Egy kirándulás a csendes-óceán távoli északi körzetébe megmutatja a rideg valóságot a bolygó műanyaghulladék-válságának mértékéről. „Öt napja 10 csomóval vitorlázol, egyedül vagy. Nem látsz más hajót. És akkor egyre csak fogkefék és öngyújtók lebegnek körülötted” – mondja Laurent Lebreton, az Ocean Cleanup, a tengeri műanyagok összegyűjtésére szolgáló technológiát fejlesztő holland non-profit szervezet kutatási vezetője. – Ez egész egyszerűen szürreális.
A legszembetűnőbbek azonban a sok-sok méternyi háló, kötél és zsinór, a világító narancssárga bóják, a rákfogó edények és a halcsapdák: a globális halászati ipar maradványai, amelyek az úgynevezett „nagy csendes-óceáni szemétfoltban” sodródnak.
Az Ocean Cleanup lebegő rendszere által gyűjtött mintákból – amely ebből az örvénylő gyűrűből gereblyézi be a műanyagot – Lebreton új kutatása olyan nyomokat talált a műanyagdarabokon, amelyek arra utalnak, hogy a hulladék nagy része öt iparosodott halásznemzetre vezethető vissza: USA, Japán, Dél-Korea, Kína és Tajvan. Lebreton szerint a tengeri műanyagok általában a gyorsan fejlődő délkelet-ázsiai és más országokból származó szárazföldi szennyezésekre utalnak, ám friss felfedezései rávilágítanak arra is, hogy az iparosodott nemzetek is hozzájárulnak ehhez a problémához.
A hivatalosan elhagyott, elveszett vagy eldobott halászfelszerelésként (ALDFG) – nem hivatalosan „szellemfelszerelésként” – ismert tengeri hulladék halászhálókat, köteleket, zsinórt, csapdákat és egyéb horgászfelszereléseket tartalmaz, amelyek többnyire tartós műanyagból készülnek. A lebegő műanyag halászfelszerelések nagyobb valószínűséggel koncentrálódnak olyan helyeken, mint például a Csendes-óceán északi része, de az egész óceánon szétszóródhatnak. A mennyiségét nehéz pontosan megmérni, de becslések szerint évente 500 000 és 1 millió tonna közötti felszerelés esik a tengerbe. Ez körülbelül 3 000 négyzetkilométernyi kopoltyúhálót, 740 000 km hosszú horogsoros főzsinórt és 25 méteres csapdákat jelent. Az ez alapján számolt kóbor halászhálók mennyisége elegendő lenne ahhoz, hogy 65 év múlva szőnyeggel borítsa be a bolygó felszínét – állapították meg a kutatók.
A szellemfelszerelés a tengeri műanyag mintegy 20%-át teszi ki, de a víz alatti hatásai sokkal rosszabbak. „Továbbra is úgy működik, hogy fogságba ejti a tengeri vadvilágot” – mondja Christina Dixon, az Environmental Investigation Agency óceáni kampányának vezetője. – Ez egy láthatatlan gyilkos.
A Természetvédelmi Világalap megállapította, hogy a szellemfelszerelések általi összegabalyodás vagy beszorulás a tengeri állatok 66%-át érinti, beleértve az összes tengeri teknősfajt és a tengeri madarak 50%-át. A csapdába esett állatok vagy fulladás és éhezés következtében pusztulnak el, vagy pedig azért, mert képtelenek megfelelően szaporodni és vándorolni. Mindeközben a szellemfelszerelések megtisztítása dollármilliókba kerül, különösen a kis szigetországok számára, amelyek a zátonyokat és strandokat elborító, sodródó felszerelések útjába esnek, mondja Dixon.
„Sajnos bárhol is folyik a halászat, a felszerelések elvesznek” – mondja Ingrid Giskes, a Global Ghost Gear Initiative program igazgatója. A programot az Ocean Conservancy vezeti, amely halászokat, természetvédelmi szervezeteket, iparági szereplőket és kormányokat egyesít. Bármi is legyen a forgatókönyv, „a veszteség nagy része nem azért van, mert a halászok a felszerelést a vízbe dobják. Ez nem szándékos” – mondja Giskes. A berendezések cseréje pedig gyakran igen költséges.
Számos oka van annak, hogy a halászfelszerelés tengeri hulladékként végződik – a viharos időjárástól a rossz tárolásig és a felszerelések tengerfenéken való elakadásáig. Kelsey Richardson, a tanulmány vezető szerzője szerint a nehéz gazdasági feltételekkel küzdő halászok nagyobb kockázatot vállalhatnak a halfogásért, növelve a felszerelések megrongálódásának vagy elvesztésének valószínűségét. Az illegális halászat körüli különösen kockázatos körülmények azt jelentik, hogy ez az árnyékjelenség valószínűleg még inkább hozzájárul a pazarláshoz.
A tudásbeli hiányosságok pótlása érdekében a Global Ghost Gear Initiative összegyűjti a kormány tagjaitól és halászfelmérésektől származó adatokat, hogy létrehozza a Giskes által elvárt legnagyobb globális adatkészletet a szellemfelszerelésekről. A következő öt-tíz évben azt remélik, hogy átfogó képet kapnak a problémáról.
Rövid távon már történtek újítások a szellemfelszerelések leküzdésére. A tervezők biológiailag lebomló halászfelszereléseket és műholdas nyomon követhető bójákat fejlesztettek ki, amelyek lehetővé teszik a halászok számára az elveszett csapdák nyomon követését és visszaszerzését. A felszerelések újrahasznosítása ma már számos kikötőben elterjedt, és ezek közül néhányan a régi vagy sérült felszerelések visszavásárlási rendszerét is magukban foglalják.
Kanada kötelezővé tette a felszerelés elvesztésének bejelentését, valamint bizonyos felszerelések megjelölését, ami lehetővé teszi az elveszett felszerelések visszakövetését az egyes hajókra és nemzetekre. Az iparági oldalon is előrelépés történt: a Thai Union, a világ egyik legnagyobb tengeri ételeit forgalmazó cége megköveteli a tonhal beszállítóitól, hogy jelöljék meg a halászattal összefüggő berendezéseinek biológiailag nem lebomló részeit – mondta Adam Brennan, a vállalat fenntarthatósági csoportigazgatója.
Az óceánban található műanyagokkal szembeni harc
A legtöbb megoldás csak akkor lesz igazán hatékony, ha mindenki csinálja
– mondja Dixon.
Van kiút a szellemfelszerelések kusza zűrzavarából, ha a kormányok hajlandóak összefogni – mondja Giskes – Úgy tűnik, ez megoldható probléma.
(Forrás: TheGuardian)
