagyományokat, így egybevágott a terveimmel is. Azt persze nem gondoltam, hogy ez a téma ilyen nagy szerelem lesz, és ennyi mindent fog adni.
Kinek szól ez az egész? A turistáknak, a helyi közösségnek, vagy van egy belső üzenete csak a busók számára?
A busójárás elsődlegesen, és ez nagyon fontos, a mohácsiaknak szól. Közülük is azoknak, akik ebben a hagyományban benne élnek, akik „megtartják”, gondozzák, ápolják. Sohasem az volt a lényeg, hogy ez egy „cirkusz” vagy turistalátványosság legyen. A busójárás eredetileg, ugye, a mohácsi sokacok népszokása volt, akikhez aztán idővel csatlakoztak svábok és magyarok is. De úgy gondolom – és így hallottam a mohácsi barátaimtól is, akik mélyen ápolják és megélik ezt a varázslatos hagyományt –, hogy bár nagyon örülnek annak, hogy a busójárás ilyen népszerű lett itthon és külföldön is (főleg miután UNESCO világörökség része lett), nem a turisták miatt csinálják. Busójárás akkor is lenne, ha egyetlenegy látogatója sem volna, mint ahogyan ez régen is történt. Persze ebben az esetben nem tartana 6 napig, nem lenne ennyi program, ahogyan régen sem volt.
Sokat olvasni az átváltozás misztikumáról, mely számtalan kultúrában megtalálható, mint a farsang és a karnevál esszenciája. A jelenben mi az üzenete ennek? Miért akar valaki a 21. században átváltozni busóvá, és ezt hogy élik meg napjaink ördögei?
Szerintem ez az attitűdje nem változott. Ugyanazért öltöznek be ma is, mint 10, 20, 50 vagy 100 éve. A beöltözés, az átváltozás olyan energiát ad, ami szinte természetfeletti érzés. Hálás vagyok a Drugovi busócsoportnak, hogy pár éve mind a 6 napra beöltözhettem velük, és úgymond teljesen „belülről” élhettem át a csodát. A busóöltözet (illetve a hölgyeknél a „sokac lány” viselet) felruházza az embert sok mindennel. Erőteljesebbnek, szebbnek, látványosabbnak, varázslatosabbnak érzi magát. Valóban megtapasztalható az átlényegülés. Arról nem is beszélve, hogy mivel ezt az emberek csoportosan élik át, nagyon erős és különleges összetartozás-érzés alakul ki. Az pedig, amilyen áhítattal néz a hétvégén odalátogató sokezres tömeg, leírhatatlan. Még akkor is, ha nem a felvonulás a busójárás lényegi része.
Bárki beöltözhet, aki szeretne?
Hagyományosan csak mohácsiak öltöznek, persze előfordul, hogy vendégeik, barátaik is kapnak lehetőséget, ahogyan velem is történt, miután egy busócsoport befogadott tiszteletbeli tagjának. De ez a mohácsiak népszokása. Busónak felnőtt (18. életévüket betöltött) férfiak öltözhettek mindig, a gyerekek maximum jankelék lehettek. Persze egy ideje már ez sem jellemző egészen, ma már látni gyerekbusókat is. Sokakat ez zavar, valakik pedig örülnek neki. Nem az én feladatom ezt megítélni, én csak „hírvivő” vagyok a fotóimon keresztül.
A jelmezek mellett van más jellegzetes eleme is a busójárásnak?
A jelmez helyett viselet a helyes kifejezés. Ez sokkal több, mint egy farsangi vagy bármilyen jelmez. Ezeknek a ruháknak, felszereléseknek mitikus jelentésük és erkölcsi értékük van. A viseleten, álarcokon kívül vannak tárgyi eszközök, amelyeket lehet a busóknál látni, például a buzogány vagy a vízhordófa stb. Illetve a felvonulásokon láthatók a busók járművei, amelyek az egyszerű lovaskocsitól a viccesen felspécizett motoros járművekig, autókig bármik lehetnek. A vizuális elemeken kívül megemlítem még a sokac zenét és a körtáncot (a „kolót”). Ezek nélkül nincs busójárás. 6 napon át szinte megállás nélkül szól a zene a belvárosban és mindenhol, ahol legalább 2-3 busó van.
