A fenntarthatósági témák, a dizájn és a startupok világa iránt érdeklődő középiskolások jelentkezését várják június 26-ig a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a HelloWood Junior ingyenes táborába.
A közlemény szerint a legjobb 60 jelentkező ingyenes részvételt nyer az idei Hello Planet startup dizájntáborba, amelyet Nagykovácsiban rendeznek augusztus 5. és 10. között. Az öt napos tábor során a diákok kipróbálhatják magukat különböző művészeti ágakban, beleértve a grafikát, videót, fotót, forma- és textiltervezést is.
A gyerekek előadásokon is részt vehetnek, munkájukat pedig mentorok segítik majd. Korábbi tapasztalatok alapján egy ilyen tábor megalapozhatja a gyerekek továbbtanulását és később akár egy startup vállalkozás megalapítását.
Pályázni a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány honlapján található jelentkezési lap kitöltésével és a „Mit változtatnál a környezeteden, mit csinálnál másképp, hogy csökkentsd az emberiség ökológiai lábnyomát?” témában, akár mobiltelefonnal elkészített 1 perces rövidfilmmel lehet. A pályázat lényege a tartalom és az ötletesség.
A jelentkezés határideje: június 26.