Az Európai Unió számos területen hátrányba került a tisztaenergia-technológiák gyártása területén Kínával és az Egyesült Államokkal szemben, de megvan a lehetősége a fordulatra – áll az EU versenyképességéről szóló, minap kiadott Mario Draghi-féle jelentésben.

Bár Európa világelső a tiszta technológiák innovációját tekintve – a világ tiszta és fenntartható technológiáinak több mint egy ötödét az Európai Unióban fejlesztették ki –, ezt az előnyét alig tudja gazdasági növekedésre váltani az innovációs ökoszisztémája gyengeségei miatt – szögezi le az Európai Központi Bank egykori elnöke, korábbi olasz miniszterelnök, közgazdász, menedzser, bankár és politikus által az Európai Bizottság felkérésére készített, több mint 300 oldalas jelentés vonatkozó része.

Az Európai Unió innovációs tevékenysége ezen a területen továbbra is erőteljes, de 2020 óta lassulás érzékelhető az új alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák szabadalmaztatásában, miközben a világ többi része, különösen Kína irányából fokozódó kihívás tapasztalható. A tiszta technológiai szektor nagyjából ugyanazoktól az innovációs, kereskedelmi forgalomba hozatali és növekedési akadályoktól szenved Európában, mint amelyek a digitális szektort is sújtják: ezek elsősorban az egységes, következetes szabályozás elégtelensége és a finanszírozás hiánya.

Kapcsolódó bejegyzések

Ha az EU nem figyel, újabb fontos iparágban győzheti le Kína

A hidrogén lényeges szerepet kap a jövőnkben: mi történik, ha ezt az iparágat is letarolja Kína?

Ez ahhoz vezet, hogy – akárcsak a digitális szektorban – az EU tiszta technológiával foglalkozó vállalatainak kisebb növekedési kapacitása az EU és az Egyesült Államok közötti szakadékhoz vezet a későbbi finanszírozás terén. A fentiek miatt pedig Európa tisztatechnológia-gyártási teljesítménye nem tükrözi a kontinens jelentős innovációs potenciálját és az ilyen technológiák iránti itteni jókora piaci keresletet.

Az EU több tiszta technológiákat gyártó ágazat kiépítésében vezető szerepet játszott, de ezt a helyzeti előnyét nem mindig tudta megőrizni. Bizonyos ágazatokban, mint például a napelemgyártásban az EU már elveszítette gyártási kapacitása jelentős részét, de a kedvező fejlemények ellenére azokon a területeken is növekvő kihívásokkal néz szembe, ahol még szilárd a pozíciója, mint például a szélerőműgyártás terén.

Számos olyan ágazatban pedig, ahol az EU még őrzi technológiai előnyét – például a zöldhidrogén előállításához szükséges elektrolizátorok, valamint a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS) területén –, sok uniós szereplő inkább Kínában kíván nagy mennyiségben gyártani az itteni magasabb építési költségek, engedélyezési csúszások és a kritikus nyersanyagokhoz való korlátozottabb hozzáférés miatt.

Épp a céljainkkal ellenkező irányba haladunk

Összességében tehát, annak ellenére, hogy az EU tiszta technológiai gyártási kapacitása fejlesztésére törekszik, a jelek épp egy ezzel éppen ellentétes irányú folyamatra utalnak, miután sok uniós vállalat jelenti be termelése csökkentését, leállítását vagy gyárai áthelyezését.

Kapcsolódó bejegyzések

Úgy fest, korai még temetni az európai szélturbinaipart

Az EU felvenné Kínával a harcot, hogy versenyképes maradhasson. Úgy tűnik, van némi esély arra, hogy a terv sikerüljön.

Az európai tiszta technológiai ipar pozícióját fenyegető veszély főként a többi gazdasági nagyhataloméval (USA, Kína) egyenértékű ipari stratégia hiányának a következménye. Az uniós gyártók elsősorban a kereslet stabilitásának hiányától és a magasabb termelési költségektől szenvednek, amire ráerősít az is, hogy Európa vetélytársai jelentős támogatásokat biztosítanak saját iparuknak, és kereskedelmi akadályokat állítanak fel védelmük érdekében, ezzel egyenlőtlen versenyfeltételeket létrehozva.

