Kétrészes cikkünk első része ide kattintva olvasható.

Kívánatos határátlépések

Egyáltalán nem akarom azt sugallni, hogy a határátlépések alapból kerülendők lennének. Valójában nem is igazán lehetséges és érdemes élesen meghúzni az egyes szakterületek határát. És ami még fontosabb: sok problémánk eleve azt követeli meg, hogy szakterületeken átívelő módon foglalkozzunk velük. Ennek egyik módja az, ha több szakterület képviselői alkotnak csapatot, és együtt dolgoznak. Azonban az egyes szakértők szintjén is nagy szükség lenne arra, hogy madártávlati képük legyen a szorosan összekapcsolódó problémákról, területekről. Vannak is ilyen jellegű tudományterületek: a humánökológia vagy fenntarthatóságtudomány például rendkívül széles körből gyűjti össze a releváns ismereteket.

A pszichológiától az ökológiáig, a fizikától a közgazdaságtanig és a filozófiától a kulturális antropológiáig számtalan tudományterület szolgál kulcsfontosságú belátásokkal. Ezeket azonban nem elég egymás mellé sorakoztatni: rendszerbe is kell foglalni őket, összefüggéseket kell keresni közöttük. A tudományokban napjainkban gyakori túlspecializáltság, azaz a szűk területeken minél nagyobb tudás megszerzésére irányuló törekvés problémás az ökológiai fenntarthatóság szempontjából. Határátlépésekre, különösen a természet- és a társadalomtudományok határainak elmosására igenis szükség van. Ahogy arra is, hogy végre komoly hangsúlyt kapjanak a természettudományokon kívüli tudományok, és közülük ne pusztán az erősen matematizált közgazdaságtan érvei nyomjanak sokat a latba.

Kapcsolódó bejegyzések

Ökokatasztrófa: a nagyobb kérdés az, hogy milyen legyen a jövő, nem az, hogy milyen lesz

A jövő – bárki bármit mond – bizonytalan. Ugyanakkor biztosan alakítható, és ezt sokkal komolyabban kellene vennünk.

Határátlépések másképp

Először is: nem a kompetenciahatárok átlépésére, hanem inkább a szakterületek kitágítására lenne szükség. Azaz érdemes lenne több kérdéskörbe betekintést nyerni. Így – bár kevésbé részletes, de – sokkal átfogóbb és helytállóbb képet lehet alkotni a nagy, bonyolult problémarendszerekről. Természetesen nagy szükség van a részletekre fókuszáló, erősen specializált kutatásokra is, ma azonban nem ezekből van hiány.

Másodszor: lehet nyíltan vitát indítani, kérdéseket tematizálni anélkül, hogy az egyetlen helyes álláspont birtokosaként tűnnénk fel a magánvéleményünkre alapozva. A releváns ismeretek birtokában vagy különleges éleslátással kívülről is érdemes lehet kritizálni tudományterületeket. Nem mindig azoknak van igazuk, akik régóta foglalkoznak valamivel. Lehet, hogy új nézőpontra van szükség. Rendkívül érdekesek lehetnek a szakterületeken átívelő, azokat összekötő, hasonló mintázatokra, jelenségekre figyelmet irányító megközelítések. Egy konkrét példa erre a fertőző betegségek terjedésének és az inváziós fajok kérdésének összekapcsolása.

Kapcsolódó bejegyzések

Hogyan veszítjük el tájaink egyediségét?

Az ember tevékenységei nyomán idegenhonos fajok vándorolnak, az élővilág egyszerűsödik.

Harmadszor: érdemes együttműködni, együtt gondolkozni olyanokkal, akik más szakterületen mozognak otthonosan. Egyrészt így bővülhet a szóban forgó személyek tudása, másrészt gyorsabban nyerhetnek bepillantást olyan kérdésekbe, amelyekben ők maguk nem szakavatottak.

Egy izgalmas alternatíva

A különféle tudományterületek egybegyúrásának egyik izgalmas példája az ökológiai közgazdaságtan. Ennek művelői – szemben a főáramú (neoklasszikus) közgazdaságtannal – rendkívül szerteágazó megközelítésekre építenek. Többek között a pszichológiára, a politikatudományra, a filozófiára, az ökológiára. De nem pusztán építenek ezekre, hanem új keretbe helyezik általuk a gazdaság (és a gazdasági növekedés) kérdését. Annak, aki kíváncsi arra, hogy mit tud adni egy ilyen nézőpont, ajánljuk a Zöld Egyenlőség podcast-sorozatot és ezt a magyar nyelvű tanulmányt.

