Fosszíliák segítettek az ausztrál madárfaj kihalásának kutatásában
Fosszíliák segítettek az ausztrál madárfaj kihalásának kutatásában

A Flinders Egyetem kutatói rájöhettek, hogy mi vezetett végül Ausztrália utolsó nagytestű madarának, a Genyornis newtoni-nak a kihalásához. A 230 kg-os madár öt-hatszor annyit nyomott, mint egy emu, és körülbelül két méter magas volt.

A nyomot egy ritka fosszília felfedezése adta meg. A kutatók súlyos csontfertőzéseket fedeztek fel több maradványban, amelyek az Adelaide-től 600 km-re északkeletre fekvő Callabonna-tó fosszilis rezervátum 160 négyzetkilométeres medrében fekszenek. Úgy tűnik, hogy néhányuknak fájdalmas betegségük volt, ami Phoebe McInerney vezető kutató szerint akadályozhatta a mozgásukat és a táplálékszerzést.

A fertőzésre utaló jeleket mutató fosszíliák négy egyed mellkasához, lábához és lábfejéhez kapcsolódnak” – magyarázta. “Egyre inkább legyengülhettek, fájdalmaktól szenvedhettek, ami pedig megnehezítette számukra a víz- és élelemkeresést. Ritkaságszámba megy, hogy a fosszíliákban nemhogy egy, de több, jól megőrződött kövületet találjunk fertőzésre utaló jelekkel. Így most már sokkal jobb képünk van e madarak életének kihívásairól“.

A tanulmány társszerzője, Lee Arnold egyetemi docens meghatározta a sós tavi üledékek korát, amelyekben a genyornis-t megtalálták, és összekapcsolta őket a körülbelül 48 000 évvel ezelőtt kezdődő súlyos aszályos időszakkal. Abban az időben a madarak és más megafaunák, köztük a wombatok és kenguruk ősi rokonai, komoly környezeti kihívásokkal néztek szembe. Ahogy a kontinens kiszáradt, a nagy belvízi tavak és erdők kezdtek eltűnni, Ausztrália középső része pedig sík sivataggá változott. A körülmények romlásával az élelemforrások csökkentek, ami jelentős gondot jelentett az állatoknak.

Most úgy tűnik, hogy a súlyos aszályos időszakok hatásai közé tartozott a csontfertőzés magas aránya, mivel a legyengült egyedek nagyobb valószínűséggel süllyedtek a mély iszapba és pusztultak el. Mivel nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a Genyornis newtoni túlélte volna ezt az időszakot, valószínű, hogy az elhúzódó szárazság és a magas betegségarányok hozzájárultak a végső kihalásához.

Forrás (theguardian)

search icon