Az Európai Bizottság becslése szerint Kína GDP-arányosan hosszú évek óta kétszer annyit fordít tiszta technológiák belföldi gyártásának támogatására, mint az Európai Unió, miközben belső piacát – nem úgy, mint az EU – védte a külföldi napelem-, szélerőmű-gyártóktól, illetve az elektromos autók akkumulátorainak előállítóitól. Az Egyesült Államok inflációcsökkentési törvénye (IRA) a becslések szerint 40–250 milliárd dolláros támogatást nyújt a tiszta technológiák tengerentúli gyártásához, és az előrejelzések szerint ez segíthet Amerikának áthidalni a Kínához képest mutatkozó szakadékot. Ez költséghátrányba hozza az EU-t; például a napelemek gyártási költségei Kínában 35–65%-kal, az akkumulátorcellákéi pedig 20–35%-kal alacsonyabbak, mint Európában.

Az EU 2023-ban bejelentett, nettó nulla kibocsátási célt szolgáló iparról szóló jogszabálya (Net-Zero Industry Act – NZIA) ugyan átfogó válasz kívánt lenni a kihívásokra, az EU kapcsolódó pénzügyi támogatása továbbra is töredezett maradt, és különböző programokhoz kapcsolódik. Így bonyolultabb és nagyobb átfutási idő jellemzi, ráadásul a működési költségekre általában nem terjed ki azon területeken sem, ahol a legnagyobb a költséghátrány. Így összességében a tiszta technológiák gyártásának uniós szintű finanszírozása ötször-tízszer kevésbé bőkezű, mint az amerikai IRA esetében.

Élenjáró klímapolitika megfelelő iparpolitika nélkül

Végül az EU szakpolitikai keretének további nagy hiányossága, hogy míg az NZIA meghatároz uniós szintű gyártási célokat, azokat nem támasztja alá az itt gyártott termékek felhasználására vonatkozó minimális kvótákkal, szemben Európa vetélytársaival. Ez lényegében azt jelenti, hogy az EU keresletének potenciális ösztönző ereje jelenleg semmilyen módon nincs becsatornázva a tiszta technológiák gyártása felé.

Az EU kilátásainak javulása az akkumulátorgyártás területén jelzi, hogy a fókuszált politikai erőfeszítés sikeres lehet, de arra is rámutat, hogy a tökéletlen szabályozás miatt az intézkedések és az állami támogatások legnagyobb haszonélvezői az EU-n kívüli székhellyel rendelkező vállalatok lehetnek. Noha a gyártókapacitás nagyságát tekintve az EU a maga 65 gigawattórás (GWh) értékével csak a harmadik volt 2023-ban Kína (670 GWh) és az Egyesült Államok (80 GWh) mögött, az előbbinél jóval alacsonyabb növekedési rátával (+20% vs +50% év/év), az előrejelzések szerint 2030-ra az EU önellátóvá válhat akkumulátorból.

A kapacitásnövekedés fokozza Európa stratégiai ellenálló képességét, és az ellátási láncok lerövidítése révén a szomszédos ágazatok, például az autóipar javára válik. Sok projekt azonban még mindig csak a bejelentési szakasznál tart, és a beruházások tényleges megvalósulása nagyban múlik a támogató politikákon is, az engedélyezéstől a finanszírozásig. Ráadásul a bejelentett beruházások nagyjából fele EU-n kívüli cégektől származik, és a legtöbb esetben a projektek nem vegyesvállalatok révén valósulnak meg. Így előfordulhat, hogy az EU elszalasztja azt a lehetőséget, hogy a külföldi közvetlentőke-befektetésekre való nyitottságot összekapcsolja az európai gyártók know-how-jának fejlesztésével.

Az EU tiszta technológiai iparát érő kihívások szorosan összefüggenek az üvegházhatású gázok kibocsátásával, illetve az ezt célzó szabályozásokkal. Az autóipar kulcsfontosságú példa az uniós tervezés féloldalasságára és hiányosságaira, vagyis arra, hogy a világszinten élenjáró klímapolitikát az EU gyakorlatilag szorosan kapcsolódó iparpolitika nélkül alkalmazza. A kipufogógáz-kibocsátás 2035-re kitűzött nullára csökkentésének célja a belső égésű motorral rendelkező új autók piacának megszűnéséhez és a villanyautók gyors térnyeréséhez vezet, az EU azonban nem tette oda mögé az ellátási lánc átalakítására irányuló összehangolt erőfeszítéseket.

