Az édesvízi állatok negyedét fenyegeti a kihalás
Az édesvízi állatok negyedét fenyegeti a kihalás

A világ összes ismert fajának 10 százaléka édesvízben él, és életükkel, jelenlétükkel emberek milliárdjai számára teremtik meg azt, hogy a víz iható legyen. Szerepük van az emberek megélhetésében, az árvizek szabályozásában, a klímaváltozás hatásainak mérséklésében – mégse figyelünk rájuk eléggé.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) tartja nyilván azt, hogy az egyes élőlények gyakoriság alapján mennyire veszélyeztetettek, és e fajok számára hozták létre 60 évvel ezelőtt a Vörös Listát. A Nature folyóiratban közzé tett, több mint 20 évet felölelő kutatás eredménye azt tárta fel, hogy a listán szereplő édesvízi állatfajok mintegy negyedét fenyegeti a kihalás.

A legtöbb veszélyeztetett faj az afrikai Viktória-tóban, a dél-amerikai Titicaca-tóban, a Srí Lanka-i nedves övezetben, valamint az indiai Nyugati-Ghátok területén él. E helyek a legnagyobb édesvízi biodiverzitással büszkélkedhetnek, számtalan olyan fajjal, amely csak egy-egy helyszínen fordul elő.

Meglepő eredmény volt, hogy a felszín alatti vizekben jóval több fajt veszélyeztet kihalás, mint gondolták. De a tavak, források, hévizek is súlyos helyzetben vannak, például a Fülöp-szigeteken a Lanao-tóban 2020-ban 15 halfajt kihalttá kellett nyilvánítani.

A legfőbb veszélyforrást a vizek szennyezése jelenti, ez különösen a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területéről érkezik. Szintén súlyos veszélyt hordoz a természetes élőhelyek mezőgazdasági területté alakítása, vagy a folyókon épülő erőművek, gátak, a sóder- és homokbányászat – olvasható a National Geographic oldalán.

Kiderült az is, hogy nincs különbség a veszélyeztetett vízi fajok számában a jó állapotú természetes vizek, és a nagy stressznek kitett, eutrofizált vizek közt. Ez azt jelenti, hogy hibás gondolat csak az előbbieket óvni, sokkal fontosabb, hogy az édesvízi fajok minden egyes terület esetében bekerüljenek a természetvédelmi adatbázisokba, és figyelembe vegyék őket a stratégiák kidolgozása során.

A legnagyobb veszélyben a rákfélék vannak, 30 százalékukra leselkedik a kihalás, őket az édesvízi halak követik 26 százalékkal, majd a szitakötők a harmadik legveszélyeztetettebb csoport, itt a fajok 16 százalékát veszélyezteti a kihalás.

Forrás: National Geographic

Kép: Canva

    search icon