Egy friss kutatás a magyar diákok természetben töltött iskolai szabadidejét vizsgálta. Habár a pedagógusok döntő többsége úgy gondolja, hogy ez a fajta időtöltés jelentős pozitív hatásokat eredményezhet, és az iskolák vezetői is növelnék az arányát, mégis háttérbe szorul az alkalmazásuk. Cikkünkben ennek okait járjuk körül.    

A környezeti nevelés kapcsán gyakran beszélünk a természetben szerzett tapasztalatok szerepéről. Az iskolai keretek közt megvalósuló programok közül jellemzően a terepgyakorlatok, a különböző táborok vagy az erdei iskolák jutnak az eszünkbe. Ezeknek a tanulásszervezési formáknak a részeként a diákok általában irányított foglalkozásokon vesznek részt, a természetben való teljesen szabad jelenlét az esetek többségében nem kiemelt célja a programoknak. Ugyanakkor az is látható, hogy a kötetlenebb természeti élmények egyre ritkábban részei a gyermekek életének, ahogy erre Richard Louv már 2005-ben is utalt „Az utolsó gyermek az erdőben” (Last Child in the Woods) című nagy hatású művében.

Van helye a természetben eltöltött szabadidőnek az iskolában?  

Mindez súlyos problémát jelent, mivel a természettől eltávolodott ember boldogságérzete jelentősen csökkenhet, miközben a modern kor népbetegségeivel nehezebben tud megküzdeni, és kevésbé viselkedik környezettudatosan. Mivel a természetben való szabad jelenlét spontán módon egyre ritkábban alakul ki, érdemes megfontolni, hogy az oktatás keretében külön figyelmet szenteljünk neki.   

Kapcsolódó bejegyzések

Felejtsük már el, hogy a szokásokra hivatkozunk! – Houweling Zsófia alias Zsebibogyó a vegán gyereknevelésről

A vegán étrendet ma még számos tévhit övezi, ennél is sokszorosan több a vegán gyereknevelést. Vajon ez tényleg ennyire nehéz kérdés?

Egy új kutatás eredményei szerint a megkérdezett magyar pedagógusok közel 90%-a úgy gondolja, hogy a természetben eltöltött szabadidőnek jelentős jótékony hatásai vannak a diákokra, egyenesen megkerülhetetlen pedagógiai elem. Az iskolai vezetők 80%-a szerint az ilyen programok arányát növelni kellene a saját intézményükben.  

De miért tartják a pedagógusok fontosnak a természetben eltöltött szabadidőt?

A pedagógusok szerint a diákok egy ilyen program során egy tanulási folyamaton mennek végig, tapasztalati tudásra tesznek szert, megismerik a lakókörnyezetüket, és fejlődik a környezettudatosságuk, mivel a játék alkalmával be kell tartaniuk bizonyos szabályokat a környezetük védelme érdekében. Ezen felül a gyermekek ösztönösen olyan mozgásformákat választanak (pl. mászást, egyensúlyozást, futást), amelyek a legjobban fejlesztik a fizikumukat. Végezetül nem szabad megfeledkezni az olyan előnyökről sem, mint a stressz-szint csökkenése, valamint a kreativitás, a döntéshozó készség, az önismeret és a szociális érzék fejlődése. Szociális szempontból további pozitívumnak tekinthető, hogy a program képes erősíteni a diákok közötti kapcsolatokat is.

Kapcsolódó bejegyzések

Boldogságra nevelés a természetben: Rousseau-tól a Waldorf mozgalomig

Mikor jut ideje a fiataloknak arra, hogy egyszerűen csak fára másszanak, vagy mezítláb rohangáljanak a fűben? Vannak olyan iskolák, ahol erre is van idő!

Ha ennyi a pozitívum, miért ilyen kevés a program?

A bevezetőben említett kutatási eredmények szerint az időjárás és az iskolák környezetében található természetes területek hiánya alapvetően tudja gátolni a program megvalósítását. A zöld környezetek megőrzésének tehát pedagógiai szempontból is van jelentősége. Emellett egyes diákok az önkontroll hiánya miatt veszélyeztethetik magukat („Másszunk fel a fa tetejére!”), másokat („Rendezzünk kőcsatát!”) és a környezetüket is („Törjünk magunknak ágakat!”). Egyre gyakrabban megfigyelhető jelenség az is, hogy a tanulók nem tudnak mit kezdeni a természetben töltött szabadidővel („Mikor megyünk haza? Unatkozom!”), vagy erős félelemérzet jelentkezik bennük a természettel kapcsolatban. Ez utóbbi hátterében sokszor feldolgozatlan traumákat (pl. fáról leesést, rovarcsípést) vagy szülői túlféltést sejthetünk. Fontos gátló tényező a pedagógusok és a diákok időhiánya is, hiszen a tananyaggal haladni kell, egy tanóra megtartására 45 perc áll rendelkezésre, a délutánt pedig jellemzően a házi feladatok, a különórák, az edzések töltik ki.

A Nemzeti Alaptanterv sem tartalmazza ezt a programot, szemben más, a tanárok egy része által elhagyhatónak gondolt tananyagrésszel. Emellett sok pedagógus fél ilyen jellegű programokat szervezni (pl. balesetveszély vagy más órákkal való ütközés miatt), vagy úgy gondolja, hogy túl sok adminisztrációval jár. Egyes tanárok esetében megfigyelhető az is, hogy kevésé nyitottak az új pedagógiai módszerekre. A kutatás alapján fontos megemlíteni a program szervezésének olyan pénzügyi hátráltató tényezőit is, mint a pedagógusok bérezése, az iskolák önálló gazdálkodási lehetőségeinek beszűkülése és a támogatások hiánya. Végezetül előfordul az is, hogy a szülők úgy döntenek pénzügyi körülményeik vagy a balesetektől való félelmeik miatt, hogy gyermekük ne vegyen részt ilyen programokon.  

Összességében elmondható, hogy a hátráltató tényezőkön a döntéshozók, a pedagógusok és a szülők együttesen tudnak változtatni. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy hatékony párbeszéd alakuljon ki közöttük.