Kapcsolódó bejegyzések
Elképesztő pillanatokat örökített meg egy madárfotós
Kurti Gábor gyermekkora óta szereti a madarakat figyelni. Fotózásukkal 2012-ben kezdett el komolyan foglalkozni.
Úgy látom, fotóidon szándékosan játszol a mitikus ábrázolással, de ha jól sejtem, személyes történetek is megbújnak a képeid mögött. Melyik számodra a legkedvesebb?
Nagyon nehéz egyet kiemelni, mert a hosszú évek során rengeteg barátság szövődött Mohácson. Sok barátra leltem, akiktől nagyon sokat kaptam emberileg. De ha mégis ki kellene emelnem egy történetet, akkor ez az lenne, amikor a Drugovi busócsoport tiszteletbeli taggá fogadott, „beengedtek” maguk közé, úgy igazán. Rajtuk kívül több busócsoporttal is baráti kapcsolatot ápolok. Busójáráskor ez nehézséget okoz, hisz nem tudok egyszerre 2 vagy akár 6 helyen lenni.
Fotóztál a Hortobágyon pásztorok és gulyások között. Jártál Szenegálban a sivatagban, és dolgoztál a néphagyományokkal eklektikusan átitatott Erdélyben. Hogy látod, mit jelent a világ népeinek és nekünk, magyaroknak a néphagyomány? Örökségként tekintsünk rá, melyet skanzenként őriznünk kell, vagy ma is él és formálódik?
Valóban sok helyen megfordultam, de ha jobban belegondolok, mindenhol ugyanazt kerestem, a közösségeket, azt, hogy mi hajtja és tartja össze őket. Próbáltam bemutatni, milyen az életük a felszín alatt, és mi az, amit ebből mindenképpen érdemes rögzítenem, bemutatnom, megőrizni az utókornak. Talán okulásként, talán nosztalgiából, talán csak azért, hogy megmutassam, hogy ilyen is volt valamikor a világon. Vagy épp azt, hogy ezekben az időkben ilyen volt a busójárás vagy a hagyományos pásztorok élete, mindennapjai… Ez több évtized távlatából értékes kordokumentum lehet. Legalábbis ebben bízom. Próbálom úgy bemutatni az általam fontosnak, érdekesnek, értékesnek vagy épp szépnek, különlegesnek tartott pillanatokat, hogy ez ne pusztán dokumentáció legyen, hanem vizuálisan is értékes. Ha tetszik, művészi, értékadó, ízlésformáló.
Mi a következő célod, hova szeretnél eljutni fotózni?
Továbbra is a közösségek és a kulturális kincsek, a hagyományok, az örökségek lesznek a fókuszban. Szeretném folytatni a Hortobágy és más régiók hagyományos pásztorainak fotózását, bemutatását, ebből idővel könyvet is tervezek létrehozni (hazai és nemzetközi kiadásban). Ezenkívül a 7-8 év alatt összegyűlt busós anyagomból is meg szeretnék jelentetni (szintén hazai és nemzetközi kiadásban is) egy olyan fotókönyvet, amilyen még nem volt, legalábbis nem az elmúlt 20 évben. Tapasztalatom szerint sokan csak a felszínt kapargatják akár a busójárás, akár más hagyományok esetében, csak azt mutatják meg, amit könnyen és gyorsan meg lehet, és ami látványos. Egyre kevesebben fordítanak sok időt, akár éveket is egy-egy témára. Én az utóbbi irányt szeretem erősíteni, ebben látom az igazi értéket. A hortobágyi témán kívül van egy egészen új „projektötletem”, amelyről még nem árulok el részleteket. De azok, akik követik a munkáimat például az Instagramon, hamarosan láthatnak egy kis előzetest.
A cikkben látható fotókat Répásy Zsolt készítette.