Értékviták mindenütt – a COVID-19 esete

Nem volt még túl rég, amikor forrtak az indulatok a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések – a lezárások és az oltások – kapcsán. Kár lenne leegyszerűsítően a tudatlanság számlájára írni a felháborodást. Kétségtelen, hogy számos esetben kiderült, hogy alapvető tudományos ismeretek hiányoztak az emberek egy részénél (például léteznek-e a vírusok, működnek-e a védőoltások általában). Azonban az éles viták egyik háttéroka máshol keresendő. Egyszerűen nem mindenki ugyanazt gondolja a legfontosabbnak vagy egyáltalán fontosnak. Míg egyesek számára a gazdaság féktelen pörgése, másoknak az idősek védelme fontosabb. Vannak, akik az egyéni szabadságot helyezik mindenek fölé, míg másoknak a társadalmi igazságosság vagy épp a közösségek boldogulása számít inkább. Vannak, akiknek a nagyfokú mobilitás, a nemzetközi utazások akadálytalan megvalósítása a fő vágya.

Sokan sokfélét gondolunk arról, hogy mik az elfogadható kockázatok és az elfogadhatatlan károk, és eltérően viszonyulunk a bizonytalansághoz.

Hogy ezzel mit lehet kezdeni? Azt biztosan nem, hogy pusztán az egyéni preferenciákra bízzuk a döntést, mivel az egyéni választásaink nem függetlenek egymástól (erről majd egy későbbi cikkünkben lesz szó). Bizonyos intézkedések akkor tudnak igazán védeni, ha tényleg szinte mindenki eleget tesz nekik. Vitázni azonban lehet és kell ezekről a kérdésekről. Van viszont még valami, amit nem kellene csinálni velük: ez pedig a szakértőkre hárítás. Politikai vezetőként kényelmes a szakértőkre hivatkozva megspórolni az érdemi társadalmi vitát, ami, valljuk be, nem egyszerű műfaj. Attól viszont, hogy valami nem könnyű, még érdemes lehet legalább megpróbálni.

És a teljesség kedvéért említsük meg: még ha az értékek terén meg is van az egyetértés, igen nagy (bár elsősorban szakmai) viták tárgya lehet, hogy mely intézkedés tölti majd be a hozzá fűzött reményeket.

Dióhéjban

Az ökológiai válság és más összetett problémák alaposabb megértéséhez sok területre kiterjedő tudásra van szükség. A válságot – amely alapvetően társadalmunk válságának tünete – részben épp olyan meggyőződéssé szilárdult elképzelések okozzák, mint az emberekről, a jó életről és a természetről alkotott képünk. Elengedhetetlen, hogy kritikusan felülvizsgáljuk ezeket. Ebben pedig nagy segítségünkre lehetnek a társadalomtudományok is. Az ökológiai válság okainak és kezelési lehetőségeinek feltárása lehetetlen egy-egy szűk tudományterület keretein belül. Mindez újra aláhúzza az állítást: egy-egy részterület szakértője nem feltétlenül rendelkezik elég szerteágazó ismeretekkel ahhoz, hogy érvényes állításokat tegyen a válság egészére vonatkozóan. Az értékviták pedig elkerülhetetlenek.

Ne vegyük tehát készpénznek, amit egy szakértő állít! Legyünk kritikusak, és jusson eszünkbe a kérdés, hogy az, amiről beszél, tényleg az-e, amihez valójában ért.

Néhány ajánlott irodalom:

Abson, D. J., Fischer, J., Leventon, J., Newig, J., Schomerus, T., Vilsmaier, U., … & Lang, D. J. (2017). Leverage points for sustainability transformation. Ambio, 46, 30–39.

Fischer, J., Manning, A. D., Steffen, W., Rose, D. B., Daniell, K., Felton, A., … & Wade, A. (2007). Mind the sustainability gap. Trends in ecology & evolution, 22(12), 621–624.

Ravetz, J. (2006). The no-nonsense guide to science. New Internationalist.

Shrivastava, P., Smith, M. S., O’Brien, K., & Zsolnai, L. (2020). Transforming sustainability science to generate positive social and environmental change globally. One Earth, 2(4), 329–340.

Takács-Sánta András (2006): Sokasodó specialisták, eltűnő generalisták. Természet Világa. 137, 4, 172–175.