Fogamzásgátlóval gyérítik a városi galambállományt Belgiumban
Fogamzásgátlóval gyérítik a városi galambállományt Belgiumban

Az európai óvárosok többségében komoly műemlékvédelmi problémát jelent az elszaporodott galambállomány, ezért modellértékű a belgiumi projekt.

Fogamzásgátlóval igyekeznek gyéríteni a városi galambállományt Belgiumban. A Brüsszel melletti Ixelles-ben az tápláléknak szánt magvakat fogamzásgátló anyaggal vonják be, majd az így készült eleséget automata adagolók segítségével adják a városi galamboknak, ám csak a domináns hímek fogyasztanak belőle.

Yves Rouyet, Ixelles polgármestere elmondta, hogy túl sok a galamb a városukban. A madarak ürüléke pedig károsítja a lakó- és középületeket, a szobrokat és minden kültéri létesítményt.

Stéphanie De Jonghe, egy állatvédő aktivista elmagyarázta, hogy a városi galambok az ember által keletkeztek, amikor a vadon élő galambokat kiemelte a természetes élőhelyeikről, hogy galambversenyekhez, hústenyésztésre és díszmadárként hasznosítsa az állatokat. Ennek végeztével a madarak pedig egyszerűen a városokban maradtak.

Az európai óvárosok többségében komoly műemlékvédelmi problémát jelent az elszaporodott galambállomány, ezért modellértékű a belgiumi projekt.

(forrás: euronews.com)
Kiemelt kép: Canva

search icon