Nemsokára elkezdenek felülni a fecskék a villanydrótokra, megindulnak a gólyáink és sok más madarunk, hogy télre szállást keressenek. Ez az út azonban egyáltalán nem veszélytelen.
Ahogy egyre hidegebbre fordulnak a napok, és csökken az átlaghőmérséklet, hazánk a vándormadarak egyik fő állomásává válik. Egyrészt az északról érkezők is itt pihennek meg – mint például a darvak –, másrészt számos itt fészkelő madarunk indul el délre. Van, aki csak a Balkánig, de mások egészen a szubszaharai vidékekig mennek, hogy aztán tavasszal újult erővel vágjanak neki az utódnevelés rögös hónapjainak.
Ekkor több ezer kilométert tesznek meg, ami amellett, hogy iszonyatosan fárasztó, különféle veszélyekkel tarkított. Tőlünk délebbre nem tartják közel sem akkora tiszteletben a vonulást, mint mi, ezért mindenre lőnek, ami él és mozog. Ha emlékszünk, egy híres gólyánk is sajnos orrvadászat áldozata lett még Afrikában. De ami még ennél is komolyabb hátráltató tényező, az a nagyvárosok fényáradata. A vonuló madarak nagy része a csillagok alapján tájékozódik, találja meg, merre is kell mennie. A nagy üvegpaloták és a sok ezer világítóponttal tarkított város viszont teljesen megkavarja a tájékozódásukat.
És sok esetben a sokméteres épületek ablakainak csattanva lelik halálukat. Amikor úgy terveznek meg egy várost, hogy a teremtett világot teljesen figyelmen kívül hagyják, és azt csak legyőzni akarják, akkor ez általában tragédiában végződik. Nemcsak esztétikaiban, de környezetiben is, mint ahogy ezt a vonuló madarak esete is jól mutatja.