Három izgalmas tavaszi barlangtúra

Három izgalmas tavaszi barlangtúra
Három izgalmas tavaszi barlangtúra

A hetek óta tartó csodálatos idő valószínűleg azokat is kicsalta már a természetbe, akiknek egyébként nem szokásuk túrabakancsot húzni. Szerencsére az országban bőven van lehetőségünk válogatni a szebbnél szebb látnivalókkal tarkított útvonalak között, érdemes is megismerni hazánk minden tájegységét. Most mégis maradunk egy kicsit a főváros közelében, és itt mutatunk három izgalmas barlangot.

Rejtélyes átjáró a hegy gyomrában

Piliscsév felett a Basa-hegy oldalában rejtőzik a Csévi-barlang. A helyszínt Piliscsévről indulva a piros jelzésű, majd Pincefalu szélétől a piros háromszög jelzésű úton közelíthetjük meg egy igen meredek emelkedőn felkapaszkodva. Az út hossza körülbelül 3,5 kilométer, a feljutók jutalma pedig a barlang felett nyíló lélegzetelállító panoráma.

A barlang feletti csodálatos panoráma
Fotó: Czékli László

Itt elsőre úgy tűnhet, hogy véget ért az út, azonban a sziklák tetejéről lefelé ereszkedve eljutunk a barlanghoz. Bár ez a szakasz tényleg rövid, annál izgalmasabb, ugyanis fémkapaszkodókkal felszerelt sziklákon kell lemásznunk. Csak megfelelő cipőben és ruházatban, valamint olyanoknak ajánlott a túra, akik biztosan mozognak ilyen terepen is.

Ha pedig az idejutás nem volt elég izgalmas, egy fejlámpa fényének segítségével rövid ereszkedést követően keresztülmehetünk a barlangon, és eljuthatunk az alsó bejáratához.

Csévi-barlang
Fotó: Börzsey Barbara

A szakadék szélén

A Gerecse-hegység egyik igen izgalmas és rendkívül látványos helyszíne a 393 méter magas Pes-kő-hegy meredek sziklafala, és az ott található barlanghoz vezető út a szélesnek nem mondható sziklaperemen.  

Ez a túra tériszonyosoknak tényleg nem ajánlott, bár azért nem kell túl nagy távolságot megtenni a szakadék szélén. Maga a barlang egyébként alig pár méteres, így aki a hegy gyomrában szeretne kalandozni, az ne ezt a célpontot válassza, viszont a különleges helyszíneket és a panorámát kedvelőknek biztosan tetszeni fog a látnivaló.

A barlanghoz vezető keskeny sziklaperem és a szaharai por miatt éppen nem látható pazar panoráma
Fotó: Börzsey Barbara

Túránk indulhat Vértestolnáról, illetve Tarjánból is. Az odajutást nehezítheti, hogy jelöletlen úton jutunk fel a sziklák tetejére (Tarján felől egy darabig a kék kereszten, majd a kék sávon megyünk, és onnan kanyarodunk jobbra a jelöletlen útra), így érdemes indulás előtt a telefonunkra vagy az óránkra letölteni az útvonalat, majd ennek segítségével navigálni.

Tarján felől körülbelül 5 kilométer távolság, illetve 200 méter szintemelkedés leküzdésével érjük el az úti célunkat, Vértestolnáról indulva nagyjából 3 kilométer távolsággal és csak 150 méter szintemelkedéssel kell számolnunk.

Kilátás a barlangból
Fotó: Börzsey Barbara

Legendák övezte barlang a domboldalban

A Sóskúton található Zelezna Baba-barlang (vagy más néven Babó-lyuk) a „vasorrú bába barlangja”, ugyanis szláv nyelven a Zelezna Baba vasorrú bábát jelent. A barlanghoz számos mítosz fűződik, például az, hogy bejáratától 1,5 kilométerre egy vasajtó mögött embereket végeztek ki, illetve hogy innen egy 15 kilométer hosszú alagúton át (amit még senki sem talált meg) Etyekre is át lehet jutni.

Zelezna Baba-barlang
Fotó: Börzsey Barbara

A legendák szerint a török uralom idején ide menekültek a helyiek az ellenség jöttének hallatán, akiket a pataknál éppen ruhákat mosó asszony árult el. Az ellenséges csapat vezére levágta az asszony kezét, a barlangot pedig forró mésszel befalazták.

A barlang megközelítése egyébként nagyon egyszerű, akár a falu központjától, akár a Malom-híd felől indulunk. Előbbi esetében körülbelül 500 métert, utóbbiéban nagyjából 1 kilométert kell gyalog megtennünk. A Kálvária-dombról egyébként érdemes megcsodálni az elénk táruló panorámát, valamint egy kellemes sétát tehetünk az alatta folyó Benta-patak partján is.

Panoráma a Kálvária-dombról
Fotó: Börzsey Barbara

Hazánk barlangjainak védelme hozzátartozik az élővilág védelméhez, ami a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expón is a kiemelt témák közé tartozott, és amit a Your Planet kiállítás mutatott be részletesen. A 18 szigetből álló tárlat több mint 6500 négyzetméteren kapott helyet, és különleges vizuális megoldásokkal tette kézzelfoghatóvá a fenntarthatósági és környezetvédelmi kihívásokat, melyekkel az élővilággal együtt szembe kell néznünk.

Kiemelt kép: Börzsey Barbara

search icon