Van két esemény, amely a változásra vágyókat szólítja meg: a Gyüttment Fesztivál és Európa legnagyobb ökofalu-találkozója is útmutatót adhat, ha egyre inkább taszít a városi lét, vagy vonz egy fenntarthatóbb jövő.
Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani. Azonban hamar ráébrednek: egyedül mindez szinte lehetetlen. Az igazi megoldás a közösség, olyan emberek összefogása, akik együtt gondolkodnak, együtt dolgoznak, és közösen építenek fel egy élhető alternatívát. Idén nyáron két különleges esemény is útmutatást ad azoknak, akik változtatni szeretnének.
Először érkezik Magyarországra Európa legnagyobb ökofalu-találkozója a GEN (Global Ecovillage Network) szervezésében. A nemzetközi hálózat most ünnepli 30. születésnapját.
Csend, természet, ökológiai szemléletmód: kevesen tudják valóban átérezni, de akik mégis, azok csodát találnak a gyűrűfűi ökofaluban.
GEN – European Ecovillage Gathering
Augusztus 12. és 17. között a Balaton partjától 12 kilométerre, a lankákkal körülvett Csalogányok völgyében, azaz Lengyeltótiban a Manas Garden ad otthont a nemzetközi tapasztalatcserének.
Több száz résztvevő érkezik majd Nyugat-Európából, Ázsiából, Amerikából és Dél-Amerikából is, akik már működő ökofalvak képviseletében hozzák el a fenntartható közösségi életmód kulisszatitkait, évtizedes tapasztalataikat – fogalmazott Forrai Mária főszervező. A találkozó egyfajta szabadegyetemként működik majd, ahol a résztvevők megtanulhatják, hogyan lehet hosszú távon is működő ökofalvakat létrehozni és fenntartani.
A Gathering programjai között szerepelnek az ökológiai életmódváltással kapcsolatos workshopok, közösségindítási és közösségfenntartási képzések, természetközeli gazdálkodási technikák, társadalmi, gazdasági és ökológiai tematikus előadások nemzetközi szakértőktől, valamint személyesen lehet találkozni a több évtizedes múlttal rendelkező ökofalvak lakóival is – részletezte a főszervező.
A világ minden tájáról érkeznek ökofalulakók. Kép: canva
Egy közösség elindításához sokaknak megvan a lendülete, a lelkesedése, de a fenntartás egyáltalán nem egyszerű. Kell hozzá rengeteg önismeret és tudás, aminek elsajátításához kiváló alkalom az ökofalu-találkozó. Óriási megtiszteltetés, hogy a nagy múltú szervezet Magyarországot választotta a 30. születésnapján megrendezésre kerülő esemény helyszínének – említette Forrai Mária, majd hozzáfűzte: – Magyarországon valódi ökofalvak nem is igazán léteznek, egyetlen kivétel a Krisna-völgy. Sokkal inkább az a modell tűnik megvalósíthatónak, amikor elnéptelenedő településeknek adnak új életet a beköltözők.
Gyüttment Fesztivál
Három nappal a Gathering után, augusztus 21. és 24. között ugyanazon a helyszínen indul Magyarország legnagyobb életmódváltó találkozója. A Gyüttment nem hagyományos értelemben vett fesztivál, sokkal inkább egy közösségi élmény, a tudásmegosztás, a kapcsolódás, az egymásra találás színtere. Több tucat program zajlik majd párhuzamosan, a Közösségi udvar, az Építők tere, a Gazdálkodók tere, az Éltető-gyógyító tér, a Belső utak tere, a Zengő pagony, valamint a Nemzetközi udvar ad otthont az eseményeknek.
A programok a természetközeli, vidéki, illetve ökologikus élethez szükséges tudás megosztásáról, a tapasztalatcseréről szólnak. A különböző programokat szakterület szerint udvarokba csoportosítjuk, eközben a Kézműves udvarban a termékvásár mellett számos műhelymunkán vehetnek részt a fesztiválozók, belekóstolhatnak a kézműves mesterségekbe, esténként pedig változatos zenei és táncos programokkal, tábortűzzel készülünk, minimális elektronikus hangosítással, akusztikus formában – árulta el Forrai Mária.
A gyerekek is jól érzik majd magukat a Gyüttmenten. Kép: canva
Az ország első fesztiválja hulladék nélkül
Az idén 10. születésnapját ünneplő Gyüttment Találkozó „zéró hulladék” szemlélettel valósul meg. Nem lesznek szemetesek, komposztálni fognak, így arra kérik a résztvevőket, hogy ne hozzanak magukkal csomagolást vagy bármit, amiből később hulladék lesz. Ha mégis akad ilyen, azt a fesztivál után haza kell vinni. Saját tányért, evőeszközt, poharat, vizeskulacsot kérnek a résztvevőktől, illetve azt, hogy a tisztálkodáshoz és a mosáshoz csak természetes alapú, lebomló szereket használjanak. Főznek, az ételek helyi alapanyagokból készülnek, a termékek beszerzésénél is a legfontosabb szempont, hogy ezek a lehető legkevesebb csomagolással legyenek elérhetők.
A főszervező elmondta azt is, hogy a korábbi résztvevők visszajelzései szerint a Gyüttment olyan légkört teremt, amely oldja a mindennapi szorongást, a klímafélelmeket és a jövő miatti bizonytalanságot. Mindkét esemény lehetőséget ad a tanulásra, a tapasztalatcserére és arra, hogy az emberek új társakat találjanak. A cél bemutatni, sőt négy nap alatt kicsit át is élni azt a társadalmi modellt, amelyben az ember harmóniában él a természettel és a választott közösségével.
Gondolatok a Gyüttment Találkozó 10. évfordulója előtt
Az idei találkozó kiemelt témája a „Cselekvő akarat ébresztése”, a legtöbb udvarban számos program keretében foglalkoznak majd ezzel a témával. 2024. augusztus 24-én, az elmúlt évi rendezvény egyik inspiráló beszélgetésén született meg az idei találkozó mottója.
Stumpf-Biró Balázs, Takács-Sánta András és Vágvölgyi Gusztáv-Pabló három teljesen különböző nézőpontból keresték a választ arra, hogyan tovább. Egyetértettek abban, hogy már nem elég gondolkodni a jövőről, tenni kell érte. Nem külön utakon, hanem összekapcsolódva. Nem kizárva egymást, hanem tanulva egymástól.
A Gyüttment Fesztivál 2015-ben született önkéntes, lelkes segítők, szervezők munkájának köszönhetően, az első két rendezvényt a Nógrád vármegyei Csobánkapusztán tartották.