Az Európai Bizottság csak 2017-ben alapította meg az Európai Akkumulátorszövetséget azzal a céllal, hogy helyi akkumulátor-értékláncot építsen ki, miközben Európa messze le van maradva a töltő-infrastruktúra kiépítésében. Kína viszont 2012 óta az elektromos járművek teljes ellátási láncára összpontosít, ezért mára egy generációval előrébb jár az elektromos járművek technológiájában gyakorlatilag minden területen, miközben alacsonyabb költségen termel. Ezért az európai vállalatok piaci részesedése csökken, és ez a tendencia felgyorsulhat a kínai szállítások szűk keresztmetszeteinek leküzdésével.

Mi lehet a megoldás?

Mindezek miatt a jelentés a kibocsátáscsökkentés és az ipari versenyképesség javításának közös tervben való együttes kezelését javasolja az EU-nak. Eszerint az egyik első számú, kulcsfontosságú cél a végfelhasználók energiaköltségeinek mérséklése a kibocsátáscsökkentés előnyeinek átadása révén. Ez jelentős részben a jókora áremelkedésekre és áringadozásokra képes – energiafüggetlenségi szempontból is aggályos – földgázpiacoktól való eltávolodást, valamint egyebek mellett új beszerzési stratégiák kialakítását teszi szükségessé, de együtt kell járnia a földgáz árának a tiszta energiától való nagyobb fokú elválasztásával is.

Kulcsfontosságú cél továbbá a dekarbonizáció költséghatékony felgyorsítása, amelynek technológiasemleges megközelítéssel, az összes rendelkezésre álló megoldást kihasználva kell megtörténnie. Ennek a megközelítésnek magában kell foglalnia a megújuló energiákat, a nukleáris energiát, a hidrogént, a bioenergiát, valamint a szén-dioxid-leválasztást, -hasznosítást és -tárolást, továbbá valamennyi kapcsolódó technológiát, és ezt az állami, illetve privát finanszírozás tömeges mozgósításának is támogatnia kell. Ehhez szükséges a telepítések engedélyeztetésének felgyorsítása, valamint a hálózatok, mindenekelőtt a villamosenergia-hálózat fejlesztésére irányuló közös erőfeszítés fokozása is.

Ahhoz, hogy az EU felvehesse a kesztyűt Kínával és Amerikával szemben, elengedhetetlen, hogy egységesebben, összehangoltabban mozogjon az eddiginél. Ennek értelmében az EU-nak fejlesztenie kell a valódi energiaunióhoz szükséges kormányzást azért, hogy a határokon átnyúló jelentőségű döntéseket és piaci funkciókat nagyrészt központilag hozzák meg.

Amíg a nehezen dekarbonizálható iparágak profitálnak az alacsonyabb energiaárakból, az EU-nak pragmatikus megközelítést kell alkalmaznia a kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatban. Ez például azt is magában foglalhatja, hogy elhalasztják az energiaintenzív iparágak számára éppen a globális versenyre tekintettel még mindig nagyrészt ingyen kiosztott uniós szén-dioxid-kibocsátási kvóták kivezetését.

A dekarbonizációs törekvés biztosította hajtóerő kiaknázása érdekében Európának a tiszta technológiák gyártásának támogatását is újra kell gondolnia olyan technológiákra összpontosítva, amelyek területén vagy vezető szerepet tölt be, vagy stratégiailag indokolt a hazai kapacitás fejlesztése.

A kereskedelmi politika szerepe alapvető fontosságú lesz abban, hogy a szén-dioxid-mentesítés és a versenyképesség javítását célzó erőfeszítések kombinálhatók legyenek az ellátási láncok és az új piacok biztosításában, továbbá az államilag támogatott verseny ellensúlyozásában.

A kibocsátáscsökkentési stratégia részeként az EU-nak célzott cselekvési tervet kellene kidolgoznia autóipara számára is. Az ágazatra vonatkozó fő célnak annak kell lennie, hogy rövid távon megakadályozzák a gyártás EU-ból való nagymértékű áttelepítését, illetve elkerüljék, hogy az államilag támogatott külföldi szereplők gyorsan átvegyék az uniós üzemeket és vállalatokat, miközben a kibocsátás csökkentését is folytatni kell.

Hosszú távon pedig a stratégiának az autóipari értékláncok horizontális (villamosítás, digitalizáció, körforgásos gazdaság) és vertikális (kritikus nyersanyagok, akkumulátorok, szállítási és töltési infrastruktúra) közelítését is jelentősen elő kell mozdítania – áll az EU energiaipari szövetségei által összességében kedvezően fogadott jelentésben, amely szerint egyébként a kínai elektromos autókra az Európai Bizottság által kivetett vámok elősegítik az egyenlő versenyfeltételeket, igazodva a termelékenység kínai növekedéséhez.

Kiemelt kép: pexels